Keresztények a keresztényellenességről

Sokan talán meglepőnek tartják, hogy a keresztényeket diszkriminálni lehet Európában.

Eddig működésünk kezdete óta 620 esetet gyűjtöttünk össze, ebből már kirajzolódik a látható probléma. 2009-ben a gyűlölet-bűncselekmények 29 százaléka vallási meggyőződés ellen irányult. Skóciában a skót kormány 2011. novemberi felmérése alapján a vallási erőszak 95 százaléka a keresztények ellen irányult, Franciaországban ugyanez a szám 84 százalék.

A keresztények többséget vagy kisebbséget alkotnak Európában önök szerint?

Ugyan sokan vannak a hivatalosan valamely keresztény felekezethez tartozók Európában, a vallásukat gyakorló keresztények sajnos kisebbséget alkotnak, ezeknek az eseteknek a többsége pedig ellenük irányul. Viszont számos példa van a történelemben, amikor diszkriminálták a többséget, gondoljunk csak a nőkre, akik mindig is többen voltak valamivel, mint a férfiak. Vagy Dél-Afrikában a feketékre, ők is többséget alkottak, mégis diszkriminálták őket. Egyébként a probléma akkor kezdődik, amikor elkezded az életedet a keresztény tanítás szerint élni, és ezért hülyének néznek. Ezzel kezdődik az intolerancia. Az Egyesült Királyságban például elszaporodtak a hívek és papok elleni támadások. A keresztények többségét a statisztikák szerint havonta egyszer éri valamilyen inzultus.

Melyek a keresztényellenesség fő tendenciái?

A legnagyobb veszélyt a diszkrimináció-ellenes törvények jelentik. Megengedőbb formájukban persze nem veszélyesek, de a szigorúbb formában már igen. Mind egyéni, mind közösségi szintű jog a munkáltatáshoz való jog, ami alapján eldönthetem, hogy kit alkalmazok, és az egyház is eldöntheti, hogy kit vesz fel egyes munkakörökbe. Amikor egy keresztény házaspár a hotelének szobáját nem akarja kiadni egy homoszexuális párnak, ez szíve joga. Ugyancsak joga van úgy dönteni egy fotósnak, hogy nem vállalja a fotózást egy azonos nemű pár esküvőjén. Joga van egyet nem érteni velük, amit az extrém diszkriminációellenes törvények egyszerűen nem engedélyeznek. Ez a vállalkozási szabadság megengedhetetlen korlátozása.  

Akad probléma a lelkiismereti szabadság elismerésével is a jelentés alapján.

Nagy probléma néhány szakmában a keresztény elvek szerint élni, főleg ha orvos, nővér, gyógyszerész vagy – orvostanhallgatóként egyes országokban nem utasíthatod el, hogy asszisztálj abortuszműtéten. A gyógyszerésznek is kötelező például esemény utáni tablettát árulnia, az abortusz elutasító orvosoknak pedig kötelességük tájékoztatni a beavatkozásra jelentkezőket arról, hogy mely kollégák vállalnak abortuszt. Mindez a lelkiismereti szabadság elleni támadás. Hollandiában és az Egyesült Királyságban köteles vagy közszolgaként összeadni az azonos nemű párokat: nem mondhatod azt sem, hogy másik kollégád fogja őket összeadni, mert neked kell. Ez diszkrimináció. Mindez ráadásul oda vezethet, hogy egyes szakmákból teljesen kiszorulnak a keresztények.

Jelent ez veszélyt az Európai Unió szintjén?

