Francia hetilap: Orbán Viktor még nem mondta ki az utolsó szót

2021. július 23. 10:01
A Valeurs actuelles francia jobboldali hetilap is beszámolt a gyermekvédelmi népszavazási kezdeményezésről.

A francia hetilap szerint, hiába folyik kötelezettségszegési eljárás Magyarország ellen a gyermekvédelmi törvény miatt, Orbán Viktor még nem mondta ki az utolsó szavát az ügyben. Szerintük a július 21-én bejelentett öt nemes népszavazással maga mögé tudja sorakoztatni a választók támogatását.

A cikkben beszámoltak arról is, hogy a gyermekvédelmi törvény június 15-ei bevezetése után Ursula von der Leyen szégyenletesnek nevezte azt, illetve bejelentette, hogy 

ha Magyarország nem módosítja a törvényt, a Bizottság minden eszközt be fog vetni”.

Ezen kívül a Bizottság elnöke kijelentette azt is, hogy „az egyenlőség, valamint a méltóság és az emberi jogok tiszteletben tartása az EU alapvető érékei, amiket a Bizottság minden lehetséges módszerrel meg fog védeni”.

Nyitókép: MTI/EPA/AFP pool/Aris Oikonomou

Összesen 217 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

,,De ekkor meg az EU nem "jogállam!,,

Na ja!
Nem állam, de az szeretne lenni és egy "gyarmatbirodalmat,, létrehozni.

Mi van a szülök emberi jogi tiszteletben tartásával?
Az már le van ...

A népszavazás meg fogja erősíteni a törvényt, és ha folytatódnak a retorziók, akkor már nem lehet úgy érvelni, hogy az EU nem a magyar emberek ellen, hanem csak a kormány ellen dolgozik. Nem véletlenül próbál a hazai ellenzék kétségbeesetten bojkottra felszólítani. Azzal sem mennek semmire, mert a népszavazás eredménye reprezentatívabb lesz bármilyen nagy mintás közvélemény kutatásnál.

Válaszok:
Gombóc XVI. Artúr | 2021. július 23. 13:10

"... ha a lengyelek is meglépik ugyanezt."

Pár hete ugattak amiatt, hogy Szlovéniában a zemberijogok, meg a sajtószabaccság, a szokásos balos szemét. Kizárólag amiatt, mert nem szivárványos buzikormány van épp hatalmon.

Szlovénia eddig nem nagyon renitenskedett, úgyhogy többnyire minket, a lengyeleket, meg a cseheket baszogatták a nyugati gyarmatosítók. Itt az ideje összefognunk, egész Kelet-európa, és egységesen fellépni a mocsok geci hollandok, és fajtársaik ellen.

Foglalkozzon a Bizottság az uborkák görbületével, már az a téma is messze meghaladja a sok odaszalajtott Soros-katona szellemi képességét.
Egyszerűen hihetetlen, hogy micsoda agyrémeket kényszerítenének ránk, csak azért, mert ők ilyen fertőben élnek.

Egyszerű ösztönylénnyé redukálnák le az embert, mindegy kivel, mivel, csak bujálkodjon. Addig sem gondolkodik, küzd a jogaiért, épít közösséget, családot.
Így történt, hogy miután Istent, hazát, családot tagadtak meg és ki, már a lét alapjait veszélyeztetik.
Mintha a fehér embert akarnák szánt szándékkal kiírtani.

Aztán akkor mit fogsz írni, ha érvénytelen lesz a népszavazás???
Akkor ki is lesz a falhoz állítva?? Ki nem fog jól kijönni ebből??

Aztán az mit fog reprezentálni ha érvénytelen lesz a népszavazás???
Anno egyszer már belefutott egy ilyenbe a Párt és akkor jött az, hogy igaz, hogy csak 48% szavazott, de ebből 98% a Pártot támogatta, tehát a többség igennel szavazott.
Gondolom most is ilyen lesz a duma.

Hajrá Orbán Viktor! ha retirálsz, s nem véded meg a gyermekeinket, számos unokámat az egresszív buziktól, gyermekgyilkosoktól, akkor 22-ben nem szavazok rátok.

Én nem ítéltem. Én csak kérdeztem. Nem én jelentettem ki, hogy biztos érvényes lesz a népszavazás.

