Egy gyengülő civilizációról

2021. szeptember 23.

Szánthó Miklós
„Láttam elhatalmasodni a gonoszt és szétterjeszkedett az, mint egy gazdag lombozatú vadfa; De elmult és ímé nincsen! kerestem, de nem található.” (Zsolt 37,35-36)

A nagybetűs Nyugat, pontosabban annak politikai elitje egy általa kreált, de mára öntudatlanná serdült csoportdinamika foglya lett. Az önelégültség és az önmegtagadás olyan veszélyes, már-már gyúlékony elegye jött létre, amely alapjaiban formálja át a körülöttünk lévő világot – és nem zárható ki, hogy civilizációs öngyilkosságba hajszol mindannyiunkat.

A kérdés – azaz hogy a glóbusz liberális fősodra miért is elégedett annyira önmagával, saját kulturális ethoszával, de ezzel párhuzamosan miért is tagad meg mindent, ami kulturális gyökérzetét jelenti – nem pusztán világnézeti-­ideológiai szempontból, de számos más (gazdasági, geopolitikai) tekintetben is kiemelkedő jelentőséggel bír. Az Euró­pából származó transzatlanti erőtér továbbra is a „történelem végére” vonatkozó látomások bűvkörében él, globális vezetőit a liberális alternatívába vetett önhittség jellemzi. A liberális értékek és a demokrácia kizárólagosan lehetséges összekapcsolásáról, az „európai értékek” megkérdőjelezhetetlenségéről szóló uniós nyilatkozatok is arra mutatnak, hogy sokan abban az intellektuális kényeztetésben részesítik saját magukat, hogy a (liberális, nyugati) demokrácia azon formája, melyet favorizálnak, nemcsak a lehetséges világok legjobbika – hanem valójában alternatíva nélküli.

A „családon belül” folytatott jogállamiság-dzsihádok – például Lengyel- és Magyarország ellen – vagy az egyébként kudarcot kudarca halmozó demokráciaexport-kísérletek mind ennek az önteltségnek a bizonyítékai. Ahogy az is, hogy valós geostratégiai ellenfeleit, Kínát, Oroszországot vagy bármely, „nem nyugati típusú” felemelkedő (vagy már felemelkedett) politikai rendszert a Nyugat erkölcsi, morális szempontból folyamatosan minősíti – a tényleges (gazdasági, kereskedelmi, haderőfejlesztési) harcot persze már nem meri velük felvenni. Ahogy a „hivatalos” nyugati intézményrendszer és az azt kiszolgáló populáris kultúra és szórakoztatóipar ideológiai homogenizációt és társadalmi igazságharcot ír elő saját polgárai (és fogyasztói) számára, úgy tartja természetesnek, hogy a liberális tanoknak és a hozzájuk kapcsolódó politikai követelményeknek el kell terjedniük a világon. A kommunizmus harminc évvel ezelőtti bukásából nem azt a következtetést vonták le, hogy még inkább ragaszkodnunk kell a transzatlanti kultúrkör eredeti, zsidó-keresztyén gyökereihez (és azokért meg is kell küzdeni), hanem hogy a modern, szekuláris liberalizmus erkölcsileg magasabb rendű, mint bármilyen más társadalomszervező struktúra, ezért egy idő után mindenki rá fog jönni arra, hogy nincs is ennél jobb.

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés