Alapjaiban cáfolta Magyar Péter nagy leleplezését a Telex

2025. május 09. 10:25

A vezérkari főnöktől származó konkrét idézetekkel bombázta szét a Telex Magyar Péter „őszödi beszédként” beharangozott „nagy leleplezését”.

2025. május 09. 10:25

Újabb bőrt próbált lehúzni Magyar Péter óriási, „kormánybuktató leleplezéséről” a Telex, ám a kivitelezésben valahol hiba csúszhatott. A rendkívülinek szánt, ám végül a gyújtózsinórnál besült bomba szinte teljesen elhalt csütörtökön érdeklődés hiányában, főleg, miután kiderült, hogy a leleplezőnek szánt felvételen elhangzottak elérhetőek voltak már két évvel ezelőtt is. 

A vicc az egészben az, hogy ezt maga a Telex is elismeri friss cikkében, hiszen még be is linkelték saját tudósításukat. 

Újabb vezető cikkükben, – melynek a „Magyar Péter oda próbált ütni a békepárti Fidesznek, ahol a legjobban fájhat” címet adták – a portál önmaga cáfolja meg a szenzációsnak szánt „leleplezést”, hiszen ami a felvételen elhangzik, azt szóról szóra ismételte el 2023 májusában, parlamenti meghallgatásán Böröndi Gábor vezérkari főnök. Erről pedig maga a Telex is beszámolt anno, még be is linkelték saját cikküket a mostani irományba. Ezzel gyakorlatilag az utolsó szelet is kifogták Magyar Péterék vitorlájából. 

Mint ismert: Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, a Tisza vezére által „kiszivárogtatott”, általuk a Fidesz őszödi beszédének nevezett hangfelvételen „egy valóban ütőképes, harcképes magyar haderő” felépítéséről beszél, továbbá arról, hogy a Honvédségnek szakítania kell a korábbi „békementalitással” és „át kell állniuk a háború felé vezető út nulladik fázisára. 

Szalay-Bobrovniczky Kristóf tehát kifejti, hogy háborúk korát éljük, ezért készülni kell a háborúra, és honvédséget így már nem az elmúlt évtizedekben megszokott békementalitásban kell tartani.

Pontosan ezt ismételte el két évvel ezelőtt a most idézett Telex cikk szerint is Böröndi Gábor a parlamentben. 2023-ban úgy fogalmazott a portál szerint is, hogy „a Magyar Honvédségben kialakult egy cizellált békevezetési rendszer, de átléptünk a nulladik fázisba. A nulladik fázis pedig azt jelenti, hogy Magyarország és a környező államok, a frontállamok, Lengyelország, Szlovákia, Magyarország, Románia, Bulgária bizony a nulladik fázisba kerültek át, ami a háborút megelőző állapot. Soha ne kerüljön sor háborúra, de készen kell rá lennünk”.

Azt már csak halkan jegyezzük meg, hogy a baloldali portál a címlapi lead-jében arról ír, hogy miért is érthető ez a lépés a kormánytól, azaz feleslegesnek tűnik Magyar kirohanása. Mint fogalmaztak: Magyar „inkább csak azt leplezte le, hogy a kormány gőzerővel készíti fel a honvédséget egy esetleges fegyveres konfliktusra. Ez logikus lépés egy kormánytól, ha a szomszédjában háború tör ki”. 

 

A Tisza Párt elnöke már olyan szinten kétségbe van esve, mennyire nem érdekelte az embereket újabb „atombombája”, hogy reggel már azt is meggyőző erejű bizonyítékként hozta fel közösségi oldalán, hogy a Blikk bulvárlap online szavazásán neki adtak igazat. 

Még hívei szerint is lufi

A legsúlyosabb pofon a 444.hu főszerkesztőjétől érkezett, Uj Péter a Partizán adásában ugyanis úgy véleményezte Magyarék „bombájával” kapcsolatban, hogy az egy pukkasztott nulla, semmi”, amit nem lehet komolyan venni. 

Ezt is ajánljuk a témában

Rajta kívül az ellenzéki megmondóemberek is csalódottak voltak, az ő megszólalásaikat ebben a cikkünkben gyűjtöttük össze. De még Magyar hívei sem igazán értettek együtt kedvencükkel, aminek pedig hangot is adtak kommentek formájában. 

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Ruszin-Szendi Romulusz Ukrajnában. Forrás: Facebook

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ekrü
2025. május 09. 12:43
Olvasva ma a TElexet, 444-et, HVG-t úgy tűnik nem véletlen Gyurcsány visszavonulása a DK-tól. Valószínű ezen újságok gazdái rájöttek mára, hogy Poloska kiszámíthatatlan, irányíthatatlan és sokakat taszít az az agresszivitás ami a Tisza pártot körül lengi. S miután a Tiszán kívül a DK az egyetlen valamirevaló párt ballib oldalon, amelyik valamennyi támogatottsággal rendelkezik, így Gyurcsány menesztésével megpróbálják szalonképessé tenni.
zabszem
2025. május 09. 12:33
Hát, asszem ezután sem fog Orbán az Asszad által itthagyott gépen elmenekülni....
llnnhegyi
2025. május 09. 12:19
Olvasgatom a HVG online sajtót. Tegnap óta, mintha helyreállna a normális szerkesztés. Kormánykritikus újságírásra, normális hangvételre. MP nyílt seggnyalása megszűnt! Elégedett vagyok velük!
pollip
2025. május 09. 12:10
A telex meg annál is butább, mint gondoltam:-)))) Én vagyok a hibás:-))))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!