A 2016-os népszavazásnál hogy jött ki jól ki a kormánypárt a dologból, amikor a nagy kampány ellenére érvénytelen volt a népszavazás, miután csak 40,16 %-os volt a részvétel??????
Ami meg az érvényességi küszöböt illeti, azt a Fidesz emelte fel 50%-ra, miután félt, hogy a gonosz ellenzék esetleg összehozna ellenük egy érvényes -és kötelező- népszavazást. Aztán ezzel belőtték az öngólt, miután az általuk nagyon nyomott 2016-os szavazáson csak a választók 40,16%-a jelent meg.

Várjuk ki a végét. Reménykedem, de a az irat nélküli határátlépőkre kiírt sem lett érvényes. Van egyóriási tábor, ahol a Fidesz ellen rágalom-áriákkal fölkorbácsolt gyűlölet fölülírja az ész-szerűséget.

Évek hosszú során át nem jártam a Várban. Ma fönt voltam, megnéztük az unokámmal a preraffaelitákat. Ez a Vár NEM az, amire emlékeztem, és még milyen lesz, ha befejezik, ami folyamatban van!

Ez a Vár kezd méltó lenni egy 1000 éve itt honos nemzet fővárosához. Örvendtünk a várfokon álló Madonnának is, meg is néztük közelről. EZ A FIDESZ, a párt, amely hatalmon épít, vásárol, fejleszt, ellentétben az SZDSZ-MSZP koalíció tevékenységével, amely főleg abban bajnok, h. a nemzeti vagyont kiárulja, de úgy, h. a pénz szabályosan sehol.

Válaszok:
Türelem | 2021. július 23. 20:02

Jean-Claude Juncker: „Amikor a helyzet komolyra fordul, akkor hazudni kell”

Te kevered a szezont a fasorral. A tartózkodó jelen van a szavazáson, noha nem szavaz.
Az érvénytelen népszavazás viszont azt jelenti, hogy a szavazó el sem megy a szavazásra.
A két dolog nagyon nem ugyanaz.

A részvétel 40,16% volt, noha nagyon abban reménykedtek, hogy érvényes lesz. Ezért volt öngól.

Te beszélsz zöldséget és én szakadtam el a valóságtól. 2016-ban érvénytelen volt a népszavazás. Ez tény.
Szóval nem én szakadtam el a valóságtól ha neked ez pozitív élmény.
2022-ben pedig sok minden lesz, de kétharmad pont nem.

Akárhogy cifrázod, a 40,16%-os részvétel sok minden volt, de győzelem pont nem.
Ami meg az értelmezést illeti, az, hogy arra hivatkoztak, hogy a többség támogatta a népszavazást, mert a szavazók 98%-a támogatta a kormányt, az érvénytelen népszavazás mellett több mint nevetséges.

Te most komolyan azt gondolod, hogy a népszavazáson múlt, hogy vannak-e migránsok Magyarországon?
Amúgy miután a népszavazás érvénytelen lett, ha ezen múlt volna, akkor most itt lennének.
Téged tényleg nem érdekelnek a tények??

Válaszok:
Türelem | 2021. július 23. 20:04

Mindent olvasok, keletről, nyugatról, délről. Palermóban néhány hónappal ezelőtt az igazgató az iskolában a folyosón fali fülkében lévő Madonnina szobrot eltávolíttatta, s berakatta a WC melletti tárolóba. Ez a katolikus Olaszország, a katolikus Európa.......Ha 22-ben jön az ellenzék, néhány év, s karácsonyt Juszuf váltja a főpolgármesteri székben, a Dohány utcai zsinagógából mecset lesz..már ha hagyja magát becsapni, megvezetni a fővárosi zsidóság 22-ben, s az ellenzékre szavaz.

Válaszok:
Agnieszka | 2021. július 23. 23:35

Te miért utálsz itt élni? meleg vagy, sértett bolsevik..menj el, Te is jobban jársz, az ország is.

Válaszok:
Gombóc XVI. Artúr | 2021. július 23. 22:29

Bocsika, de nem én görcsölök. Nem én emelgetem folyamatosan, hogy egy érvénytelen népszavazás nagy győzelem volt. Amúgy hogy jön ide Brüsszel?
A fajtádnál ez alap, hogy minden gonoszság Brüsszelből jön és a szemét brüsszeliek báncsák a Vezért.
Szavazni meg arra szavazol akire akarsz. Én is ezt fogom tenni.

Már miért utálnék én itt élni??
Azért mert nem szeretem imádott Vezéredet??
Lehet, hogy meglep, de I.Viktoron túl is van élet.

Tudod a diszlexia gyógyítható betegség, úgyhogy javaslom fuss neki még egyszer annak amit írtam, hátha megérted az írott szöveget.
Vezéred meg nyilván ismét kétharmadot akar, hiszen akkor ismét ő lenne az ország felkent teljhatalmú uralkodója, de ez nem fog összejönni, miután egy akolba terelte az ellenzéket és a szavazóikat. Szóval nem tudja -ahogy szokta- megosztani az ellenzéket. Mindezt pedig azért, hogy mondhassák az ellenzék kapcsán, hogy "bezzegagyurcsány". Márpedig ezzel az egy akolba tereléssel nagy öngólt lőttek, miután a szavazóik is egy akolba kerültek, tehát mindannyian egy listára fognak szavazni.

Ismét jót kacagtunk kispajtásunk viccén!!!

Érvénytelen népszavazás meg elsöprő többségi akarat.
Ez nálad hogyan jött össze?????

Reménykednünk kell, még leginkább és elsősorban az Örökkévaló Isten kegyelmében és ami keveset tudunk, azt megtesszük.

Azt meg ne feszegessük, hogy miért dobnak ki több milliárd Forintot egy általuk is várhatóan érvénytelen népszavazásra.
Tényleg nincs jobb helye ennek a pénznek?
Amúgy ha már "összekötés", ez a népszavazás a "másik oldal" bázisát is egy táborba tereli, szóval nem éppen zseniális ez a húzás.

Hogy a végével kezdjem. A HUXIT-böl soha nem lesz semmi, annyira függ az ország az EU pénztől. Egyetlen komoly beruházás nem valósult meg EU-s támogatás nélkül. Hivatkozhat a Vezér arra, hogy nem függünk az EU támogatástól, de ez hazugság. Arról nem is beszélve, hogy a NER arisztokrácia (lásd Pénztáros Stróman Lőrinc és a kedves vő) is ebből a pénzből lett milliárdos. Az ő érdekük sem hagyja a HUXIT megvalósítását.
Ami pedig a migrációt illeti, e nélkül biztos, hogy nem jött volna össze a kétharmad. A Párt egy nagyon ügyes kampányt hozott össze arról, hogy ők majd jól megvédik a zembereket a gonoszgyilkosrabló migránsoktól. Nagyon ügyesen építettek az emberek félelmére az ismeretlentől.
A népszavazás kapcsán lehet, hogy részben igazad van, de az a népszavazás akkor is érvénytelen volt, ezért aztán barokkos túlzás azt mondani, hogy ennek lehet köszönni az akkori választási eredményeket.
Abban vastagon benn volt -ahogy írtam- a migránsoktól való félelemre való építkezés is.

Nem. Nem szenvedek nagy buzi.

Nem. Nem szenvedek nagy buzi.

Majd kiderül. Ami meg az utálkozást illeti, ha az ellenzék mond valamit, akkor meg a kormányoldal utálkozik. Szóval nem igazán kell az utálkozással foglalkozni. Ez mindkét oldal esetében automatikusan jön.

Micsoda ellenérvek!! Persze a vitához iq is kell...

Benneteket nem lehet kérdezni, mert csak a hitelveiteket hangoztatjátok. Megkérdeztem Kaltenbachtól, hogy miért nincs sajtószabadság. Nem tudott válaszolni. De birkának bélyegzett, ami feljogosította őt a nem válaszolásra. Egy moslékos sincs aki képes lenne válaszolni a kérdéseinkre.
Orbán viszont időről- időre válaszol nektek a hülyeségeitekre.

Hát ez elég szánalmas. A kidobott pénz, szerintünk az, hogy a mosléknak fizetni kell, pedig tizedannyian is elegendőek lennének...

Az ellenzék lenne a bolsevik terrorista oldal??

Egy gond van. Ezek egyszerűen hazugságok. Nem mellesleg amikor kormányon voltatok nálatok ezek igazak voltak.
Mint sejthető, már megint hazudoztok.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés