Keresztényellenesség Európában: minden kornak megvan a maga nagy vaksága

Most jelent meg a harmadik, európai keresztényellenességről szóló jelentésük. Ennek fényében lát pozitív vagy negatív tendenciákat?

Sajnos nincsenek összehasonlítható statisztikáink. Részünkről sürgetjük az európai államokat, hogy készítsenek ilyen felméréseket. Azt azonban megjegyezhetjük, hogy a figyelem örvendetesen egyre nagyobb. Az Európai Parlamentben már két találkozót is rendeztek a témában. Ugyancsak megvitattak egy határozatot az Európa Tanácsban. Az EBESZ egy egész ülést szentelt annak, hogy miként lehetne küzdeni a keresztényellenesség ellen az illetékességi területén – ami magában foglalja egész Európát. Mindegyik testület tudatában van a problémának, amit pár éve még mindenki figyelmen kívül hagyott.

Történtek új fejlemények a keresztényellenességgel kapcsolatban 2012-ben?

A 2012-re vonatkozó, most megjelent riportunkban 169 keresztényellenes esetet gyűjtöttünk össze. Ez nagyon sok, túl sok. Ráadásul ez nem kimerítő, csak tájékoztató jellegű gyűjtemény. De az előző évben nem csak ilyen eseteket gyűjtöttünk és dokumentáltunk. Készítettünk egy kutatást is több szakértő segítségével arról, hogy mely országban milyen jogi korlátozások nehezítik a keresztények életét.

Össze tudná foglalni a nagyobb területeket, amelyeken a jelentés szerint jogi korlátozásokkal kell szembenézniük a keresztényeknek?

A keresztények jogait számos esetben sértik nemzeti szintű törvények, elsősorban a lelkiismereti szabadság területén (például az egészségügyi dolgozókat az eutanázia és az abortusz területén; vagy az anyakönyvvezetőket a melegházasságok esetében, stb.). Mi úgy látjuk, az esélyegyenlőségi törvények úgyszintén diszkriminálják a keresztényeket. Rengeteg adatot összegyűjtöttünk arra vonatkozóan, hogy miként korlátozzák a szülők jogait a kötelező, iskolai szexuális felvilágosító programokkal, vagy a keresztények számára elfogadhatatlan tartalmú felvilágosító irodalommal, amelyet az iskolákban osztogatnak a szülők tudta nélkül; a szólásszabadságot pedig a szigorú, gyűlöletbeszéd elleni törvények gátolják.

Tavaly említette a Mandinernek adott interjújában az EU által indítványozott Egyenlő Bánásmód Irányelvet (Equal Treatment Directive, ETD), amely korlátozná az alkalmazottak, munkatársak megválasztásának szabadságát, és amely csak pár ország, köztük Magyarország ellenállása miatt nem lép életbe. A helyzet változatlan 2011 óta?

Az ETD ötödik változata még mindig terítéken van Brüsszelben. A kezdeményezői valószínűleg azt remélik, hogy egyik ellenzője, Angela Merkel elveszíti a választást jövőre, és az utóda a kezdeményezés mellé áll majd. Mivel az irányelv életbe lépése egyhangú döntést igényel, Magyarországnak, ha szükséges, egyedül is meg kell tudnia és meg is kell akadályoznia annak életbe lépését. Ha ugyanis egyvalaki bátor, mások követni fogják: számos ország van, amelyik ellenzi a direktívát, csak nem meri felvállalni ezt.

Miről szól ez az ETD?

A horizontális egyenlő bánásmódra vonatkozó jogalkotás igen veszélyes: meg akarja határozni, hogy miként kezeljük egymást. Ha ez az ETD életbe lépne, akkor arra kényszerítene magánvállalkozókat, hogy ne tegyenek különbséget homoszexuális és heteroszexuális vagy különböző vallásokhoz tartozó ügyfelek közt. Ez így persze szépen hangzik, de mégis problémás. Gondoljunk csak egy keresztény utazási irodára; vagy egy nyomdára, amely nem szeretne melegmagazint nyomtatni (Észak-Írországban egy nyomdász egy ilyen munka visszautasítása miatt néz bírósági eljárás elébe, habár leszögezte: heteroszexuális szexmagazin esetében is visszautasítaná a megrendelést) esetleg egy keresztény online társkeresőre, stb. Mindezek a becsületesen adót fizető cégek be kellene, hogy zárjanak, az egyenlőség nevében. Minél többen beszélnek egyenlő bánásmódról, annál többen érzik magukat diszkriminálva. Ebben az esetben, úgy tűnik, a terápia okozza a betegséget: egy most készült EU-statisztika szerint a svédeknél jelentik a legtöbb diszkriminációs esetet és a törököknél a legkevesebbet. Vicces, nem?

Úgyszintén említette tavaly a Mandinernek, hogy a gyűlöletbeszéd elleni törvények terén Nagy-Britanniában, Svédországban és Franciaországban a legrosszabb a helyzet. Hozzátette, hogy fog készíteni egy listát az ezzel kapcsolatos problémákról. Elkészült a lista?

Igen. A lelkiismereti szabadságot leginkább Ausztriában, Belgiumban, Csehországban, Franciaországban és Írországban korlátozzák. A szólásszabadságot, mint ön is említette, Svédországban, Nagy-Britanniában és Franciaországban éri a legtöbb sérelem; a gyülekezési szabadság leginkább Ausztriában, Németországban, Franciaországban, Hollandiában és Spanyolországban van veszélyben; a diszkriminatív egyenlőségi politika elsősorban az EU-ra, Dániára, Írországra, Hollandiára, Spanyolországra és az Egyesült Királyságra a jellemző; a szülői jogokat pedig főleg Belgiumban, Franciaországban, Németországban, Szlovákiában, Spanyolországban és Svédországban éri sérelem.

Ön azt írja a Közéleti GPS keresztényeknek című kötetben megjelent tanulmányában (a könyvet egyébként a Polgári Magyarországért Alapítvány kiadta magyarul), hogy egyszer majdnem kirúgták egy civil szervezetek képviselőit magában foglaló, EU-s tanácsadói testületből. Mindezt azért, mert az európai keresztényellenességet figyelő bécsi központ (amelynek a nevében a testületben ül) honlapján van egy link egy szervezet portáljához, amely szervezet történetesen ellene van annak, hogy homoszexuális párok örökbe fogadhassanak gyermekeket. Ez ilyen forró téma Európában?

Minden kornak megvan a maga nagy vaksága. Az Európai Unió intézményei keményen dolgoznak azon, hogy minél több, speciálisan a homoszexuális hajlamú emberekre vonatkozó jogot átnyomjanak. És érdekes módon úgy érzik, hogy ehhez hatalmas bátorság kell, valamint hogy egy nagyszerű ügyért küzdenek, mivel olyasvalakiket támogatnak, akikért szerintük senki más nem áll ki. Amit nem látnak be az az, hogy igazából zérótolerancia-programot hirdetnek a tolerancia nevében. Nem nagy bátorság olyasvalamit mondani egy találkozón, amit mindenki más is szajkóz. A gyűlölet vezérelte bűntettek és az LMBT-személyek iránti rosszindulat, rossz bánásmód ellen küzdeni kell. Az azonban már bebizonyosodott, hogy a szólásszabadság korlátozása és a magáncégek viselkedésének említett szabályozása túl messzire megy. Nem minden EU-s ország ért egyet ezzel az irányvonallal, de sajnos az ellenzők csöndben maradnak és követik a kisebbség diktátumait.

Ha egy országban a többség eleinte nem áll a melegházasság pártján, addig szavaztatják a népet, míg nem jön össze a többség. Ekkor a melegházasság támogatói szerint győzött a többségi demokrácia. Ha nem így van, akkor az elnyomott kisebbség diszkriminációja elleni küzdelemről van szó, ahol a kisebbségi jogok nevében lépnek föl például a melegházasság ellen. Nincs mindebben valami önellentmondás?

