A mi március 15-énk, migrációs nagytotál, Világi Oszkár a felvidéki magyarságról — itt az új Mandiner!

Az előző heti koronavírus-fókuszunk után új lapszámunkban a térségünk másik nagy, aktuális konfliktusával, az új migrációs hullámmal foglalkozunk részletesen. Tízezrek indultak meg Görögország felé, miután február 27-én Törökország bejelentette: nem tartóztatja fel tovább a menekülteket és a migránsokat. Külföld rovatunkban a Migrációkutató Intézet munkatársai segítségével részletesen utánajártunk annak, hogy milyen geopolitikai játszmák vezetettek idáig és mi történik jelenleg a görög-török határszakaszon.

Emellett helyszíni riportunkat olvashatják Isztambulból, ahol annak jártunk utána, hogy miként fogadják török földön az újabb migrációs konfliktust.

Külföld rovatunk e heti véleménycikke is a migrációra reflektál: Szalai Máté, a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója friss szíriai helyi tapasztalatairól ír..

Vezércikkünket, az Első karaktert Szalai Zoltán jegyzi, aki arra világít rá, hogy akárcsak a szabadságharc idején, napjaink kihívásaikor is kulcskérdéssé válik a lokalizmus, a nemzeti függetlenség.

Közélet

Közélet rovatunkban Leimeiszter Barnabás parlamenti naplóját olvashatják az Országgyűés üléséről, írásában többek között a miniszterelnök és Jakab Péter Jobbik-elnök csörtéje kerül terítékre.

Mi így emlékezünk 1848.március 15-re: olvasóinkat végigvezetjük a Fiumei úti sírkertben, ahol egyidejűleg nyugszanak jakobinusok, ’48-asok, ’56-osok és kommunisták is; továbbá Makkai Béla történésszel felidézzük, miért vált problematikussá a magyarság és a nemzetiségek viszonya éppen 1848-ra.

Mit jelent nekünk március 15.? Összeállításunkban Zacher Gábortól Illés Boglárkáig közéleti személyiségeket kérdeztünk meg arról, hogy számukra mi a nemzeti ünnep üzenete.

Az első szabadon ünnepelt március 15-én, 1989-ben százezres tömeg jelent meg. A felvonulás szervezői között volt Rockenbauer Zoltán a Fidesz és Szent-Iványi István az SZDSZ részéről, akik most felidézték lapunknak az akkori eseményeket. „Az volt az érzésünk, hogy ez most már megállíthatatlan. Hogy az utca nem az övék, hanem a miénk, az ellenzéké” – emlékezik vissza Szent-Iványi István.

Kónya Imrével, az MDF egykori alelnökével az Ellenzéki Kerekasztal megalakulásának körülményeiről beszélgettünk az első szabad választási kampány után harminc évvel.

Dúró József politológus március 15-e kapcsán azt hangsúlyozza: ezt a fajta széles körű konszenzust és emelkedettséget egyetlen más nap sem képes megteremteni az országban. 

Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója publicisztikájában arra mutat rá: az emberen múlik, hogy a technikai fejlődést jóra vagy rosszra használja. 

Külhon

„A választók azt érzik, hogy a felvidéki politikusok nem tesznek semmit a régió helyzetének megváltoztatásáért. Az, hogy magyarok vagyunk, evidencia, de nem elég a túléléshez, a túlélésért tenni is kell” – mondja lapunknak adott interjújában Világi Oszkár. A felvidéki nagyvállalkozót arról kérdeztük, hogyan ítéli meg, hogy a magyar kötődésű pártok a szlovák parlamenten kívül rekedtek, mit gondol  magyar kisebbség jövőjéről, az FC DAC jelentőségéről és a Csallóköz lehetőségeiről.

Precedens & Makronóm 

Precedens rovatunkban arra világítunk rá, hogy akárcsak az 1848-as forradalom idején, napjainkban is a jog eszközeivel igyekszünk elnyerni a szabadságot. Bár tartalmukban ugyan teljesen eltérnek, formailag nagyon is jól illeszkednek a jogi szabadságharc hagyományába azok a jogi viták, amelyeket Magyarország jelenleg is folytat az Európai Unió vezetésével. 

Orbán Balázs miniszterhelyettes véleménycikkében arról ír, hogy mi a különbség a jobboldali és a baloldali szabadságfelfogásban.

Makronóm rovatunkban Szabó Bodák Magdolna felvidéki fogorvossal beszélgettünk arról, miért jelentősebb a fogászati turizmus Magyarországon, mint Szlovákiában.  

Meta, Élet és Utolsó Figyelmeztetés

Meta rovatunkban Böszörményi Nagy Gergely Joseph Tainter amerikai történész-antropológus könyve nyomán a társadalmak összeomlásának történelmi mintázataival foglalkozik. 

Máthé Zsuzsa jegyzetében arra figyelmeztet, hogy a nagyböjti időszakban a sok negatív esemény és hír ellenére figyeljünk a jó dolgokra, így a #Passio2020 kezdeményezésre, Európa legnagyobb passiójátékára is.

A Feminens oldalán ezúttal az 1848-as forradalom két jelentős női karakterére, Leövey Klárára és Teleki Blankára emlékezünk. 

Az utolsó honvédek az 1920–30-as éveket is megérték, és a hivatalosan utolsó veteránt még túlélték néhányan – derül ki a Ress Zoltánnal folytatott beszélgetésünkből, amelyet Élet rovatunkban olvashatnak. A történész mesél a Ferenc Józseftől járadékot kapó öreg honvédről, Görgei Artúrról és az 1848 hagyatékával visszaélő bűnbandáról is.

A késő reformkori Balatonfüredre is elkalandozunk, amely bujdosók, nyaralók, nemzetőrök és árulók nyaralóhelye volt, míg a nemzet élet-halál harcot vívott a szabadságért.

Ezúttal egy lemezajánlóval is készültünk, a Thy Catafalque új albumát ajánljuk figyelmükbe.

Arctér kisrovatunkban Berlinger Gábor hagyományőrző honvéd századost, parancsnokot, a hagyományőrző Budai 2. Honvédzászlóalj alapítóját ismerhetik meg, aki civilben közgazdász, a Szerencsejáték Zrt. munkatársa.

Hegyi Zoltán a Hegyibeszéd-sorozatában folytatja jegyzeteit napjainkról. „Februárban meghalt Csukás István. Látszólag. Ugyanis közben meg halhatatlan, örökké él. Benne a szívünkben, a lelkünkben, a jobbik énünkben. Aztán majd a megszerzett, megkapott tudást továbbadjuk ivadékainknak. És így megy ez, na jó, lehet, hogy nem éppen a világ végezetéig, de addig bizonyosan, míg magyarul olvasni tudó embergyerek lesz a hazában. Meg persze a felnőttek legjobb fajtája, az örök gyerek.” 

A lapot záró Utolsó Figyelmeztetés rovatunkban a Mandiner.hu főszerkesztője, Rajcsányi Gellért emlékezik 1848 papírmasé szimbólumoknál sokkal bonyolultabb valóságára. „Igen, egy Magyarország van. Ez a Magyarország és történelme azonban nem egy véglegesített, tökéletesre csiszolt márványszobor – avagy épp éjfekete monolit, amely körül fogalmatlan Homo sapiensként ugrálunk à la Űrodüsszeia. Történelmünk életek, sorsok, pályafutások, egyéni és közösségi drámák, összefogások és szétszakíttatások, szövetségkötések és konfiktusok valójában kibogozhatatlan, szétszálazhatatlan, sűrű szövedéke. Ez az, amit képtelenség a jelszavak, címkék és nevek dobálásával folytatott, örök emlékezetpolitikai csatározások harcmezein bemutatni.”