Árrobbanás az építőiparban – a kormány lesz a seriff?

Nagy Márton írása a Mandiner hetilapban.

Nagy bajban vannak a lakásfelújítók: már nemcsak a megfelelő szakemberek megtalálása jelent gondot, hanem az is, hogy elszálltak az építőanyagárak. Az utóbbi időszakban korábban elképzelhetetlen mértékben drágultak meg az építkezéshez, felújításhoz elengedhetetlen anyagok, például a fűrészáru, az acél és egyes műanyagok. A fa ára májusban több mint négyszerese volt az egy évvel korábbinak, a polisztirolé és az acélé pedig megduplázódott a múlt évihez képest. Néhány terméknél ráadásul nem csak a drágulás jelent gondot: az üveggyapotra és az epoxi­gyantára hónapokat kell várni a világpiacon kialakult hiány miatt.

Az árrobbanásnak igen szerte­ágazó háttere van, szinte építőanyag-típusonként eltér, hogy mi okozza. Egy dolog azonban közös: a legtöbb esetben az időben összecsúszó kedvezőtlen világgazdasági folyamatok verték fel az árakat. Ebből fakadóan nem Magyarország az egyetlen hely, ahol megugrottak az építőanyagárak, egész Európára kiterjedő jelenségről van szó. A hazai helyzet annyiban sajátos, hogy az állami lakásfelújítási támogatások miatt sokan a saját bőrükön is érezhetik a negatív hatásokat, így nem meglepő, hogy a kormány is kiemelt figyelmet fordít a kérdésre.

Szerencsétlen egybeesés
A koronavírus-járvány hatásai az építő­iparban is szembeszökőek. Több építőanyag drágulása is a pandémiára, illetve a rá adott reakciókra vezethető vissza. A legtöbb építőipari cég a kínálat átalakításával válaszolt a járványhelyzetre, s olyan termékek gyártására fókuszált, melyekre nagy szükség mutatkozott a védekezésben. Például a tetőfólia-gyártó üzemek szinte azonnal át tudtak állni az azonos anyagból készülő védőfelszerelések előállítására. Hasonló jelenség a vegyiparban is megfigyelhető volt, ahol sok gyártósoron fertőtlenítőszerek termelésébe kezdtek.

Ezzel csupán egyetlen probléma volt: a gyártók nem számítottak arra, hogy az építőipari kereslet a járvány alatt nem visszaesik, inkább megugrik. Az első olvasatra talán szokatlan jelenség azzal magyarázható, hogy számos vendéglátóhely a kényszerű zárvatartás idejére ütemezte be a felújítást, és a lakásukban ragadó családok is sok esetben átépítéssel igyekeztek komfortosabbá tenni az otthonlétet. A keresletnövekedés Magyarországon ráadásul hatványozottan jelent meg, mivel az áfacsökkentés és a lakásfelújítási támogatások önmagukban is sokakat sarkallhattak építkezésre. Azaz a beszűkülő kínálat megugró, államilag is erősített kereslettel találkozott, ami értelemszerűen maga után vonta az árnövekedést. Az egyébként sem túl kedvező helyzetet pedig idén tavasszal tovább rontotta az, hogy gyakorlatilag egyszerre indultak újra a világ legnagyobb gazdaságai. Kína például az acélt viszi ki az európai piacról, hogy fedezze saját termelési igényeit, az USA pedig a fűrészárut szippantotta ki az öreg kontinensről, miután összeveszett Kanadával.

A mostani rekordárakhoz az egyszerű piaci folyamatokon kívül persze más is kellett. Egyfelől ott van a meg-megbotló globális áruszállítás rendszere. Ennek problémáit és törékenységét egyértelműen jelezte a Szuezi-csatorná­ban keresztbe forduló Ever Given konténerszállító hajó. Ez csak a jéghegy csúcsa volt: a járvány alatt minden­napossá vált a konténerhiány, s a világ kikötői előtt soha nem látott tengeri dugók alakultak ki: a dél-kínai Sencsen Jantian kerületében található kikötő lezárása egyesek szerint még az Ever Given okozta káosznál is jelentősebb felfordulást okozott. Ezek az elakadások pedig nemcsak a Kínából rendelt okostelefonok szállítási idejét hosszabbítják meg, de az építőanyagok hozzáférhetőségére is erőteljesen kihatnak.

Másrészt az is nehezítette lakásfelújítók dolgát, hogy márciusban súlyos tűz ütött ki a BASF ludwigshafeni vegyi üzemében. Természetesen egyetlen gyár leégése önmagában még nem döntené össze a teljes építőipart, viszont a Rajna menti üzem bizonyos építőanyagok terén szó szerint egész Európa ellátásáért felelt, s így az építőipar szűk keresztmetszetét jelentette.

Nem mindenre van magyarázat
Nincs mit tenni, a Magyarországon túlmutató, szinte az egész világgazdaságra kiterjedő jelenségekkel aligha tudnak bármit kezdeni a hazai szereplők – gondolhatnánk az eddigiek alapján. Csakhogy egyre többen élnek a gyanúperrel, hogy bizonyos építőanyagok drágulása mögött leginkább egyes vállalatok nyerészkedése vagy rosszabb esetben összejátszása állhat. „A sóder, a cement, a tégla, a gipszkarton áremelkedésére nincs logikus magyarázat” – mondta Scheer Sándor, a Market Építő vezérigazgatója a Portfolio korábbi építőipari konferenciáján. Ugyanitt Nagy Márton, a miniszterelnök gazdasági főtanácsadója kifejtette, hogy szerinte nem kizárólag piaci folyamatok állnak a drágulás hátterében. Nagy szerint „harcba kell indulni a külföldi építőanyag-gyártó cégek ellen”, mivel félő, hogy a nagyobb szereplők visszaélnek az erőfölényükkel.

