A L'Osservatore Romano című vatikáni lap kedden számolt be arról, hogy a vatikáni Klérus Kongregációja jóváhagyta az ördögűzők szervezetének szabályzatát, és az egyházjog alapján elismerte a csoport működését.
Az ördögűzők társaságának világszerte harminc országban mintegy 250 katolikus pap a tagja. A szervezet egyik alapítója Gabriele Amorth atya, aki Róma legfőbb ördögűzőjeként vált ismertté, és több könyvet is írt tapasztalatairól.
A katolikus egyház 1999-ben adott ki egy ördögűzésről szóló, átdolgozott kézikönyvet. Magára a jelenségre 1973-ban hívta fel a nem katolikus közönség figyelmét Az ördögűző című amerikai film.
Ferenc pápa elődeinél gyakrabban beszél az ördögről, és tavaly kezét egy elmondása szerint négy démontól kínzott férfi fejére tette.
Francesco Bamonte atya, a társaság vezetője elmondta, a Vatikán elismerése nem csupán nekik, hanem az egész egyháznak örömére szolgálhat. „Az ördögűzés egyfajta jótékonykodás, amely a szenvedők javára válik” – mondta Bamonte.
Az exorcizmusnak igen szigorú szabályai vannak, az úgynevezett nagy exorcizmust, a filmekből ismerős jellegű ördögűzést csak a megyéspüspök által felhatalmazott papok végezhetnek. Elméletileg minden egyházmegyének kellene, hogy legyen ördögűzője, de ezt a kritériumot évtizedek óta nem teljesíti a püspökök jó része. Az ördögűző szertartások túlnyomó többségének nincs köze a látványos exorcizmusokhoz, inkább imáról van szó, valamint böjtre, gyónásra, szentségekhez járulásra kérik az érintetteket. Az ördögűző első feladata ugyanakkor az ima mellett annak megállapítása, hogy nem pszichológiai-pszichiátriai problémáról van szó. Az ördögűzők a hozzájuk fordulók többségét általában elküldik pszichológiai szakemberhez, és akkor „lépnek akcióba”, ha a szakemberek nem tudnak mit kezdeni az esettel; sőt gyakran együtt dolgoznak, együttműködnek a pszichológus-pszichiáter szakma képviselőivel.