Európa ostroma – migránsok tucatjai haltak meg Melilla falainál

2022. június 28. 14:00
Már harmincra tehető a halottak száma az Afrikában fekvő, Spanyolországhoz tartozó Melilla határfalainak minapi ostroma után. Mi folyik az Európa-erőd kapuinál?

Nyitókép: migránsok és spanyol rendfenntartók Melilla határfalánál 2022 márciusában (ILIES AMAR/Europa Press/ABACAPRESS.COM / Reuters)

 

A napokban ismét ezres létszámban rohamozták meg Melilla afrikai spanyol enklávé védelmi rendszerét: ollóval átvágták az egyik kerítést, és mintegy ötszázan be is jutottak, azonban sokan leestek a két oldalt elválasztó korlát tetejéről, marokkói közlés szerint 23-an meg is haltak; helyi NGO-k azonban 29-re teszik az elhunytak számát.

Az EUobserver nevű brüsszeli lap riportjában idézi a Moroccan Association for Human Rights (AMDH) nevű civil szervezet jelentését, miszerint

rohamrendőrök fedezete alatt terítettek ki holttesteket a Melillához közeli, marokkói Nador városának központjában,

míg a hatóságok 21 friss sírt ástak az elhunytaknak, akiket vizsgálat, azonosítás vagy boncolás nélkül terveznek elföldelni az AMDH szerint.

Nem petrezselymet árulni mentek

„Melilla és Ceuta spanyol enklávéi maradványok a gyarmati időkből”helyezi már első képaláírásában kontextusba az eseményeket a biztonság kedvéért az EUobserver a legutóbbi események kapcsán, a BBC pedig korábban az „európai kolonializmus klasszikus esetének” nevezte az enklávék létezését.

Ha eltekintünk a „gyarmati” jelző politikai felhasználásától, és a történelmi tényeknél maradunk, ez csak részben igaz. Mindkettő egyébként főníciai-pun alapítású, volt római, berber és marokkói kézen, mielőtt

a spanyolok 1497-ben, a reconquista megkoronázásaképpen – egyébként ellenállás nélkül – elfoglalták,

majd a marokkói szultánok évszázadokon át próbálták visszaszerezni a marokkói falu plusz spanyol helyőrség kombóból lassan modern várossá fejlődő településeket.

Az úgynevezett gyarmati idők egyébként itt mindössze néhány évtizedet jelölnek  az 1912-es spanyol-francia felosztás és a függetlenség 1956-os kikiáltása között; egyébként ezt követően az afrikai állam 1975 óta folyamatosan követeli vissza az egyébként összesen mindössze 32 négyzetkilométeres, 160 ezres lakosú területeket (ez méretben-lakosságban nagyjából a budapesti 11. kerületnek felel meg).

A spanyoloknak viszont eszük ágában sincsen lemondani az afrikai hídfőikről,

ezt például 2002-ben is nyilvánvalóvá tették, amikor a csempészet elleni harcra hivatkozva marokkói katonák szálltak partra a tisztázatlan helyzetű Petrezselyem-szigeten, de az ott létesített őrség tagjait spanyol kommandósok elfogták és Ceuta határánál visszazsuppolták őket Marokkóba.  

Ceuta és Melilla spanyol városai Afrika marokkói partjainál

 

Népszerű migránsútvonal

Az enklávék kettős helyzete – jogilag Európa, földrajzilag Afrika – már a migránsáradat előtt is tömegével vonzotta a drogcsempészek mellett az embercsempészeket is. Nem véletlenül feszül a városok körül szögesdróttal kiegészített kerítés (amit a spanyolok némi marokkói tiltakozás mellett húztak fel a '90-es években, majd emeltek 3 helyett 6 méter magasra) összesen több mint 20 kilométer hosszan.

A kerítés robusztus védelmet jelent

őrtornyaival, földalatti kábelekkel összekötött reflektorokkal, zaj- és mozgásérzékelőkkel és videokamerákkal, többszáz katonával és a tengeren őrhajókkal. Emellett egyfajta szimbólummá is vált időközben, toposzriportok sora jelent és jelenik meg a közelben az átkelés lehetőségére várakozó migránsok ezrei, tízezrei kapcsán, akik karnyújtásnyira vannak a hőn áhított Európától.

A kerítés és az erőteljes védelem miatt kiszolgáltatottabb migránsokkal szemben állítólag az embercsempészek módszerei is jóval durvábbak, mint másutt, mindkettő miatt civil szervezetek jellemzően ugyancsak a spanyol, alkalmanként a marokkói hatóságokat hibáztatják. Mégis népszerű útvonal maradt, lévén így a tengeri átkelés veszélyei nélkül lehet bejutni jogilag EU-s területre.

