Pedofiltörvény: levelet kapott a magyar kormány az Európai Bizottságtól

2021. június 23. 19:31
Az uniós testület egy héten belül vár választ a magyar kormánytól, és jelezték, ha a törvény életbe lép, cselekedni fognak az állampolgárok érdekében.

Az uniós piac belső működését is sértheti – nem csak az EU Alapjogi Chartájában foglalt elveket – a kiegészített pedofilellenes törvény ­­– olvasható Dana Spinantnak, az Európai Bizottság szóvivó-helyettesének levelében, amelyet Varga Judit magyar igazságügyminiszternek címzett.

Sérülnek az alapjogok és a piac

A levél szerint az új magyar jogszabály sérti a magán- és családi élethez való jogot, a szólás-, és információszabadsághoz való jogot, illetve a vállalkozás szabadságát. Mint írják, a szabályozás megbélyegzi az LMBTQI-embereket, korlátozza a médiaszolgáltatások tartalmait, nem utolsósorban pedig változtatásra kötelezi a magyar szolgáltatókat.

Az utóbb említett érv alapján a kiegészített pedofilellenes törvény az Unió belső piacának a működését is veszélyezteti. Az Európai Bizottság szerint ugyanis a törvény sérti az médiaszolgáltatások nyújtására vonatkozó uniós irányelvet. Bár kiskorúak védelmének érdekében hozhat a tagállam olyan törvényeket, amely alapján bizonyos korlátozások vezethetők be, de a Bizottság szerint a szóban forgó magyar szabályozás aránytalanul és szükségtelenül szigorú, és nem is szolgálja ezt a célt.

Cselekedni fognak 

Kiemelték továbbá, hogy a Magyarországon bejegyzett cégek jogait is sértheti a jogszabály, hiszen azok, amennyiben betartanák a kiegészített pedofilellenes törvény rendelkezéseit, nem tudnák Magyarországon értékesíteni a szolgáltatásaikat.

Az Európai Bizottság egy héten belül kéri a választ a magyar kormánytól. Zárásképpen leszögezik: amennyiben életbe lép a magyar törvény a kifogások ellenére, úgy megteszik a szükséges lépéseket. 

A HVG szerint ha a kormány nem változtat a törvényen, a Bizottság kötelezettségszegési eljárást indíthat , és végső esetben az Európai Unió Bíróságától kérheti a törvény megsemmisítését. Azzal, hogy a Bizottság megtalálta a kapcsolatot azzal, hogyan sérti a magyar törvény az EU szent tehenét, az uniós belső piac működését, gyakorlatilag el is dőlt: a magyar kormánynak alig lesz esélye a jogvitában – írják.

Összesen 137 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Hajánál fogva előrángatott félreértelmezések, belemagyarázások: rosszindulatú erőlködések.

Semmi diszkriminatív nincs a törvényben. Ezt csak azok állítják, akik nem értik.

Na ja!
Sérti!
A töke szabad áramlását.

"ők nem EU tagok"

Ez nem a tagságról szól, hanem a Liszaboni szeződésről, melyet még Gyurcsány idején fogadtak el. Ezt a szerződést kell módosítani, vagy felmondani.

ennek a hobelevancnak ket ertelme van.
az egyik hogy a hatarokon nem vegzalnak. Ez mint lattuk eleg rugalmas, es mostansag meg is szunt. Amugyse nagy kunszt villantani egy utlevelet ha kerik.
a masik a felzarkoztatasi penzek. Ezek meg nemsokara lejarnak, meg amugyi egyre jobban geciznek veluk, raadasul cserebe kiszolgaltatjuk a gazdasagunkat.

Szoval innentol mi a rak ertelme van meg mindig bent lenni ebben a kuplerajban?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés