Megkezdődött, majd abba is maradt a volt szudáni diktátor tárgyalása

2020. július 21. 18:30

Omár el-Basír bírósági tárgyalását elhalasztották.

2020. július 21. 18:30
null

Fotó: Wikipédia

Megkezdődött kedden Kartúmban Omár el-Basír volt szudáni elnöknek és több más vádlottnak a bírósági tárgyalása, melyet egy óra elteltével be is rekesztettek, és augusztus 11-re tűzték ki a folytatást, mert az épületen kívüli tumultusban a vádlottak védői nem jutottak be a tárgyalóterembe. A volt elnök és további 27 személy az 1989-es államcsíny végrehajtásáért áll bírái elé, Omár el-Basír annak nyomán jutott hatalomra megdöntve az addigi, demokratikusan megválasztott kormányt. A tárgyalóterem azonban kicsinek bizonyult, családtagok, érdeklődők, ügyvédek, jogászok, újságírók serege lökdösődött a rendőrök által őrzött külterületen, a volt elnök hívei jelszavakat kiabáltak.

A tárgyalást azért kellett szinte rögtön elnapolni, mert a vádlottakat képviselő, összesen 191 védőügyvéd közül nem mindegyik jutott be. „Ez a bíróság mindegyiküket meg akarja hallgatni, mind a 28 vádlottnak meg kell adni a lehetőséget a védekezésre” – mondta a különleges bíróság elnöke. Ezután Basírt és társait el is szállították a helyszínről három páncélozott gépkocsiban mintegy húsz rendőrségi autó kíséretében. Amikor a volt elnök beszállt az őt börtönében visszaszállítani készülő kocsiba, emelt kéztartással üdvözölte a híveiből, illetve a vádlottak családtagjaiból álló több mint százfős tömeget. Az AFP hírügynökség megállapította: az arab világban példa nélkül álló eset, hogy egy volt elnököt azért állítsanak bíróság elé, mert valamikor államcsíny révén került hatalomra.

A ma 76 éves, szegény parasztcsaládban született Basír vezetésével 1989. június 30-án tisztek egy csoportja megdöntötte az akkori, választott kormány hatalmát, a már ezredesi rendfokozatban lévő Basírt a forradalmi parancsnokság és egyben az ország élére nevezték ki. A 30 évig hatalmon levő Omar el-Basírt tavaly tavasszal, hónapokon át tartó tömegtüntetéseket követően mozdította el hivatalából az ország hadserege. Megbuktatása után több millió dollárt, eurót és szudáni fontot találtak az otthonában. A szudáni hatóságok korrupció és hivatali visszaélés miatt indítottak ellene eljárást. Egy kartúmi bíróság korrupció és pénzmosás miatt ítélte el decemberben, de emellett azzal is vádolják, hogy köze volt a megbuktatásához vezető tiltakozó akciók résztvevőinek megöléséhez. A volt szudáni államfőt a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) emberiesség elleni bűnök miatt akarja felelősségre vonni a Dárfúr tartományban elkövetett népirtás, háborús és emberiesség elleni bűncselekmények miatt.

(MTI)

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tiszafa
2020. július 22. 13:20
Én meg azt hittem, hogy azé' szakadt meg, mert Black Lives Matter őrület van a világban...
annamanna
2020. július 22. 08:09
"az arab világban példa nélkül álló eset" Meglepett, hogy arab országnak nevezik Szudánt, amikor láthatóan fekete emberek lakják, de bármilyen furcsa tényleg arabnak hívják őket: "Etnikai, nyelvi megoszlás Népek: szudáni arab 70%, a maradék 30% : núbiai, nuba, nuer, bedzsa, dinka, fellata (fulbe), külföldi, egyéb. A hivatalos nyelv az arab és az angol." https://hu.wikipedia.org/wiki/Szud%C3%A1n
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!