Továbbmegyek: egyenesen az elmúlt 30-40 év legjobbja, miközben a csapat fejlődése rövidebb távon is kifejezetten szembeötlő. Hosszú idő után végre megint akadnak nemzetközi szinten is versenyképes, elitbajnokságokban szereplő játékosaink, (akik többsége ráadásul épp a legjobban futballistakorban van), és nem mellesleg a kispadon is egy képességes edző ül, aki - szemben az ún. magyar iskola önjelölt géniuszaival – nem csak hadovál a taktikai felkészültségről, az eredményekről és a célokról, hanem helyből hozza azokat a pontokat és győzelmeket, amelyeket »szóba« festő mázolásból prolicencet szerzett elődei nekifutásból sem tudtak megszerezni – soha.
No, de ami fontosabb: tényleg van-e, lehet-e egyáltalán magyar modell? Ami ráadásul példa, követendő sikerrecept – másoknak?
Ha hihetünk az állampárt zsebéből kikukucskáló, fizetett siserehadnak, akkor kész, vége, "itten az ígéretnek földe van": beérett a TAO-program, a fideszes lázálom, a stadionépítések és a Nélküled torokból üvöltése – példakép lettünk, minden fillér jó helyre került, hiába sivalkodtak a lipsik és a kommunisták, ők csakazértis megcsinálták, punktum, ennyike. Ebben a delíriumban nyilván a siker is kizárólag az övék, ahogyan évtizedek óta magyar is csak az lehet, akire ők rámutatnak, akit fölkennek, befogadnak. Nincs ebben semmi új, semmi meghökkentő, csak a szokásos ügymenet ez, semmi más, ha siker van, az az övék, ha kudarc, az a másé, s ha siker van, minden van: magyar modell, példa, útmutatás, beérett gyümölcs, fityisz a világnak, et cetera. Tövig, falig, ütvefúrva és tovább, meghosszabbítani egész Bicskéig. Ha nem tetszik, akkor kétszer.