A nyelv mindig is a politika stratégiai eszköze volt. Szükség van pár okos, szókimondó emberre, aki segít, hogy tisztán lássunk. Sajnos Európában nincs olyan agytröszt, ami ezt vizsgálná. De emlékeztetném arra, hogy az arroganciának van egy másik formája is: Francois Hollande francia elnök tulajdonképpen figyelmen kívül hagyja az emberek egyértelműen kifejezett álláspontját, és kitart a melegházasság valamint a melegek örökbefogadási joga mellett.

Hasonlónak tűnik a helyzet a kereszténységgel is. Amikor elnyomó többségről van szó, akkor a keresztény többségre hivatkoznak az egyenlősítők. Ha viszont keresztény szimbólumok vagy a keresztény morál kerül szóba, a keresztény többség hirtelen eltűnik, és a keresztény jelképekre, morálra való hivatkozás a keresztény kisebbség akciójának tűnik, amivel rá akarja erőltetni akaratát a többségre. Ön hogy látja, a keresztények többséget vagy kisebbséget alkotnak Európában?

Érdekes módon a kereszténység mindkettő: névleg többség, de amikor a hit gyakorlásáról van szó, akkor kisebbség. És nem a névleg keresztény az, aki együtt menetel a társadalom fősodrával, aki szenved a diszkrimináció miatt. Ezek azok, akik gyakorolják hitüket és igyekszenek a kereszténység magasra helyezett mércéjének megfelelően élni.

Sokan mondják, hogy a keresztény egyházaknak nincs jó kommunikációjuk. Ugyanakkor láthatjuk a körülöttük kialakuló ellenséges atmoszférát is. Lehetséges egyáltalán, hogy bármit is jól csináljanak a külső szemlélő szemszögéből egy ilyen, ellenséges környezetben? Hogyan törhetnek ki ebből a kommunikációs csapdából?

Nos, mindkettő igaz. Mit lehet tenni? A lényeg, hogy nem szabad félni a nem túl kedvező légkör miatt, és nem szabad elhallgatni, folyamatosan beszélni kell. Csak így lehet megtörni a hallgatás spirálját. Ha senki nem beszél, mindenki azt fogja gondolni, hogy az egyházak egyedül maradtak a „fura” véleményükkel, és még kevesebbszer fognak nyilvánosan megszólalni. Ha azonban valaki megszólal, minden megváltozik. Az európai keresztényeknek megvan az okuk az önbizalomra és számos jó pontot gyűjtöttek be az idők folyamán, ami áldás mindenki számára, nem csak a keresztényeknek. Másrészt, természetesen, profinak kell lenni. Az erőfeszítéseknek csak az egyik fele a tartalom. A másik a megjelenés, a forma, a dizájn, a fényképek, stb. A legtöbb egyháznak nagy utat kell még megtennie, hogy elérje azt a professzionális kommunikációs színvonalat, amit mások már használnak.

*

Gudrun Veronika Kugler 1976-ban született Ausztriában. Nemzetközi jogból doktorált, elvégezte a gender tanulmányokat, valamint egy a család és házasság teológiájával kapcsolatos egyetemi képzést is. Férje Martin Kugler, három gyermeket nevelnek. Gudrun Kugler alapította az első katolikus online német nyelvű társkereső szolgáltatást a helyi püspökkel együtt. A Europe for Christ! kezdeményezés és a keresztényellenességet figyelő központ alapítója. 2010 áprilisa óta az EU Alapvető Jogok Ügynökségének (EU Fundamental Rights Agency) tanácsadó testületének tagja. 2005-ben az önkormányzati választásokon az Osztrák Néppárt bécsi listáján függetlenként reménytelen helyet kapott, a választóknak köszönhetően azonban közvetlenül a listavezető után, második helyre került. Pro-life aktivista, amiért gyakran keresztény fundamentalizmussal gyanúsítják.