Moldvában a nő a motor

Gacsályi Sára interjúja a Mandiner hetilapban.

„Nem tartom magam pozitív példának semmire. Sem mint nő, sem mint a társadalom pereméről érkezett egyén nem vagyok különleges, nem gondolom, hogy jobban csinálnék bármit is, mint a többi ember. A hibáimon kívül mással nem tudok dicsekedni” – indítja beszélgetésünket Iancu Laura.

A moldvai származású asszony végzett óvodape­dagógus, hittantanár, doktorátussal rendelkező néprajzkutató, a Néprajztudományi Intézet munkatársa, József Attila-díjas író és költő, két gyerek édesanyja – és mégis, a titulusokat félresöpörve, ízig-vérig szerény, hiteles, „csángó szívű” nő, akinek az édesanyja az egyik példaképe.

„Hatan vagyunk testvérek. Édesanyám nagyon keveset adhatott az életéből, az idejéből, de a lényeget megadta. Összetörte magát azért, hogy nekünk legyen egy falat kenyerünk és mindenünk, így amikor hiányzott otthonról, miattunk hiányzott. Háromóránként hazagyalogolt majdnem négy kilométert, hogy megszoptassa a gyerekét, majd visszament a téeszbe, hogy teljesítse a kvótát. Emellett pedig a többi falubeli nőhöz hasonlóan felfoghatatlanul gazdag élete volt: szőtt, font, táncolt, énekelt, meszelt, festett, díszített, kertet gondozott, gyakorolta a vallását, és eközben hat gyermeket szült és nevelt fel. Nem fojtotta meg az utánpótláshajrá. Magam is éppen ezt igyekszem szem előtt tartani” – osztja meg Laura.