Rigó Csaba, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke a szervezet július 6-ai közleményében már egyenesen vadnyugati állapotokról beszélt a beérkező panaszok alapján. A versenyhatóság már tavaly vizsgálódott ez ügyben, és eljárást is indított egyes cementpiaci szereplőkkel szemben, mert a gyanú szerint visszaéltek gazdasági erőfölényükkel. Ez év június első felében pedig újabb vizsgálatot kezdett a GVH, mivel megsokasodtak a kartellgyanúra okot adó panaszok. A versenyhivatal közlése szerint a kiskereskedelemben egyes termékekből áruhiány alakulhatott ki, a drágulást pedig a kereskedők igyekeznek a vásárlókra hárítani. A fenti problémákkal kapcsolatos panaszok a hivatal szerint „aggályos jelenségekre hívják fel a figyelmet”.

Habár egyelőre nincs semmilyen bizonyíték rá, hogy egyes szereplők összejátszottak volna az árak felverése érdekében, nem néznek könnyű napok elé az építőanyag-kereskedők. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a napokban helyszíni fogyasztóvédelmi ellen­őrzést rendelt el minden építőipari alapanyagot forgalmazó kiskereskedelmi egységnél. Ha a vizsgálódások során bebizonyosodik, hogy a kereskedők tisztességtelenül jártak el, kartelleztek, akkor az érintettek kártérítést is követelhetnek majd.

Enyhülést jelenthet csak az állami beavatkozás
Az árak berobbanása a kormányzat figyelmét is felkeltette, mivel fennáll a veszély, hogy a drágulás felőrli a lakásfelújítási támogatásokat. Először Nagy Márton beszélt erről nyilvánosan, június 29-én pedig már a miniszter­elnök fogalmazott úgy az elszálló árak láttán, hogy „ez elfogadhatatlan, intézkedésekre lesz szükség”. Július 2-án körvonalazódott az állami beavatkozás koncepciója.

Orbán Viktor szokásos péntek reggeli rádióinterjújában vázolta fel, hogy milyen lépéseket tervez a kormány. Egyfelől számos építőanyagra kiviteli korlátozás lép életbe októberben. Ehhez persze az Európai Uniónak is lesz egy-két szava, hiszen az ilyesfajta tilalom jelentős beavatkozás a közös piac rendszerébe. Az uniós elbírálás idejére a kormány kötelezővé tenné a kivitel szándékának bejelentését, és állami elővásárlási jogot is bevezetne. Másfelől bizonyos építőanyagok esetében érdemes lesz megbarátkozni az extraprofitadó fogalmával. Ez azt jelenti majd a gyakorlatban, hogy a kavics, a sóder, a homok és várhatóan a cement forgalmazására is meghatároznak egy árszintet, és az a fölötti ár kilencven százalékát adó formájában szedi be.

A bejelentést szakmai körökben alapvetően kedvezően fogadták. Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) örült neki, hogy viszonylag gyorsan reagált a kormány a megfogalmazott javaslataikra. Nagy Márton azt hangsúlyozta, hogy várhatóan jelentős árcsökkentő hatása lesz az extraprofitadó bevezetésének a sóderre, a kavicsra és a homokra. A kormányzati reakció valóban enyhülést hozhat a Nagy által említett termékeknél, de nem szabad elfelejteni, hogy közel sem csak ezeket az árukat érinti a hatalmas mértékű drágulás.

Ahogy fentebb már szó volt róla, számos építőipari alapanyag ára leginkább a világgazdasági folyamatok kedvezőtlen alakulása miatt kezdett el egyre jobban emelkedni. Ezen a területen értelemszerűen nem sokat nyom a latban, hogy mit tesz a magyar állam. Elképzelhető, hogy a sóder, a kavics, a homok és a cement árnövekedését sikerül megállítaniuk a kormányzati lépéseknek, viszont a fa- és az acéláru, a különféle műanyagok minden bizonnyal még hónapokig drágák maradnak. Ez utóbbiak hazai árának lenyomásához az itthoni termelés, az önellátás növelése jelenthetne leginkább megoldást. Erre legfeljebb az acéltermékek esetében lenne rövid távon esély, de a Dunaferr körüli botrányok ismeretében lényegében ez is kizárható. Azaz az építőanyagok árrobbanására teljes körű megoldást Magyarország egymaga nem tud adni – ehhez leg­alább EU-szintű összefogásra van szükség, s a nemzetközi színtéren egyesek pont ezt szorgalmazzák.

A Financial Times cikke szerint uniós szinten a fő problémát az jelenti, hogy az építőanyagok drágulása gyökerestül forgathatja fel a több száz milliárd eurós helyreállítási csomagot. Az ebből származó források nagy részét a legtöbb tagállam ugyanis infrastrukturális beruházásokra tervezi fordí­tani, melyek költségeit jelentősen megdobhatják a mostani folyamatok.

*** 

A szerző a Makronóm újságírója.

Nyitókép: London Metal Exchange