Két erkölcs, kétféle kampány

Kettészakadt a nyilvánosság, ennek következtében új erkölcsi törésvonal is kialakult a modern társadalmakban. Vannak a korábbi „kommunikációs forradalom” – rádió, tévé, nyomtatott sajtó, kiegészülve valamennyi elektronikus felülettel – követői, akik időnként még postai kézbesítésű levelet vagy képeslapot is küldenek. És vannak azok, akik már csak az internetet és a közösségi médiát használják, ha tájékozódni, informálódni akarnak, és másokkal kapcsolatba lépni. A közösségi média egyik következménye, hogy az emberek szinte teljesen kinyitották a magánéletüket mások előtt, ráadásul önként, örömmel. Régen a kukkolás – a másik ember magán- és intim életének rejtett megfigyelése – szégyenteljes cselekedet volt; ma nincs szükség kukkolásra, mivel az emberek saját szándékból osztanak meg képeket magukról, akár a magánéletük egyébként nem látható részleteiről is.

Korábban tehát a tolakodás, az illetlen kíváncsiskodás erkölcsileg elfogadhatatlan volt, mára ez megfordult, és a túlzott kitárulkozás, a személyes információk mérlegelés nélküli közzététele, az intim képanyagok megosztása a helyeselhető, sőt kívánatos viselkedés körébe tartozik. A hagyományos morált követők szemében azonban illetlenség másokat a saját dolgainkkal traktálni. Persze ezt a korlátlan kitárulkozási hajlamot és kényszert a mai egyéniségfelfogás önzősége irányítja. Mindenki „valaki” akar lenni, elismertségre vágyik, de legalábbis arra, hogy kézzelfogható külső bizonyítéka legyen saját létezésére és hasznosságára. Hogy észrevegyék mások: itt vagyok, nem csak egy hangya a bolyban. Aki többé-kevésbé társas viszonyok között, vagyis családban, hús-vér barátok és társak között él, annak kevésbé van igénye ilyen, valójában személytelen szem elé kerülésre.