Amerikában él, Európában haldoklik a kereszténység – II. János Pál pápa életrajzírója a Mandinernek

Mennyire keresztény ma Amerika a saját múltjához és Európához képest?

Minden felmérés szerint, amit ismerek, az Egyesült Államokban sokkal magasabb az aránya a vallásos hívőknek, mint Európában, és jóval magasabb aránya a vallásukat gyakorlóknak is. Az amerikaiak hajlandóak anyagilag is támogatni vallási intézményeiket, jóval inkább, mint Európában, ahol az egyház gyakran anyagilag függ az államtól. A vallási alapú morális érvelés úgyszintén sokkal magától értetődőbb az Egyesült Államokban, mint Európában, ahol, úgy tűnik, a laikus francia modell a meghatározó. Ugyanakkor az is egyértelmű, hogy az Egyesült Államok is egyre kevésbé keresztény, beszéljünk akár meggyőződésről, akár vallásgyakorlásról; a „non”-ok aránya – akiknek nincs vallási kötődése – növekszik, ahogy a a kultúra szekuláris dominanciája is. Hogy ezek a „non”-ok csatlakoznak-e majd valamilyen vallási közösséghez, azt nem tudhatjuk. Jelen pillanatban az, hogy a választásoknak köszönhetően republikánus kormányzás jön republikánus többségű Kongresszussal, tompította a vallásos intézményekre nehezedő szekuláris nyomásgyakorlást, ami határozottan része volt az Obama-kormány tevékenységének.

Mit jelent Donald Trump elnöksége a keresztény Amerika számára?

Trump elnök úr nem tűnik épp a jámborság mintaképének (szemben például George W. Bush-sal), valamint úgy tűnik, teológiailag és bibliai szempontból meglehetősen képzetlen. Kész vagyok rá, hogy komolyan vegyem „megtérését” az életpárti állásponthoz, amíg nem lesz bizonyíték az ellenkezőjére. Trump sok támogatást kapott mind az evangéliumi keresztény, mind a katolikus szavazóktól; és csak a következő négy évben fog kiderülni, hogy várakozásaik beteljesülnek-e.

Mik a várakozásaik?

Az természetesen a minimum, hogy a Trump-kormányzatnak enyhítenie kell azon a jogi nyomáson és szabályozási nyomáson, amit az Obama-kormány a keresztény intézményekre helyezett. Az Obama-kormány ugyanis a jelek szerint úgy tekintett a civil társadalom szervezeteire, mint elsősorban a kormányzati programok továbbítórendszerére. Úgy gondolom, hogy a jövőben a vallásszabadság erősebb és teljesebb elképzelésének érvényesülésével és védelmével számolhatunk, főleg ami az amerikai külpolitikát illeti, de hogy ez miként fog megvalósulni, azt még meglátjuk.

Mit tud elérni egy kormányzat a keresztények ügyében?

Ha egyes keresztények úgy tekintenek a Trump-kormányzatra, mint a libertinus életstílus kulturális apályának ellenzője – amint azt néhány evangéliumi protestáns esetében látjuk –, akkor ők rossz helyen keresgélnek. Elsőként azért, mert a kulturális megújulás nem a politika és a törvénykezés gyümölcse (habár a politika és a törvénykezés megteremtheti a kereteit a kulturális megújulásnak, és akadályozhatja is azt). Másodszor is azért, mert Trump saját morális meggyőződése elsősorban materialistának tűnik; és ez az énközpontú materializmus (az Én kultúrája) a szabadság azon elképzelésével párosulva, ami azt pusztán akaratunk megvalósításaként értelmezi, ma jelentős kulturális probléma az Egyesült Államokban és az egész Nyugaton.

Nem úgy tűnik, mintha Trump és Ferenc papa egymás barátai, eszmetársai lennének, legalábbis a gazdaság és bevándorlás kérdései kapcsán. Hogyan alakulhatnak a következő években az amerikai-vatikáni kapcsolatok?

Rengeteg minden van, amiben  a Vatikán és a Trump-kormányzat együtt tud működni – akárcsak George W. Bush idején, amikor az iraki háborút érintő ellentétek dacára is jó munkakapcsolat volt Washington és Róma között. A Vatikán és a Trump-adminisztráció együtt tud küzdeni az emberkereskedelem ellen. Együtt dolgozhatnak a világszerte a vallásszabadságot érintő kérdéseken. Egymás szövetségesei lehetnek az életvédelem területén. A bevándorlást és a világgazdaságot illetően lesznek véleménykülönbségek, de nem kell, hogy olyannyira ezek határozzák meg a kapcsolatokat, hogy más területeken lehetetlen legyen az együttműködés.

A Trump-elnökség első heteinek intézkedései nem bizonyítottak a konzervatív szavazók számára?

Az új adminisztráció első hetei rendezetlenebbek és kaotikusabbak voltak, mint ahogy általában az lenni szokott a kormányváltások idején az Egyesült Államokban. Ez kétségkívül részben Trump elnök személyiségének és egyéni stílusának köszönhető, részben viszont a Kongresszusban tapasztalható demokrata párti ellenállásnak és a médiahisztériának. Személyesen azt gondolom, hogy Trump elnöknek fel kellene hagynia a tweeteléssel, sokkal óvatosabban kellene bánnia az „üzeneteivel”; és fel kellene hagynia azzal, hogy minden támadásra úgy válaszol, mintha az halálos sérelem volna. Röviden, úgy kellene cselekednie, mint aki egy országot kormányoz, nem pedig egy kampányt vezet. A konzervatív szavazók számos kormányzati kinevezésért és több azonnali elnöki rendeletért is hálásak lehetnek, de még mindig csak a hosszú négy év legelején vagyunk. Még korai lenne megmondani, hogyan végződnek a dolgok, és hogy kinek lesznek az ínyére az elért eredmények.

Mint Szent II. János Pál életrajzírója, összehasonlítaná őt és Ferenc pápát?

II. János Pál elindította az Új Evangelizációt; Ferenc azt mondja, az ő célja a „folyamatosan misszionáló egyház”. II. János Pál értette, ahogy Ferenc is érti, hogy az egyik ok, ami miatt Európa haldoklik, az az, hogy elhagyta kulturális gyökereit, beleértve a bibliai gyökereket is. II. János Pál az Isteni Kegyelem pápája volt, ami Ferenc prédikációinak és katekéziseinek is központi témája. II. János Pál élesen kritizálta a Nyugatot uraló „halál kultúráját”, és Ferenc ugyanígy cselekszik.

Nyilvánvalóan különböző személyiségek mind a ketten, akik másra helyezik a hangsúlyt. De a 21. század katolikus egyházának élő részei azok, amelyek értik és élik II. János Pál látomását az Új Evangelizációról.  

Az egyházon és a Vatikánon belül zajló mai viták tükrében, látva a liberális német katolicizmus hanyatlását, az erős evangéliumi kereszténységet az Egyesült Államokban és Latin-Amerikában, hogyan látja a kereszténység jövőjét Amerikában, Európában és a világban?       

Mint az előbb megjegyeztem, az egyháznak azon részei nevezhetőek élőnek az Egyesült Államokban, amelyek megértették és megvalósítják II. János Pál Új Evangelizációját. Ez igaz az egyházmegyékre és plébániákra, a szemináriumokra és szerzetesrendekre, ahogy a világi hívek társulásaira is. Az amerikai egyháznak azon részei, amelyek megértették, hogy a hit lehetőségét fel kell tudni ajánlani mások számára is, élnek, míg azok a részek, amelyeket könnyed katolikusnak, „Catholic Lite”-nek nevezek, haldoklanak.

Ez a két irány Európában is létezik.

Épp ez a könnyed katolicizmus az, ami megöli az egyházat Németországban és Európa más részein is. Hogy miért akarják a katolikusok lemásolni és elkövetni újra a liberális protestantizmus hibáit, az rejtély számomra, de néhányan nyilvánvalóan ezen az úton járnak. Így aztán az eredmény is ugyanaz: haldokló keresztény közösségek. Itt egyértelműen arról van szó, amit a kereszténység és modernitás vastörvényének nevezek: azok a keresztény közösségek, amelyek egyértelmű doktrinális és morális határokkal rendelkeznek, túlélhetik a modernitást (és a posztmodernt), mi több, virágzóak lehetnek; míg azon keresztény közösségek, amelyek határai porózussá válnak, kihalnak.

Mi lehet a katolikus egyház jövője?

A katolikus egyház történetét jelentős részben a szubszaharai Afrikában fogják írni azok a vezetők, akik a vibráló életű, fiatal helyi egyházakból érkeznek. Ők nem fogadják el a német modellt, ahogyan elegük van abból is, hogy másodrangú katolikusnak tekintsék őket. Így aztán a következő száz évben nagy szerepet fog játszani az egyházban az afrikai katolikus kereszténység.

Ha pedig a Vatikán elég bölcs, hogy ne tegyen idő előtti, megfontolatlan engedményeket a jelenlegi kínai rezsimnek, akkor Kínában is jelentős terepe lehet missziós lehetőségeknek amikor a kommunizmus lelép a színről; márpedig ez elkerülhetetlenül be fog következni.

***

George Weigel (1951): jelenleg a washingtoni Ethics and Public Policy Center munkatársa. A James Madison Foundation alapító elnöke. A Victims of Communism Memorial Foundation tanácsadó testületének tagja. 17 kötet szerzője, II. János Pál életrajzírója. Háromgyermekes édesapa.