Közel sem lesz egyszerű elvenni a vétójogot az EU-ban Magyarországtól

A napokban újból szárnyra kapott a kulcsfontosságú külpolitikai és védelmi kérdésekben az egyhangú döntéshozatal eltörlésének gondolata az EU-ban, ugyanis Németország vezetésével ismét napirendre tűzte néhány állam a külpolitikai és védelmi döntéshozatal megreformálását, miután évek óta megosztó viták folynak a kérdésben.

A kül-és biztonságpolitika területén megálmodott reformokat egyelőre egy kilenc országból álló csoport támogatja, amelynek tagjai: Belgium, Finnország, Franciaország, Németország, Olaszország, Luxemburg, Hollandia, Szlovénia és Spanyolország.

Az említett tagállamok felhívást tettek közzé az EU közös kül- és biztonságpolitikájáról történő döntéshozatal felülvizsgálatára. Megfogalmazásuk szerint az egyhangú döntéshozatal eltörlésével és a többségi rendszer bevezetésével céljuk, hogy „javítsák külpolitikai döntéshozatalunk hatékonyságát és gyorsaságát,

Az EU külpolitikájának kiigazított folyamatokra és eljárásokra van szüksége ahhoz, hogy az Európai Unió, mint külpolitikai szereplő megerősödjön, és a jobb döntéshozatal is kulcsfontosságú ahhoz, hogy az EU alkalmas legyen a jövőre”.

Nem először került elő az egyhangú döntéshozatal eltörlésének gondolata

Az EU tagállamai és intézményei általában egyetértenek abban, hogy a blokk gyakran túl lassan cselekszik, különösen válsághelyzetekben, azonban a szavazási módszer megváltoztatására tett korábbi kísérletek nem véletlen vallottak kudarcot, és valószínűleg most sem lesz könnyű valós eredményeket elérni az ügyben.

Ugyanis a köznyelvben „vétóként” emlegetett intézmény elvétele a kisebb országok – különösen a közép-európai államok – számára elfogadhatatlan lenne, mivel ez az integráción belüli érdekérvényesítő képességük esetleges elvesztéséhez, mindenesetre jelentős meggyengüléséhez vezetne.

Természetesen az erősebb és gazdagabb államok részéről a kérdés már számtalanszor előjött, először a migrációs válság idején, majd a Covid-19 világjárvány és az orosz-ukrán háború kitörése után, amikor is egyes politikai erők szemében szálkává váltak azon tagállamok, amelyek a szerződésekben lefektetett „vétójogukkal” élve

Emlékezetes lehet, amikor 2022 tavaszán Ursula von der Leyen annak a meggyőződésének adott hangot, hogy az egyhangú döntéshozatal már nem működik a kulcsfontosságú területeken. „Az Európai Unió feladata, hogy minél gyorsabban megfeleljen az uniós polgárok elvárásainak az EU jövőjére vonatkozóan, az uniós szerződések hatályán belül, ha pedig ez nem lehetséges, akkor azok megváltoztatásával” – jelentette ki tavaly az Európai Bizottság elnöke, az Európa jövőjéről szóló konferenciasorozat záróeseményén Strasbourgban.

Érdekes módon a szuverenitásukra érzékeny francia vezetőktől eltérően Emmanuel Macron is egyetértését fejezte ki ekkoriban a bizottsági elnök terveivel kapcsolatban. „Fontos terv, hogy felülvizsgáljuk a szerződéseinket és legyen egy konvenció. Ezt az EP terjesztette be és én ezt támogatom” – mondta Emmanuel Macron a konferencia záróeseményén Strasbourgban. Macron szerint a legfontosabb az, hogy a demokráciát és a hatékonyságot kell ötvözni.

