Mégis volt magyar ellenállás a nácizmussal szemben? – Bartha Ákos új könyvéről

2022. január 22. 18:01
A magyar fegyveres ellenállás gyorsan alakult ki 1944-ben, és nem fair dolog összehasonlítgatni Dániát és Magyarországot. Fontos új könyv jelent meg a második világháborús budapesti ellenállásról.

Grandiózus vállalkozásba vágott Bartha Ákos történész, amikor megírta a budapesti fegyveres ellenállás 1944–45-ös krónikáját. A legnagyobb probléma talán nem is az, hogy a hatalmas primer forrásanyagot olvasható terjedelembe szorítva, élvezetes stílusban, egyben tudományos alapossággal kell megírni – ezeket az akadályokat Bartha mind csont nélkül vette. Sokkal nagyobb kihívás a narratívák csataterén lapuló aknák kerülgetése, elvégre a fősodratú baloldali történettudomány jelenlegi konszenzusa szerint olyan, hogy fegyveres ellenállás Magyarországon a német megszállás alatt, eleve nem volt.

Bartha könyve nem öncélúan szemel ki és dönt le bálványokat, hanem már témaválasztásában is jórészt feltáratlan terepre téved. Na persze nem azért, mert a múlt rendszerben ne lett volna szó bátor szovjet partizánokról és kommunista ellenállókról, hanem mert ezeknek munkásságát felnagyították és – szükségszerűen – eltorzították, a fajvédő magyar-keresztény vagy éppen a cionista ellenállók – például a jobboldali cionista ellenállók – tevékenységét pedig elhallgatták. 

A könyv eloszlatja ezen illúziókat, hiszen a német megszállás napjától (1944. március 19.) veszi végig a budapesti fegyveres ellenállás eseményeit, egészen a felszabadulásig (más olvasatban: megszállásig). Előkerülnek ellenálló honvédek, szervezkedő fajvédők, németekre tüzet nyitó munkaszolgálatosok és persze néhány baloldali és kommunista is.

A szerző eközben nem építgeti a romantikus mítoszokat: világosan leírja, hogy „a sikertelen kiugrás első számú felelőse a legfelső hadúr” – Horthy – „volt”. (132.). Eközben nem igazságtalan Magyarország helyzetével szemben. „A sikertelen kiugrás története (...) az »utolsó csatlós« teória egyik sarokpontjaként értelmeződött. Budapest tétovaságát gyakorta hasonlították össze Románia sikeres átállásával, jóllehet az, amit Horthyn előszeretettel számonkértek – a munkásság felfegyverzése –, ott sem történt meg, ellenben Mihály király a magyar kormányzóhoz hasonlóan, az ellenzék értesítése nélkül, az utolsó pillanatban időzítette át három nappal korábbra az akciót. Az ő döntését azonban igazolták a történések.” (133.). 

De hasonlóan éleslátó a következő megállapítás is:

„(...) a magyar ellenállás politikai megszerveződése feltűnő gyorsasággal, két hónapon belül megtörtént,

jóllehet a dolgok természetéből fakadóan mindez nemigen hatotta meg a nagyhatalmakat. »A magyaroknak is követniök kell a dán nép példáját az ellenállás és a szervezett szabotázs terén«– figyelmeztetett a londoni rádió 1944. július 5-én, vagyis Dánia megszállásának ötödik évében, nem egészen négy hónappal Magyarország német megszállása után.” (31-32.). 

Fontos a szerző eszmefuttatása annak kapcsán, hogy nem volt-e jobb inkább elkerülni a fegyveres ellenállást. A megtorlás jelenségének kutatása szinte teljesen hiányzik a második világháborús hazai szakirodalomból, pedig „morális értelemben véve a fegyveres ellenállás egyszerre volt igazolható, mert a nácik ellen irányult, és megkérdőjelezhető, hiszen »zűrzavart és rettenetes szenvedést okozott« igen szerény kézzelfogható eredményért cserébe”. (298.).

Fájdalmas jelenség, hogy a nem kommunista magyar ellenállók „emlékezetpolitikai szempontból a 21. századra a senkiföldjére kerültek”. (299.). Remélhetőleg a jövőben nagyobb figyelme fog irányulni nem csak Bajcsy-Zsilinszky Endrére vagy Kiss János altábornagyra, de akár Lendvai Istvánra, Zadravecz Istvánra vagy éppen Kornis Gyulára. Igaz, ők nem (mind) fegyveres ellenállásban gondolkodtak, de a politikai, szellemi ellenállás feltárása is várat magára. A szerző szempontjait jól megvilágítja, hogy ő a fegyveres ellenállás kategóriáját nem csak úgy értelmezi, ha valaki „fegyverrel öli a németeket”, hanem például az üldözöttek fegyverrel való óvása is ide sorolható – a pisztolynak pedig nem is volt muszáj elsülnie. (300-301.). 