Az unióban jelen pillanatban terítéken van egy szabályozás-tervezet (Equal Treatment Directive), ami az említett módon korlátozná a vállalkozás szabadságát. Csak azért nem lépett életbe, mert Németország és Ausztria ellenzi, de ha egyszer megtörik őket, keresztül mehet a törvényhozási mechanizmuson. Pár országban már van ilyen törvény, a legtöbben azonban még nincs. Az EU kiterjesztené a diszkriminációellenes törvénykezést a szolgáltatói és magánszektorra: minden terület, amit munkaként űzöl, „diszkriminációmentesnek” kell lennie a védett témákban. A kormányzat egy dolog, de a magánszektorban jogod van udvariatlannak lenni és azt alkalmazni, kiszolgálni, akit akarsz, azt árulni, amit akarsz. Lehet persze egyet nem érteni, de mindenki maga vállalkozik! Azokban az országokban, ahol már létezik ilyen törvény, nagy problémát jelent a keresztényeknek, például az Egyesült Királyságban vagy az Egyesült Államokban.

Sokat foglalkozik a jelentés a gyűlöletbeszéd-törvényekkel.

Ezek a törvények meg akarják mondani, hogy mit lehet mondani, miről lehet beszélni és miről nem. Egyes országokban még le is csuknak, ha úgy találják, bűnös vagy a gyűlöletbeszéd vétségében: az Egyesült Királyság, Svédország és Franciaország különösen problémás. Most dolgozom egy listán, hogy melyik országban mi a probléma. Például Nagy-Britanniában időnként pár órára lecsukják az evangéliumi keresztény utcai prédikátorokat – ez undorító. Ugyancsak nehézségek akadnak a keresztény iskolák autonómiájának tiszteletével. Iskolába járni kötelező. Az otthoni iskola több helyen kifejezetten tiltva van, például Németországban vagy Svédországban. A keresztény szülőknek viszont egy jelentős része nem ért egyet az állam által szabályozott szexuális oktatás tartalmával. Sokuk nem engedi be az órára a gyermekét, és ezért börtönbe is kerül – például Németországban, ahol sok szülő nem akarja, hogy a gyermeke olyan oktatásban vegyen részt, ahol a homoszexualitást vagy épp a promiszkuitást reklámozzák. De ez a probléma a legtöbb országban létezik.

Önmagában a szexuális oktatással van a baj, vagy a tartalmával?

Akár egyetértünk a tananyaggal, akár nem, a szexuális felvilágosítás a szülő dolga és joga. A szülők joga a gyermekeik oktatásához egyetemesen elfogadott. Ha még te vagy én azt is mondanánk, hogy annyira nem vészes ezen órák tartalma, akkor is joga van a szülőnek azt mondani, hogy nem kér belőle. De mondhatom: általában a szexuális felvilágosító órák tananyaga igenis nagyon rossz. A kisiskolás gyerekeknek ezen az órán bábjáték keretében előadják például a király és a király szerelmét. Olaszországban is azt magyarázzák a gyerekeknek, hogy homoszexuálisnak lenni teljesen oké, ők pedig teljesen összezavarodnak. De téma az is, hogyan bánjunk a saját szexualitásunkkal, aminek a keretében tanítják nekik a kondom használatát. Ez teljesen értelmetlen, mivel csak a szex gyakorlatára koncentrálnak, a szexualitás jelentése és az, hogy ez a boldogságkeresésbe hogyan illeszkedik bele, nem esik szóba. Sokkal többről van itt szó, mintsem csupán arról, hogy miként használjunk fogamzásgátlókat, például a termékenység mibenlétéről. Az állam viszont az egyházi és magániskolákat is kötelezi a szexuális oktatásra.

Érdekes, hogy akik fellépnek a szólásszabadságért, más ügyben befognák a keresztények száját. Ha nem lehet kritizálni a homoszexualitást, minthogy az ellenkezik a keresztény tanítással, mert ez „homofóbia”, azzal nem az lenne egyenértékű, ha mondjuk a vallási tanításokat sem lehetne kritizálni, például krisztofóbia címén?

Akik toleranciáról beszélnek, intoleránssá váltak. Néhány kis csoport, a radikális szekularisták, a radikális feministák és a radikális homoszexuális (és LMBT) csoportok erőltetik azokat a törvényeket, amelyek elhallgattatnák a keresztényeket. De nem csak a keresztényellenes törvényhozás, hanem a társadalmi kiszorítás mögött is ők állnak: ők akarják nevetségessé tenni a keresztényeket és ők terjesztenek negatív sztereotípiákat a keresztényekről. A legtöbb keresztényellenes incidens velük hozható kapcsolatba.

Ezek ugyan hangos, de kis csoportok, nem?

Igen, de nem is akarom őket elhallgattatni. Hadd mondják, amit akarnak. A kérdés az, hogy kikre hallgatnak a politikusaink, és a probléma az, hogy rájuk. A keresztényellenes légkör ezen csoportok munkája. A politikusoknak tudnia kellene lennie, hogy szélsőséges csoportokra hallgatnak, de ők normálisnak tartják őket, ezért teszik azt, amit mondanak. Figyelmeztetnünk kell tehát a politikusainkat.

Láthatóan adminisztratív eszközöket alkalmaznak. Hogyan lehetne fellépni a keresztények védelmében anélkül, hogy ugyanabba a hiába esnénk, amit a jelentés kritizál, például hogy ellen-gyűlöletbeszéd-törvényeket hoznánk?

A szabad szólás pártján állok: nem akarok börtönbe küldeni senkit, aki kritizálja a kereszténységet. Ha valaki lehülyéz engem, természetesen azt sem akarom törvényileg büntetni. De én is mondhassam el, amit gondolok. Az állam ne akarjon oktatni minket ilyen módon, egyszerűen meg kell adni a lehetőséget az udvariatlanságra. Senkinek nem szabadna udvariatlannak lennie, de az államnak engedélyeznie kell az udvariatlanságot. Nincs szükségünk gyűlöletbeszéd-törvényekre, ezeket meg kell szüntetni. Aki azt mondja, menjetek és öljetek muszlimokat, gyújtsatok fel templomokat vagy verjetek meg melegeket, őket természetesen meg kell büntetni. De aki csak az egyet nem értését, unszimpátiáját fejezi ki, annak erre lehetőséget kell adni, akkor is, ha mások ezáltal sértve érzik magukat. A szólásszabadság az alapvető emberi jog, nem pedig a „hallástól való szabadság”. Ha nem értünk egyet valakivel, azt úgyszintén elmondhatjuk bárkinek. A tolerancia nem azt jelenti, hogy egyet kell értenünk, csak azt, hogy tisztelni kell a másik véleményét.

A válasz az lenne, hogy az elítélő szavak az első lépést jelentik a megvalósuló erőszak felé: ez a verbális erőszak.

Talán így van, de egy demokratikus dialógusban nem számíthatunk ki előre minden következményt és zárhatjuk ki a rosszat. Aki pedig udvariatlan, azt felszólíthatjuk, hogy legyen udvarias.

Számos esetről beszámolnak, amikor abortuszellenes, életpárti tüntetést tiltottak be vagy akadályoztak azzal az érveléssel, hogy az sért másokat.

Ez sokfelé megesik, főleg Franciaországban, de Ausztriában is. Ha imádkozni kezdesz egy abortuszklinika előtt, lehet, hogy elvisznek és akár le is csuknak.

Az új magyar egyházügyi törvényt nem vizsgálták?

Néhányan jelezték, hogy szerintük problémás a törvény a keresztényellenesség szempontjából is. Átnéztünk pár újságcikket, és arra jutottunk, hogy a törvény részben az új magyar alkotmány keresztény aspektusának a következménye is. Végül arra jutottunk, hogy nincs bizonyíték arra, amit páran éreznek a törvénnyel kapcsolatban. Ezért aztán ugyan értjük a problémát és tudatában vagyunk a törvényt érő kritikáknak, de nem vettük fel a keresztényellenes esetek közé. Csak érzések miatt, bizonyíték nélkül nem jelenthetünk egy esetet.

Említik a jelentésben, hogy a BBC-nél a munkatársaknak csak 15 százaléka keresztény, míg a brit társadalom 75 százaléka vallotta magát kereszténynek. Az ilyen problémákat hogyan oldanák meg? Kvóta-törvényekkel?