Tiszta kéz VS piszkos munka

Marokkó némileg kettős játékot játszik: hivatalosan – egy 1992-es kétoldalú egyezmény égisze alatt – fellép ugyan az illegális migráció ellen, de ez meglehetősen rapszodikus, és kimondatlanul is függ az aktuális spanyol kormánnyal való pillanatnyi viszonytól. A ceutai kerítés például 2005-ben került a nemzetközi figyelem középpontjába, amikor az első, több száz fős afrikai migránsroham megindult ellene –

a spanyolok gumilövedékkel, a marokkóiak éleslőszerrel lőttek a tömegbe,

az ostrom után tucatnyi halott és ötvennél több sérült maradt a porondon.

Madrid hozzájárulásával a melillai vizeken éppen hogy marokkói parti őrség járőrözik az ember- és a drogcsempészek visszaszorítása céljából – így az egész történetnek van egy olyan jellege, mintha a spanyolok jóváhagyásával a marokkóiak végeznék el a piszkos munkát, vagyis az európai jogvédőket irritáló erőteljes fellépést az össz-afrikai migrációval szemben, kicsiben valahogy úgy, ahogy Törökország fellép a Szíria felől érkező migrációval szemben az EU jóváhagyásával és euró-százmilliós pénzügyi támogatásával.

A 2015-ös migrációs válság óta – amikor a különféle határvédelmi intézkedések „terelték” először a balkáni útvonalra a migránsokat, majd innen tértek vissza a délnyugat-európai tengeri útvonalra – a két enklávé jelentősége durván megnőtt.

Minden évben volt legalább egy komolyabb ostrom a kerítések ellen,

sokszázas vagy akár többezres tömeg próbált meg erőszakkal bejutni Európába.

A megrázó képsorok egyszerre szolgáltattak érveket a bevándorláspártiak számára a rendőri fellépés, és a bevándorlásellenesek számára az erőszakos behatolás ostrom-jellege okán.

Az ankaraihoz hasonlóan a rabati kormány is megláthatta mindebben a zsarolási potenciált. Legalábbis izgalmas egybeesés, hogy az évről évre ismétlődő ostromok száma igencsak megszaporodott azóta, hogy a – Nyugat-Szaharában a gyarmati spanyol kivonulás után a marokkói fennhatóságot elutasító, a független Szaharai Arab Demokratikus Köztársaságot kikiáltó – Polisaro mozgalom egyik vezetőjét, Brahim Galit 2021 áprilisában egy spanyol kórházban kezelték, miután elkapta a koronavírust (Rodrigo Ballester elemzése az ügy kapcsán itt olvasható).

A marokkói hatóságok válaszul májusban leállították a határok ellenőrzését,

aminek eredményeképpen 10 ezer migráns jutott át az európai kontinensre.

Majd jöttek az ostromok: tavaly májusban, júliusban és októberben, majd idén márciusban is százak, ezrek támadták meg a határkerítéseket, miközben a marokkóiak tétlenül szemlélték a helyzetet – mígnem Spanyolország engedett a nyomásnak, és májusban Marokkó mellé állt a nyugat-szaharai autonómiatörekvésekkel szemben.

Éppen ezért kérdéses, ki vagy mi áll a legújabb, június végi ostrom mögött. Mindenesetre Pedro Sanchez spanyol miniszterelnök Spanyolország területi integritásának megsértéséről beszél és az embercsempészeket hibáztatja, vagyis nem szélesítette diplomáciai konfliktussá az ügyet. A kisebbik balos kormánypárt, a Podemos viszont azzal borzolta a kedélyeket, hogy a hatósági fellépés azonnali és független kivizsgálását követelte, mondván „ha a migránsok fehér bőrűek és szőkék lennének, a legmagasabb szinten folynának a vészhelyzeti tanácskozások” lennének, vagyis alig burkoltan rasszistáztak egyet.

A határ spanyol oldalát felügyelő polgári gárda pedig közölte, Marokkó hatóságai csaptak oda, nekik semmi közük az ügyhöz – ami talán azt mutatja,

a két ország visszatért az eredeti – tiszta kéz és piszkos munka – munkamegosztáshoz.

Egy biztosnak látszik: a Gibraltár közelsége és stratégiai jelentősége miatt Spanyolország továbbra sem készül feladni a két városkát, noha egyre drágább azok fenntartása. Nem csak a migránsokkal szembeni védelme emészt fel ugyanis csillagászati összegeket, de a spanyol országos átlagnál kétszer vízfejűbb közigazgatás üzemeltetése is.

Eközben lassan, de biztosan fordulnak spanyol szempontból kedvezőtlenre az etnikai arányok is a spanyol fiatalok kontinens felé való áramlása és a katonaság fokozatos kivonása mellett – közben mindennek ellenére kizárólag a spanyol maradt hivatalos nyelv.

Kérdés, hogy a migrációs nyomás újbóli fokozódása milyen irányba billenti elsősorban a spanyol közvéleményt; a kormány már 2018-ban felvetette, hogy szögesdrótok nélküli, de magasabb kerítéssel akarják helyettesíteni a jelenlegit, nehogy az átmászó migránsok megsérüljenek, ugyanakkor a helyi hatóságok pedig a kerítés két oldalán láthatóan nem szívbajosak, ha a határvédelemről és a parancsról van szó.

Összesen 42 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés