A nyugat cserbenhagyta a magyarokat - Napi Maxima

Nem csak 1956-ban! Egy török egy aranyért: nagylelkű genovai segítség: 1443 októberében jelentős, mintegy 35 ezer fős (zömében magyar) hadsereg indult meg Hunyadi és Ulászló vezetésével török területre azzal a céllal, hogy a nikápolyi csatavesztés (1396) óta „jegelt” feladatot, a Balkán felszabadítását elvégezzék. IV. Jenő pápa előtt ezen felül felcsillant a katolikus és az ortodox egyház újraegyesítésének reménye is, amitől egy sikeres hadjárat esetén a törököktől szorongatott VIII. János bizánci császár sem zárkózott el. A „hosszú hadjárat” során Hunyadi és hadserege egészen Szófiáig hatolt előre, s bár a hadjárat során területszerzés több győztes ütközet ellenére sem történt, a csapat veretlenül tért vissza 1444 januárjában Nándorfehérvárra. A Hunyadi János vezette diadalmas menet kikezdte az Oszmán Birodalom legyőzhetetlenségének mítoszát, és erősítette azt az eszmét, hogy nagyobb európai összefogással a török megállítható. II. Murád szultán tárgyalásokat kezdeményezett apósával, Brankovics Györggyel, és megállapodott vele, hogy visszaszolgáltatja számára Szerbiát, illetve visszakapja két, fogságában élő és időközben megvakított fiát. Brankovics Hunyadit is igyekezett érdekeltté tenni a dologban, és megnyerni őt közvetítőnek az uralkodó felé, így felkínálta neki tekintélyes Magyarországi birtokait. Ennek fényében a törökverő is hajlott az alkura. A szultán vállalta, hogy 100 ezer arany hadisarcot fizet a magyar királynak, valamint hadjárat esetén mintegy 25 ezres sereggel segíti őt. A béketervezet júniusban, Drinápolyban született meg, a dokumentum pedig csak arra várt, hogy a szultán után Ulászló is ratifikálja azt. A béke tíz évre szólt volna, de a király - Cesarini hathatós nyomása folytán - úgy döntött, hogy még az egyébként rendkívül kedvező békeajánlat aláírása előtt tesz egy másik esküt Szegeden. Ebben egyrészt kijelentette, hogy a hadjárat előkészületei folytatódnak, másrészt pedig a törökökkel kötendő eskü érvénytelen lesz. A szultáni békeajánlatot augusztus közepén Nagyváradon a király nevében Hunyadi érvényesítette, akit ezt követően Cesarini felmentett a „pogánynak tett esküje” alól. A király sikeres hadjárat esetén Bulgária királyságát ígérte a hadvezérének, aki - tekintve, hogy mind II. Murád, mind Brankovics elkezdte teljesíteni a megállapodás pontjait - közben megkapta a szerb magyar birtokait is. Az aláírt béke után bő egy hónappal megindult a Balkánra tervezett offenzíva, a korábbiaknál lényegesen rosszabb kilátásokkal. Hunyadi és Ulászló vezetésével a hadsereg egy ideig zavartalanul, a Duna vonalán haladt előre, elkerülve Brankovics György országát. A sereg menet közben elfoglalta a gyenge helyőrség miatt magát feladó Nikápolyt, majd a Fekete-tengerig jutva sikerült Várnát is birtokba venni. Az időközben 20 ezerre duzzadó had alig több mint a felét tette ki az egy évvel korábbinak, Hunyadiék mégis reménykedtek abban, hogy sikerrel fejezik be vállalkozásukat, azaz beveszik az Oszmán Birodalom fővárosát, Drinápolyt. Ahhoz, hogy ez valóban így történjen, szükség lett volna a flotta segítségére, ám az nem állt a helyzet magaslatán. A szövetséges hajóhad feladata az volt, hogy lezárja a tengerszorosokat, megakadályozva ezzel azt, hogy az európai török sereg Kis-Ázsiából kapjon utánpótlást. A flotta idejében meg is érkezett, de az előbb említett akcióra összesen huszonegy gálya állt rendelkezésre, annak ellenére, hogy korábban ennél legalább tízzel többre szólt az ígéret. Ennek az ármádiának kellett volna a több mint 80 kilométer hosszú, helyenként hat kilométer széles Hellészpontoszt, illetve a boszporuszi tengerszorost felügyelni. Különösen úgy jelentett ez igazi kihívást, hogy a háború alatt a partsáv mindkét oldalát a törökök tartották felügyeletük alatt, akik tűz alá vették a keresztények hajóit. Ilyen körülmények között, II. Murád útmutatásai szerint a török hajók komolyabb nehézség nélkül keltek át Ázsiából, aminek zavartalanságát a genovai hajósok is segítették - a szultáni hadmozdulatokat segítve állítólag minden egyes átszállított törökért egy aranyat kaptak. A haditerv összedőlni látszott. Az ütközet november 10-én, reggel vette kezdetét és egészen estig tartott. Az első hadmozdulatok a keresztények elképzelései szerint zajlottak, a török haderő mindkét szárnya szétszéledt, amiben nem kis szerepe volt Hunyadi János személyének, harctéri tapasztalatainak. A csatában azonban ekkor még nem vettek részt az utolsónak csatatéren maradt janicsár hadtestek. Már csak be kellett volna végezni a győzelmet. II. Murád és trónörökös fia II. Mehmed már Allahoz imádkozott, készültek a halálra. A dicsőséget hajszoló Ulászló - Hunyadi kérése ellenére - egy kisebb, 500 fős lovas egységgel rohant neki a török gyalogosoknak, ami a csata kimenetelét is eldöntötte. A cölöpökkel védett janicsár védőállásba bekerülve a király maroknyi serege felmorzsolódott, maga Ulászló is életét vesztette. A szövetséges hadseregben ezután pánik lett úrrá, aki tehette, menekülőre fogta, így a csapat teljesen szétesett. A helyzeten már Hunyadi sem tudott segíteni, ezért ő is úgy döntött, megmaradt seregével szélsebesen távozik a csatatérről. Mindezt köszönhetjük a fényes Nyugat árulásának!

Az Amerika Hangja és a Szabad Európa ENSZ csapatok segítségét hazudozta. Tudva tudván, hogy senkit nem érdekel a magyar vér a Szovjetunió szabad kezet kapott.

A magyarokat valamikor el akarták tüntetni, kollektíve Európából. Aztán kivívtuk a jogos helyünket, egészen Mátyás idejéig. Aztán mindig is mostohán kezeltek. Nem is értem, minek kapaszkodunk egy olyan szekérhez ami nem vesz fel. Szebb Jövőt!

Márai Sándor: Mennyből az angyal "És kérdik, egyre többen kérdik, Hebegve, mert végképp nem értik – Ők, akik örökségbe kapták –: Ilyen nagy dolog a Szabadság?"