Bartha Ákos fontos és tabudöntögető könyvet írt,

mely meg fogja határozni a témáról való gondolkodásunkat az elkövetkező években.

Hiányérzetet pusztán az okoz, hogy a könyv – kitűzött céljának persze megfelelően – sajnos csak a fővárosra koncentrál, a vidéki események szinte teljesen elmaradnak, reméljük egyszer a szerző majd ezt is feldolgozza. Minden olvasó, világnézettől és a témában eddig megjelent könyvek ismeretétől vagy nem ismeretétől függetlenül új ismeretekre tehet szert a komplex huszadik századi magyar történelem és az ellenállás története kapcsán a Véres városból – és nem mellesleg élvezetes olvasmányélménnyel gazdagodhat. 

Bartha Ákos: Véres város. Fegyveres ellenállás Budapesten, 1944-1945. Bp., Jaffa, 2021. 423 o.

Fotó: Budapest bombázása, 1944. Fortepan 175117.

Összesen 51 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Horthy a magyarországi zsidóság megóvása érdekében az utolsó utáni pillanatig kivárt, így a hajó elúszott, Magyarország pedig ismét brutális büntetést kapott.
Nyugodtan leírható: az ország sajátossága, a zsidó lakosság nagy száma és gazdasági súlya, valamint Horthy 100%-ban korrekt gondolkodásmódja nyomán az országlakosok reménytelen helyzetben találták magukat 1945-ben.

Ezt akarták importálni (és tovább terjeszteni):
A szovjet kommunisták halálteljesítménye a következő korszakok végére, göngyölve:

A polgárháború idején 1922 végére: 3,284,000
A NEP korszak 1928 végére: 5,484,000
A kolhozosítás, éhhalál 1935 végére: 16,924,000
A Nagy Terrorral 1938 végére: 21,269,000
A sztálini foglalással 1941 közepéig: 26,373,000
A világháborúval, 1945 közepéig: 39,426,000
A háború után 1953 végéig: 55,039,000
A poszt-sztálinista kor 1987 végéig: 61,911,000

Forrás: R. J. Rummel: Soviet Genocide and Mass Murder since 1917 (Szovjet népirtás és tömeggyilkosság 1917 óta), Transaction Publisher, 1990.

Innen látszik, hogy például Hitler hatalomra jutásakor a szovjet halálteljesítmény körülbelül 12,000,000 erőszakosan, idő előtt elpusztított embernél tartott.

Benne van az 1928 és 35 közötti időszakban.

"utolsó csatlós teória"
Valójában az utolsó csatlós Horvátország és Szlovákia volt
Szlovákia önálló állam volt, a 2.vh. kitörése előtt létezett, a szlovákok akaratból jött létre.

1918-19 "fényében" a zsidótörvények éppen a zsidóság biztonságát, kiszámítható, konszolidált életének lehetőségét jelentették.
Ha neked Eichmann vallomása a mérvadó, ez a te dolgod és téged minősít + egy megszállt országban nincs olyan, hogy helyi "Magyar közigazgatás", oda eleve olyan embereket kellett küldeni, akik a németeknek megfeleltek, tehát itt nem volt választási lehetőség...

már 1919-ben, amikor a a New York Times 1919. szeptember 8-i cikke szerint, előre megmondták, mi fog történni 20 évvel később, számra pontosan:
"6,000,000 souls in Ukrainia and in Poland ... are going to be completely exterminated"
""6 000 000 lelket Ukrajnában és Lengyelországban... teljesen kiirtanak""
https://uploads.disquscdn.com/..

Ez a jó, valószínű:
https://uploads.disquscdn.com/..
Kérdezd meg a nyújoprkiaktól, majd ők elmondják neked, miért kellett ezt már 1919-ben, előre leírni és hogy, hogynem pontosan úgy történt.
Halálra röhögték magukat, amikor Hitler-báb irtotta az európai zsidóságot.
Ezzel alapozták meg az iparukat, a globális holokausztipart, az őseitek, a magyar zsidóság is voltak odadobva áldozatul, hogy ma eljussanak a BL_-térdepeltetésig, az Antifa-terrorig, a teljes USA szétrombolásáig..., benne a keresztény fehér civilizáció psziocho-nukleáris fegyverrel történő elpusztításának doktrínájáig...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés