1920 és 2020 – újabb 100 év Európa közepén

Alig több mint egy emberöltő, és teljesen megváltozott a világ körülöttünk. A „boldog apokalipszis”, ahogyan Hermann Broch, a neves osztrák író a Monarchia osztrákok által dominált utolsó éveit jellemezte, éppen véget ért 1920-ban. Magyarországon megszálló csapatok tartózkodtak, és az ország túl volt a kommunizmus első véres élményén. Ez pedig pontosan előrevetítette a Rákosi-, majd a Kádár-korszak gyötrelmes évtizedeit.

1920. január 7-én – ezekben a napokban éppen száz esztendeje – érkezett a magyar tárgyalódelegáció Párizsba, és csak január 16-án, minden érdemi döntés meghozatala után adhatta elő gróf Apponyi Albert a francia külügyben legendássá vált „védőbeszédét”: „Tisztán látom azokat a veszélyeket és bajokat, amelyek a béke aláírásának megtagadásából származhatnak. Mégis, ha Magyarország abba a helyzetbe állíttatnék, hogy választania kellene ennek a békének elfogadása vagy visszautasítása között, úgy tulajdonképpen arra a kérdésre adna választ: helyes-e öngyilkosnak lennie, nehogy megöljék.” Apponyi tisztán látta a nemzet és egyben Európa sorsát, tudta, hogy milyen 20. század fog következni ezzel a békediktátummal: „De kijelentem azt is, Uraim, hogy olyan mesterkélt rendelkezésekkel, mint amilyeneket a békeszerződés tartalmaz, Európa ennek az általános béke szempontjából oly fontos és sokat szenvedett részében alig lehetséges békés politikai helyzetet teremteni. Közép-Európát a keletről jövő veszedelmekkel szemben egyedül a történelmi magyar terület stabilitása tudja megőrizni.” És mindkét kérdésben igaza lett: Európa általános békéje közel nyolcvan évre megszűnt, akárcsak a keletről érkező veszély elleni védekezés, ez utóbbi főleg az európai belső konfliktusok feloldhatatlansága miatt.