Bedőlünk

„A hárommillió koldus legfontosabb segítsége az újrakezdés lehetősége lett volna, de az teljesen kimaradt a törvényhozók almanachjából. Egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy azok, akik a bajba jutott embereket képviselve részt vettek a tárgyalásokon, miként fogadhatták el ezeket a pontokat. És ha hajlandók voltak elfogadni, vajon ki választotta ki őket erre? Épp ezért én a hárommillió koldus nevében csak önkéntes ügyvivőknek titulálom e képviselőket…

Húsz éve várjuk karba tett kézzel a végleges gazdasági megsemmisülést. Legutoljára abban a reményben szavaztunk, hogy talán már megfizettük a titkos rendszerváltást. A Fidesz–KDNP-szövetség által alakított kormánynak kétharmada lett, így joggal várhattuk a segítséget. Érvényes a kérdés tehát: ha a személyi kölcsönök, a szabad felhasználású hitelek a végleges megsemmisülést jelentik, akkor a kétharmad elég lesz-e egy bedőlt ország megmentésére? A lakáshitel devizamachinációjának áldozatai is csak 2011. április 15-ig érezhetik magukat félig-meddig biztonságban. De mi lesz azután? Akik azt hiszik, hogy a moratórium után megússzák a kilakoltatást, tévedésben vannak. Mert előbb vagy utóbb fizetniük kell. Akik az egyéb hiteleket már nem tudják fizetni, azok nyakára kiküldik a végrehajtókat, akik – ha tetszik, ha nem – könyörtelenül lesújtanak az ingatlanokra. Több százezren kerülnek hát az utcákra? Vagy hová? Hiszen a hajléktalanok mára már sehol sem kívánatosak… És családok isszák meg ennek a levét, és az életüket sokan fogják eldobni önként.

Szerencsétlen évtizedet zárunk, hiszen nyolc évig ültek a nyakunkon azok, akik saját bankjuknak tekintették az országot. Ráadásul a bedőlés veszélyének problémája éppen arra a kormányra hullik, amelyet a boldogabb jövő reményében választottunk meg.”