Lublini fecskék, majdaneki varjak

III. évfolyam 26. szám | Meta - Jegyzet
2021. július 1.

Heincz Barnabás
Térben és időben nyílnak kapuk a kelet-lengyelországi ódon városban: pillanatképek Lublinból.

Fülledt nyári szellő szelte Lublin óvárosának utcáit, a nap már a nyugati paneltelepek tetején gurul lefelé. Régen volt ennyire nyugodt minden egyes elem: a levegő, a tűz, a víz és a föld. Az idő – hála Istennek – lassan telik az ilyen pillanatokban. A belváros romos utcái fölött ezer és egy fecske szállt, arany farkuk volt az alkonyatban, hangjuk olykor beterítette az üres tereket, néhol pedig a kocsmateraszokon mulató népek ricsajával keveredett. A Krakkói kapu alól nyíló macskaköves ösvény a zsidó óvárost tárja elénk, ahol az ódon középkori házak között sok az apró csoda, csak meg kell találni. Kelet-Lengyelországnak megvan a maga bája, Lublin pedig régi idők virágkorára emlékeztet. Egy zsidó hagyományú város – immáron zsidók nélkül.

A lublini zsidóság sötét és borzalmas egy évtizedét fényes évszázadok előzték meg. A királyi városban ugyanis a zsidó kultúra évszázadokon keresztül virágzott, rászolgálva a névre: a „zsidó Oxford”. A város 16. századi, alig nyolcezres lakosságának negyede volt zsidó; ez az arány pedig az évszázadok múltával sem csökkent, hiszen az 1931-es cenzus szerint a lubliniak 35 százaléka volt izraelita. A „Lengyel Királyság Jeruzsálemét” pezsgő élet jellemezte. Az óváros közepén ma is áll a vásártér, amely a középkori utcák, bástyák és apróbb sikátorok szíve, a tökéletes állapotban megmaradt és irigylésre méltó várkastélyon pedig szintén keleties, móros-zsidós hatás érződik. Érezni a városban a történelem ólomsúlyát – a házak egy része a mai napig üres és romos, a piactéren pedig csak egy-egy hűtőmágnesárus kínálja portékáját.

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés