Az ukrán nacionalizmus hagyományai III.

„A világháború végével az Ukrán Felkelő Hadsereg nem szüntette be a szovjetek elleni fegyveres akciókat, hanem 1945 után a nyílt konfrontációt kerülve elsősorban a szovjet rendszer egyes emberei, tisztviselők, tanárok, tisztek, tanácselnökök elleni terrorakciókkal tűnt ki. Ebben együttműködött a szovjetellenes lengyel milíciákkal is. A szovjet állam hivatalosan terrorszervezetté nyilvánította az UPA-t. Ukrán történészek szerint ugyanakkor az NKVD egyes csoportjai az UPA egyenruhájában terrorakciókat elkövetve próbálták a lakosságot az UPA ellen hangolni. Az SZBU szerint 1800 fő, többnyire átállt UPA-fegyveres szolgált ezekben. Az UPA 1949-ben hivatalosan beszüntette tevékenységét, de egyes alakulatok egészen 1956-ig aktívak voltak. Suhevicset, az UPA hírhedt vezetőjét 1950-ben ölte meg az NKVD Lemberg mellett.

Az UPA áldozatainak száma 1945 és 1953 között szovjet források szerint 30 676 fő volt, a valós szám magasabb lehet.

A Szovjetunió fennállása alatt 1945 után hivatalosan a nácikkal kollaboráló szovjet állampolgár egyszerűen nem létezhetett. De holokausztról sem sok szó esett, a zsidó áldozatok tipikus elnevezése »békés szovjet állampolgárok« volt, ahogy ezt akár emlékműveken láthatjuk. Az elkövetők a németek után többnyire ukránok voltak, lengyelek sokkal kevésbé, bár erre is van példa. A pogromokban legtöbbször a helyi közösség vezetői, mint a polgármesterek, papok, tanárok stb. vezető szerepet játszottak.

Sztálin halálát követően gyakran változó légkör volt tapasztalható, az ukránságot támogató vagy korlátozó felváltva. Hruscsovnak sokat köszönhet Ukrajna. Ő oroszként Donyeckben nőtt fel, a felesége viszont Nyugat-Ukrajnában. Talán ennek is szerepe lehetett abban, hogy a Krím 1954-ben Ukrajna része lett, bár történelmileg még a legelvakultabb nacionalisták sem tudják annak ukránságát igazolni. Az 1200-as évek óta tatárok lakták évszázadokon keresztül az erőszakos kitelepítésükig.”

Nyitókép: MTI/EPA/PAP/Radek Pietruszka