Még egy cikk Greta Thunbergről!

Vagy félezernyi dalt megírtam, s e két szót: Greta Thunberg, még le nem írtam. Szégyen és gyalázat. Valamirevaló, magát és mondandóját roppant fontosnak tartó újságíró nem úszhatja meg, hogy kifejtse a véleményét a világhírű svéd klímaaktivista lényével és munkásságával kapcsolatban, ezért most én is kifejtem. Szóval az van, hogy én őszintén nem értem, mit esznek ezen a leányon. De mondjuk én így vagyok a Palvin Barbarával is.

Merthogy a klímaváltozás, igen. Az számottevő probléma, komoly kutatások bizonyítják. És hosszú éveken át beszéltek a tudósok a falnak az olvadó jégtáblákról meg a halálra vált jegesmacikról. És idén tavasszal végre az emberek felkapták a fejüket, és a téma betört az érdeklődés homlokterébe, és milyen spontánul ment végbe ez a felkapás, ez a betörés, egészen elbűvölő. Jól van, nem akarok én cinikus lenni, szép ez a koordinált felelősségérzet, amely mostanság vezérli a nyugati szeriőz sajtót, csak hát a rovarevés és a rituális önkasztrálás előnyeiról szóló ikszedik cikket olvasva némiképp nyomasztóan hat. Greta meg szimplán ijesztő, ez az igazság.

Planétánk abban a szerencsés helyzetben van, hogy megmentésének élvonalában a létező legrokonszenvesebb társadalmi csoport, a burzsoábohém fővárosi fiatalság menetel. Könnyedén felismerhetjük őket vádliközépig húzott fehér frottírzoknijukról, játékos színű ingükről, gondterhelt arckifejezésükről, amint kilépnek a Három Hollóból egy-egy drámai hangulatú klímaszlem után. Súgd oda nekik, hogy plesztiksztró, és agyonvernek az eBayről rendelt klímabarát szatyraikkal. De nem csak őket ragadja magával a klímatudatosság: a női portálokba belemélyedve az az érzésünk támadhat, hogy a vidéki titkárnőket jelenleg jobban foglalkoztatják mindenféle szén-dioxid-kibocsátási ráták, mint Selena Gomez narancsbőre. Ez azért radikálisan új fejlemény a későkapitalista társadalom életében.