Rekviem a 154 éves Főkertért – 24 órás csendes tüntetésbe kezd egy kertészmérnök

2021. szeptember 19. 16:39
A kertész szakma sokkot kapott – írta közösségi oldalán Megyeri Szabolcs.

„Tegnap egy sajtóhírből a kertész szakma, és a több milliós hazai Kertbarát közösség megtudhatta, hogy mindenféle társadalmi vagy szakmai egyeztetés nélkül a 154 éves, önálló és a történelem hullámaitól függően autonóm Főkertet megszüntetik” – osztotta meg gondolatait Megyeri Szabolcs kertészmérnök. Hozzátette: a kertész szakma sokkot kapott.

A Főkert korábbi vezérigazgatója közösségi oldalán gyászolta a „154 és fél évet élt” céget, ugyanakkor Bardóczi László, a főváros főtájépítésze az Indexnek cáfolta, hogy az alkalmazotti létszám csökkenne. Bardóczi azt mondta, a Főkertnél kevesebb igazgató lesz, de a vezérigazgató, Zakar András marad. Az alatta lévő korábbi szinteket összevonják, kirúgni nem fognak senkit, írja az Index.

A szakember szavai nem győzték meg Megyeri Szabolcs kertészmérnököt, aki Facebook-oldalán azt írta, szombaton déltől „Rekviem a 154 éves Főkertért” címmel csendes, egyszemélyes 24 órás tüntetést tart. A demonstráció a FŐKERT épülete előtt kezdődik és a fővárosi önkormányzat épülete előtt ér véget szeptember 19-én. 

Fotó: Facebook

Összesen 34 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Tiszteletre méltó harc, de praktikusan sajnos, aligha lesz hatásos, inkább szimbolikus akció.

Klímavészhelyzetet hirdetett Karácsony Budapesten, még
2019. nov. 5-én.
Azóta Karácsony megoldotta a helyzetet, tehát Főkert, agyő...
Most már Draskóék, Gaáljék, 46 tanácsadó, vöröskutyakölyök siserehad a Városházán a Főkert pénzét is ellophatják.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés