Von der Leyen vészforgatókönyvet írt: így venné el a magyarok pénzét az utolsó centig

„Ha nem sikerül a Magyar Péter projekt, akkor legalább az Orbán-ellenességre” akarják fölhasználni ezt a választást – hangzott el a Mestertervben.

Tesztelni kezd egy új rendszert az Apple, hogy automatikusan kiszűrje, ha valaki pedofil tartalmat tárol az iPhone-jában vagy iCloud-fiókjában, és szükség esetén értesíti a hatóságokat.

A cég egy pénteki sajtótájékoztatón elmondta, hogy miként működik a rendszere. Ennek értelmében a bűnüldöző szervek adatbázist tartanak fenn azokról a képekről, amelyeket a hatóságok tudomása szerint gyermekek elleni szexuális visszaélés keretében készítettek, és ezeket a képeket úgynevezett numerikus kódokká alakítják, amelyek képesek képazonosításra, de nem képesek annak rekonstruálására.
Az Apple mindazonáltal közölte, hogy igyekszik egyensúlyozni a biztonság és az adatvédelem között. Az Apple döntésével kapcsolatban azonban felmerültek adatvédelmi aggályok is. Greg Nojeim, a Center for Democracy and Technology nevű, adatvédelemmel foglalkozó szervezet biztonsági és megfigyelési projektjének társigazgatója szerint

az Apple „az ipari szabványú, titkosított üzenetküldő rendszerét megfigyelési és cenzúra-infrastruktúrával váltja fel,
ami kiszolgáltatott lesz a lehetséges visszaélésekkel szemben, nem csak az Egyesült Államokban, hanem szerte a világban”. Az Apple honlapján kiemelte, hogy módszerét a felhasználó adatainak védelmét figyelembe véve tervezték meg. A cég hangsúlyozta, hogy az eszköz nem fogja „leolvasni” a felhasználó fényképeit, és a gyermekekről készült ártalmatlan képek nem fognak egyezést mutatni az adatbázisban találhatókkal.
(MTI)
Fotó: LOIC VENANCE / AFP