Szégyen

„Legtöbbször nem az első pofon öl – hanem a félrenézés, amivel viseltetünk a sorozatossá váló, durvuló bántalmazások iránt. A családon belüli erőszak kapcsán óriási a látencia. Szó szerint bezárt ajtók mögött zajlik, az áldozatok megfélemlítésével, elhallgattatásával. A gyengék, a kiszolgáltatottak az áldozatok.

Az elmúlt években a szemünk előtt zajlott le egy dráma. A közismert és népszerű, de idős korára nehéz körülmények között élő színészt, Szilágyi Istvánt múlt vasárnap megölte a fia. Egy korábbi bántalmazás miatt indult bírósági eljárás után már tudták a hatóságok, tudta a színész környezete, és a széles nyilvánosság is, hogy itt egy időzített bomba ketyeg, tragédia történhet. Mégsem volt eszközünk leállítani.

Egészen biztosan nem helyes az, ha a bántalmazót egy végrehajtás nélküli, így látszatbüntetéssel visszaengedjük az áldozatai otthonába. Nem helyes, ha pont a terrorizált családtagok együttműködésétől függ az eljárás sikere.
Az pedig megdöbbentő és elfogadhatatlan, hogy kormánypárti képviselők pont most nyújtottak be egy ezzel ellentétes politikai nyilatkozatot. Hat év sunnyogás után beleállnak: hiába írtuk alá hat éve az Isztambuli Egyezményt, az mégsem lesz a magyar joganyag és megelőző-áldozatvédő gyakorlat része. Pedig az egyezmény minden fejezete külön taglalja a veszélyeket és a teendőket a családon belüli erőszak kapcsán.

Pont most lépnek vissza, amikor a járvány miatt bezárták az országot, összezárva bántalmazót és áldozatát. Pont most, amikor egy, az egész ország által szeretett ember halála mutat rá: cselekedni kéne! Nem gyengíteni, hanem erősíteni kellene a kiszolgáltatottak védelmét! Tagadják, hogy egyáltalán létezik a családon belüli erőszak, és tagadják, hogy magukra hagyták az áldozatokat. A 199 fős parlamentben ezt a javaslatot a mai napon 115 igen és 35 nem szavazat mellett, három tartózkodással meg is szavazták.

Szégyen.”