A magyar jazz enciklopédiája

Győrffy Ákos írása a Mandiner hetilapban.

Apám szerette a jazzt, s ezért már gyerekkoromban hallgattam, ha akartam, ha nem. Mert sokáig egyetlen kazetta szólt a régi Moszkvicsunkban, egy válogatás Dave Brubeck leghíresebb szerzeményeiből. A szűkebb (és a tágabb) környezetemben hosszú évekig az egyetlen ember volt, aki szerette és hallgatta ezt a műfajt. Mindezt csak azért említem elöljáróban, mert számomra azokban a kezdeti, sok szempontból meghatározó években vált egyértelművé, hogy a jazz mennyire nincs a köztudatban, mennyire idegen a legtöbb embertől. Nem értik, unják, idegesítő zajongásnak vagy legfeljebb amerikai filmek kötelező háttérzenéjének tartják. A jazz sokat adott nekem, számos kiváló lemezt hallgattam, amely nélkül ma minden bizonnyal szegényebb lenne a lelkem. De azt mindig konstatálnom kellett, hogy rétegműfajról van szó, amely kevesekhez szól, keveseknek jelent valamit. S ezekhez a kevesekhez is nehezen jut el. Abban, hogy e kevesekhez mégis sok minden eljutott a jazzvilág alakulásairól, a jazz­történet fontos mozzanatairól, nagy és fontos szerepe van Turi Gábornak, aki sok évtizedes munkásságával elévülhetetlen érdemeket szerzett e téren. A hetvenes évektől több száz írása jelent meg lemezekről, koncertekről, életművekről.