„Bárcsak lenne egy Orbánunk!”

Új könyv megírásán dolgozik, amely a totalitarizmus furcsa visszatéréséről szól; részben Magyarországon gyűjt hozzá anyagot. Honnan jött az ötlet?

Négy évvel ezelőtt fogant meg bennem a könyv ötlete. Egy orvos megkeresett Amerikában, és elmesélte nekem, hogy az édesanyja – aki hat évet töltött egy csehszlovák börtönben politikai fogolyként – a halálán van, és azt mondogatja neki, hogy a jelenlegi amerikai közéleti viszonyok a kommunista idők kezdetére emlékeztetik. Ezt nagyon furcsának találtam, és megemlítettem egy Nagy-Britanniában élő, magyar származású barátomnak, Bollobás Béla matematikusnak, aki meglepetésemre ezt megerősítette. Béla – aki a feleségével a hatvanas években disszidált Magyarországról – annyit tett hozzá, hogy amikor a brit lapokat olvassa vagy a tévét nézi, olyan érzése van, mint a régi, kommunista időkben otthon: ha valaki bírálni meri a progresszív ideológiát, akkor ellenfelei mind személyében, mind szakmailag megpróbálják lejáratni.

És hogyan következik ebből a könyv témája?

Úgy, hogy ha azóta akárhol találkozom egykori disszidensekkel, akik Kelet- vagy Közép-Európában a kommunizmusban nőttek fel, mindig megkérdezem tőlük, hogy ők is így látják-e, és mindegyikük azt válaszolja, hogy igen. Mindenki. Valamennyien dühösek amiatt, hogy ezt az amerikaiak nem veszik észre. Az új könyvemmel tehát azt szeretném megvilágítani, hogy miként jön el a „puha totalitarizmus”. Ez nem 2.0-s sztálinizmus lesz, annál sokkal komplexebb, puhább, mégis kemény totalitarizmus, amely rendszerben ha valaki nem ért majd egyet, azt teljesen perifériára szorítják. Most itt, Közép-Európában és Oroszországban találkozgatok az interjúalanyaimmal, gyűjtöm az anyagot.