A kérdésben az Európai Parlament prominens képviselői sem maradtak némák, közülük nyolc petíciót indított, köztük Guy Verhofstadt, továbbá az Európai Parlament Spinelli csoportja azért, hogy eltöröljék a vétót az európai döntéshozatalban. A belga politikus tavaly nyáron így fogalmazott a kérdéssel kapcsolatban:

zsaroláshoz, hatékonyságvesztéshez, hitelvesztéshez és az EU-ba vetett hit elveszítéséhez vezetnek. Az egyhangúságon alapuló döntéshozatalnak mennie kell. Ilyen egyszerű. Írják alá a petíciót!”

A jelenleg követett döntéshozatali mechanizmus

Az Európai Unió döntéshozatalában kulcs szerepet tölt be az Európai Unió Tanácsa, amely az Európai Parlament mellett a legfontosabb társjogalkotó szerve az uniónak. Az Európai Unió Tanácsa nem összekeverendő az Európai Tanáccsal, ugyanis míg az Európai Tanács tagjai a 27 uniós tagállam állam-, illetve kormányfői, addig az Európai Unió Tanácsának tagjai a tagállamok kormányának az adott szakpolitikai területért felelős miniszterei.

Összetétele alapján számos tanácsi formációt megkülönböztetünk melyek közül a Külügyminiszterek Tanácsa és az Általános Ügyek Tanácsa különleges helyet foglal el. Ez a két testület ugyanis nagyobb horderejű, átfogóbb, változatos témákkal foglalkozik, amelyek

Az Európai Unió működéséről szóló szerződés (237§-243§) értelmében a Tanács tevékenységei közé többek között az uniós jogalkotáson túl a tagállamok átfogó gazdaságpolitikájának összehangolása, harmadik országokkal kötött megállapodások aláírása, az EU éves költségvetésének jóváhagyása, az EU külpolitikájának és védelmi politikájának, valamint az igazságszolgáltatás összehangolása tartozik.

Ezek közül a kül-és biztonságpolitikai kérdésekben eddig bevett döntéshozatali gyakorlatot alakítanák át gyökeresen a fentebb említett nyugati tagállamok, azonban ennek keresztülvitele nem lesz egyszerű. 

A jelenleg hatályos szabályozás szerint a szavazás a Tanácsban háromféle módon történhet: 

Első és legfontosabb az egyhangú (konszenzusos) döntéshozatal, tehát ebben az esetben az összes tagállam egyetértésére van szükség a cselekvéshez.

a közösség bővítésével azonban az egyhangúság elérése egyre nehezebbé vált, hiszen a szervezet rövidesen különféle földrajzi, társadalmi és gazdasági adottságokkal rendelkező tagállamokat olvasztott magába. Az egyhangú döntéshozatal szerepe ezért fokozatosan visszaszorult, és mára már csak a tagországok számára olyan kiemelt fontosságú kérdésekben alkalmazzák, mint a külpolitika vagy biztonságpolitika, tehát az állami szuverenitás szempontjából elengedhetetlenül fontos területeken, ahol a tagállamok szeretnék megtartani „vétójogukat”.

A döntéshozatal másik módja az egyszerű többség. Egyszerű többség esetén a javaslat elfogadásához

azonban fontos kiemelni, hogy a döntéshozatal ilyen módja mára már marginálissá vált, csupán eljárási kérdésekben alkalmazzák. 

Végül pedig szólnunk kell a Lisszaboni Szerződés által bevezette ún. kettős többség, intézményéről, ami tulajdonképpen a minősített többség egy speciális esetének számít. Az EU bővítésével párhuzamosan a minősített többség intézménye egyre jobban elterjedt az egyhangú döntéshozatallal szemben. Ez többek között annak is köszönhető, hogy a megnövekedett taglétszámú közösségben a szerteágazó érdekekből kifolyólag konszenzussal egyre nehezebbé vált a döntéshozatal. A minősített többségi szavazás azonban különbözik a magyar alkotmányjogban ismert minősített többségtől, ugyanis az uniós szabályozásban több konjunktív feltételnek is be kell következnie ahhoz, hogy a minősített többséget igénylő tárgykörökben sikeresen záruljon egy szavazás. A minősített többség elérésének több feltétele van. Minősített többséget igénylő kérdésben csak akkor tekinthető elfogadottnak egy javaslat,

