Hiánypótló Csurka-kötet

2023. augusztus 31. 07:28

2023. augusztus 31. 07:28
Szilvay Gergely
Szilvay Gergely

Ahhoz képest, hogy haláláig milyen jelentős tényezője volt a magyar politikai életnek, nem hemzsegnek azok a kötetek a könyvpiacon, amelyek Csurka Istvánról szólnak. És azért nem hemzsegnek, mert nincsenek megírva. Talán csak Domonkos László Csurka című biográfiája a kivétel, ami egyértelműen az író-politikussal szimpatizáló, vele azonos politikai nézeteket valló munka. A Domonkos-kötet 2012-ben, Csurka halálának évében jelent meg.

A kötet erénye, hogy képet ad Csurka István létdilemmáiról”

A Zárug Péter Farkas szerkesztésében most megjelent tanulmánykötet szerzőinek volt idejük messzebbről rátekinteni az életpályára és az életműre, valamint többet kutatni. Tekintve, hogy Zárug egykor Csurka tanácsadója volt, e kötet szerzői is szimpátiával írnak a néhai író-politikusról, ám Domonkosnál visszafogottabban. Aki viszont biográfiára számít, annak tovább kell várnia. Ugyan a kötet tanulmányai nem szét-, hanem összetartanak, mégiscsak tanulmánykötetről beszélünk, nem az életút egészét feldolgozó monográfiáról – pedig az érdeklődő közönség talán mégis utóbbira vágyna.

Ez a tartalom csak előfizetők részére elérhető.
Már előfizetőnk?

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!