Ellene vagyok a kvótának. Ez nem a diszkriminációs törvények esetei közé tartozik, hanem az intolerancia esetei közé, amit nem törvényi eszközökkel kell megoldani. Csak annyit akartam megmutatni, hogy van egy ilyen probléma, de egyáltalán nem akarok egy vállalatot sem kötelezni semmi ilyesmire. Akik kinevetik a keresztényeket az iskolába menet, azoknak nem megtiltani kell ezt, de azt szeretném, ha tudnák, hogy előítéletesek a szívükben. A keresztényeket gyakran a közbeszédből is kiszorítják, és csak erre akartam a BBC példájával rámutatni. Úgy látom, hogy általában a médiában keresztényellenes tendenciák érvényesülnek. Az értelmiségiek még mindig azt gondolják, cool dolog támadni az egyházat. Valóban, voltak idők, amikor veszélyes és bátor dolog volt a nagy hatalommal rendelkező egyház ellen beszélni, de ma már ez nem igaz. Hülyeség ma azt gondolni, hogy hőstett kritizálni az egyházat.

Egy LMBT-jogokat védő Facebook-oldal feltette a kérdést a jelentéssel kapcsolatban: „ez mennyiben működő, hogy ez a téma ilyen válogatásban kerül összesítésre?” Tapasztal egyfajta féltékenységet, ami azt sugallja, hogy a kirekesztettség valamiféle privilégium, ami csak egyes csoportoknak „jár”, másoknak nem?

Teljes mértékben így van. Olyan, mintha néhány csoport lefoglalta, kisajátította volna magának az „emberi jogokat” és magát a kifejezést is. Amiért mi kiállunk, az a mindenkinek járó egyenlő jogok, beleértve a keresztényeket is. Nem speciális, hanem egyenlő jogokat követelünk a keresztényeknek. Ez a nyilvános vitával kezdődik, amit például ezzel a riporttal szeretnénk megkezdeni.

Felmerült az a kérdés is, hol vannak a keresztények által elkövetett diszkrimináció esetei.

Mivel a történelemben voltak, akik rosszat tettek a kereszténység nevében, ezért soha többé senki nem védheti meg a keresztények jogait, amikor megsértik azokat? Milyen igazságosság-kép élhet az ilyet állító ember fejében? Ez hihetetlen. Egyébiránt: kereszténység nélkül sehol sem lennénk. Az egyetemi oktatás, a kórházi ellátás, az emberi jogok és az emberi méltóság védelme mind keresztény találmány. A szerzetesek és papok például a felfedezések idején a bennszülöttek emberi méltóságáért is kiálltak (a pápa is), és a spanyol király azon gondolkozott, hogyan hallgattathatná el őket. Természetesen kiállunk például a homoszexuálisok alapvető jogaiért, de nem tartjuk diszkriminációnak azt, ha egy egyházi intézmény nem alkalmaz homoszexuálisokat, mivel nyilvánvalóan olyanokat szeretne alkalmazni, akik egyetértenek a tanításával. Annak leszögezése, hogy a heteroszexuális házasság és az azonos neműek „házassága” közt különbség van, nem diszkrimináció, csupán egy tény megállapítása.

Hogyan reagálnak a keresztények az őket érő intoleranciára és diszkriminációra?

Lassan. Nézzük meg, kik kapják a civileknek adható pénzeket: az említett három csoporthoz tartozó szervezetek. Úgyszintén kihasználják a nemzetközi szervezeteket, mivel azok nem olyan átláthatóak a nyilvánosság számára. Senki nem tudja, mi történik ezek mélyében. 

Mintha a mostani jelentést a katolikusok elleni esetek dominálnák. Az előző riport, ami a 2005-10 közti időszakról szólt, mintha „ökumenikusabb” lett volna.

Teljesen ökumenikusak vagyunk. A katolikus egyház viszont sokkal nagyobb felekezet, mint a többi, így a katolikus hívek gyakrabban válnak a diszkrimináció és intolerancia áldozatává.

***