Azonban ezeknek a feltételeknek a teljesülése sem jelenti azt, hogy egy javaslat elfogadottnak kell tekinteni, a döntést ellenző tagállamoknak még lehetőségük van közbeavatkozni. Ugyanis a tagállamok egy csoportja ún. blokkoló kisebbséget alkothat. A Lisszaboni Szerződés úgy rendelkezik a blokkoló kisebbséget illetően, hogy azt legalább négy tagállamnak kell alkotnia, és az EU népességének legalább 36 százalékát képviselniük kell. Abban az esetben, ha ez a feltétel nem teljesül, a minősített többséget akkor is elértnek kell tekinteni, ha a határozatot támogató tagországok lakosainak száma nem éri el a 65 százalékot.

A többség zsarnokságának egy sajátos szisztémáját hoznák létre

Azzal, hogy a fentebb említett államok terveik szerint az Unióban a minősített többségi szavazás alkalmazását további kulcsfontosságú szakpolitikai területekre vagy a külpolitikai döntéshozatalra is kiterjesztenék, általánosságban tovább csökkentenék az egyes tagállamok jogkörét, hiszen újabb területet vonnának be ebbe a döntéshozatali konstrukcióba. A közepes méretű országok (köztük több kelet-közép-európai ország) politikai súlyát pedig csökkentenék, amely országoknak a szuverenitási kérdésekre érzékenyebb Egyesült Királyság kilépésével a jelenlegi politikai erőviszonyok között szinte lehetetlenné vált a blokkoló kisebbség alkalmazása. Ezzel pedig az alapító atyák által megálmodott,

Ugyanis az állami szuverenitás szempontjából kulcsfontosságú területekkel kapcsolatos döntéshozatal megváltoztatásával a többség zsarnokságának egy sajátos szisztémája alakulna ki, ahol bár nagyobb lenne a valószínűsége egy-egy tanácsi álláspont elfogadásának, a szavazati többség összehozásának, mégis, ezzel tovább mélyítenék a politikai ellentéteket, és végső soron az Unió mint intézmény demokratikus működését és legitimitását ásnák alá, ennek pedig a hosszú távú következményei a mai, amúgy is bizonytalan, válságok sújtotta időkben beláthatatlanok lennének.

Mindenesetre afelől sem lehet kétség, hogy a hatékony döntéshozatal, a reziliencia és a cselekvőképes unió a szuverenitásukat féltő tagállamok számára sem lehet közömbös kérdés, ugyanis egy lassan reagáló,

Ennek fényében az Európai Unió előtt álló legfontosabb kérdés az, hogy az eddig követett döntéshozatali gyakorlatát hogyan alakítsa át úgy, hogy a napjaikban felmerülő kihívásokra és válságokra megfelelő válaszokat tudjon adni, valamint a világpolitikai színpadon az USA és Kína mellett labdába tudjon rúgni, de a szuverenitásukra és nemzeti identitásukra kifejezetten érzékeny, különböző történelmi és kulturális háttérrel rendelkező tagállamok érdekeit is figyelembe veszi. 

A reform valószínűleg csak álom marad

A tárgyalt reform előtt viszont továbbra is számos akadály áll, ugyanis a 27 tagállamból 14 tagállam egyetértése szükséges a szerződésmódosításról szóló tárgyalások megkezdéséhez, viszont bármilyen jogilag kötelező érvényű megállapodáshoz mind a 27 uniós tagállamnak ratifikálnia kellene a kérdést. További akadályt jelenthet, hogy

A jelenlegi helyzetben tehát az erősebb tagállamok által belengetett elképzelés a kül-és biztonságpolitikai döntéshozatal megreformálására egyelőre puszta lázálom marad, ugyanis nagyon valószínűtlen, hogy a szuverenitásukat féltő tagállamok áldásukat adnák a változtatásra jelen formájában. 

***

Nyitókép: MTI/AP