Az már egy másik kérdés, hogy a fiatal szlovák állam nem tudja feloldani a magyar emlékek és a szlovák történelem címerekben, feliratokban, festményekben manifesztálódó ellentmondását. Ugyan lépten-nyomom magyar emlékekbe bukkanunk, de ez a laikus számára egy valódi kihívás, hiszen a románoknál bevett elhallgatás helyett a szlovákok inkább csak kiírják, hogy:
„XY, magyar építész”
Ezt a „family guyos utat” pedig megfűszerezi a máig hatályos Benes-dekrétumokból fakadó totális káosz. Hiszen a hamarosan boldoggá avatott zsidómentő, háborús hős Esterházyt a szlovák törvények alapján még ma is háborús bűnösnek tartják számon. Így köztéren még egy szobra sem lehet. Nem hogy utcák, terek, amik az emberséget volnának hivatottak hirdetni 2021-ben – 101 évvel Trianon után. Szerencsére egy-egy magánterületen azért vannak bátrak, akik dacolnak a szlovák apróbetűs részekkel…
Nem gondolnánk, de Kassától északra is élnek még magyarok. Igaz, kevesebben, mint ahány könnycseppet a stáb Szepes és Sáros történelmi vidékein ejtett. Persze nem döngettük végig a Suzukikat a szlovák sztrádán hátrafelé nyilazva: ahol tudtunk, megálltunk kicsit magyar lábnyomok és sztrapacska után kutatva. Itt sokan fölnevetnek, de Eperjes belvárosában ez már egy kisköltségvetésű reality show-nak is beférne valahová. No, de ne gonoszkodjunk.
„Ha nem lett volna a mai Szlovákia Magyarország évszázadokig, ma szlovákok sem lennének. Cseh, morva, legfeljebb lengyel lenne a szlovák, és ezt talán még ők is tudják.”