Memento mori – emlékezünk-e még a halálra?
Egy olyan világban élünk, ahol a gyerekek, de sokszor a fiatalok sem találkoznak időben az elmúlással, a halállal.
A letargikus hangulat az egészséget is rongálja, következőleg fokozza önmagát.
„Az imént beszéltem besavanyodott emberekről. Ha visszaidézem őket lelki szemeim elé, keserűségük egyik oka az volt, hogy nem hiányzott semmijük. Megvolt mindenük, ami szükséges volt ahhoz, hogy az életet gondtalanná tegye, és mivel abból, akár a kor előrehaladása, akár valami testi betegség miatt kezdtek elmaradozni az örömök, elunták magukat.
Nem lévén dolguk, önmagukkal foglalkoztak, nagyítóüvegen át nézték bajaikat, és végül beledolgozták magukat egy bizonyos mélabús lelkiállapotba, és abban találták élvezetüket. Az olasz az ilyenekre azt mondja:
Kellett volna csak nekik dolgozniuk, saját maguk és esetleg még családjuk megélhetéséért, egyszerre másképp festett volna szemükben a világ! Az is természetes, hogy az ilyen letargikus hangulat a testre is visszahat, és az egészséget is rongálja, következőleg fokozza önmagát.
Bölcsen mondta egy angol orvos egy milliomosnak, aki szervezetének pangásáról panaszkodott, hogy ő csak egy orvosságot ismer az állapotára: éljen meg naponta egy schillingből, és keresse meg azt saját keze munkájával!”
(Részlet Szeghy Ernő kármelita szerzetes [1872-1952] Gondolatok az élet késő alkonyán című könyvéből)
*
Fotók: R.J.
A sorozat képei lyukkamerával [camera obscura] készültek. A sötét cipősdobozba egy tűhegynyi lyukon át hatol be a fény, így a fényérzékeny papíron a kép negatívja jelenik meg. A negatív felvételek pozitív megfelelői előhívás után, digitális utómunkával jöttek létre. A képek élessége a lyuk átmérője, az expozíciós idő és a fényviszonyok függvénye. A kísérletezésekből is váratlan szépségű felvételek születhetnek.
(Sorozatszerkesztő: Kemenes Tamás)