A szakadék

2022. március 9. 21:47

Győrffy Ákos

Van egy verse Oravecz Imrének, a címe Oravecz János 1848. március 15-én. A vers címében megnevezett férfi a szerző ükapja, egy élete teljében lévő telkes jobbágy. A vers a forradalom kitörésének napját beszéli el egy eléggé szokatlan szemszögből. Oravecz János hajnalban kel, elvégzi a teendőit, és elindul az uraság erdejébe fát vágni. Egész nap dolgozik, és csak hónapokkal később értesül arról, hogy tavasszal Pesten történt valami. Petőfiről nem hall egész életében. 

Egy verset nyilván nem lehet elmesélni, hiányoznak az érzékletes részletek, a szöveg teljessége. Amiért mégis előhozakodtam ezzel, az egyfelől azért van, mert a téma aktuális, másfelől pedig a már fentebb emlegetett szokatlan perspektíva miatt. Mert ebben a versben a nevezetes nap nem a jól ismert toposzok mentén jelenik meg. Nincs Pilvax, nincs tizenkét pont, nincs Landerer és Heckenast-nyomda. Egy átlagos nap, olyan, mint a többi. Munka van hajnaltól alkonyatig, ahogy előtte és ahogy utána is mindig. A nagy, világot (vagy legalábbis országot) rengető események mintha meg sem történtek volna. Egy olyan nézőpont jelenik meg itt, amelyről általában megfeledkezünk. A kép, ami bennünk él, azt sugallja, hogy egy adott történelmi esemény a kortársaknak azonnal világos és nyilvánvaló volt. Holott egyáltalán nincs így. Emberek milliói élték le úgy az életüket, hogy az országukat vagy annak tágabb környezetét érintő világrengető eseményeknek még csak a hírét sem hallották. Legfeljebb a hatásait érzékelték jókora csúszással. Számukra a történelem nem létezett abban a formában, ahogy ma ismerjük. Napok egymásutánja volt, amelyeket ünnepek tagoltak az egyházi évkör rendje szerint. Ennek az életmódnak végső soron nincs történelme. Ciklikus rendje van, amely a múló időt egészen másképp értelmezi. 

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés