„A posztkommunisták lenyúlták az egészet” – Mező Gábor a Mandinernek

2021. június 3.
Kik látogatták meg az ötvenes években az ifjú Vitray Tamást? Hol tanult Vágó István? Mit kerestek a német médiabefektetők a rendszerváltozás idején hazánkban? Az újságírót új könyvéről kérdeztük.

Kacsoh Dániel interjúja a Mandiner hetilapban.

Minap Juszt László írt önnek nyílt levelet. Milyen célból?
Egy interjúmban elejtettem egy megjegyzést azzal kapcsolatban, hogy érdemes lenne ismét és alaposabban megnézni a pályafutását, vannak ugyanis kérdőjelek. Az nyilván közismert, milyen közvetlen kapcsolata volt például a Szemjon Mogiljevics nevű maffiózóval, akit az amerikai források KGB-sként tartottak számon. Juszt arra is büszke, hogy ő készítette az utolsó interjút az akkor már házi őrizetben lévő Todor Zsivkovval. Feltettem azt az egyszerű kérdést: hogyan tud anyagot készíteni egy magyar tévés ilyen körülmények között Bulgária Moszkvából megbuktatott diktátorával?

A könyve tele van ilyen felvetésekkel, s nem csak Juszt esetében. Több, a rendszerváltozás után kiemelt médiamunkás is exkluzív riportokat készíthetett a hetvenes-nyolcvanas években külföldön. Ez mennyire volt a szakmai teljesítmény eredménye?
Ha ma valaki tehetséges, szorgalmas, a szerkesztőségének pedig van elég forrása, gyakorlatilag bárhova mehet a világon tudósítani. Ez korábban nem így volt, a külpolitikai újságírás területét bizonyosan a hírszerzés felügyelte a kommunizmus évtizedeiben. Több külpolitikai médiamunkás bukott le azzal, hogy az állambiztonságnak dolgozott, s emiatt magyarázkodni kényszerült. De azoknak is meg kellett szólalniuk, akikről nem jelent meg semmi. Például Bolgár Györgynek, aki azt mondta, hogy mielőtt a nyolcvanas években az Egyesült Államokba készült tudósítónak, megpróbálták beszervezni, ám végül annak ellenére kapta meg az állást, hogy nemet mondott. Fogalmazzunk úgy: az ilyen magyarázatokat érdemes kétkedéssel fogadni.

Gyárfás Tamás, a magyar szervezőbizottság vezetője és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök beszélget a cardiffi városházán 2007-ben, miután Michel Platini UEFA-elnök bejelentette, hogy 2012-ben Lengyelország és Ukrajna adhat otthont a labdarúgó-Európa-bajnokságnak. <br> Fotó: MTI / Illyés Tibor

Vitray Tamás saját visszaemlékezése szerint ő kék – egy másik önéletrajza szerint szürke – szemű, öltönyös fér­fiaknak mondott nemet még az ötvenes években.
Igen, az ÁVH-soknak. Azt írta a kommunista erőszakszervezet tagjairól: kemények voltak vele, de barátságosak. Ezt külön komikusnak tartom. Vitray – akkor még Neufeld Tamásként – meséje szerint az Idegen Nyelvek Főiskolájára vele együtt járó s adott esetben szintén angolt tanuló évfolyamtársai az ő elutasítása hatására mind elutasították a beszervezésükre vonatkozó igényt. Ráadásul állítólag erről a hőstettről még a Szabad Európa Rádió is beszámolt. Rögzítsük: a Rákosi-féle diktatúra legkeményebb éveiben járunk, a CIA szoros befolyása alatt álló csatorna pedig bemondja, hogy a párt által szervezett képzésre járó egyik fiatal kikosarazta a rettegett ÁVH-t, sőt másokat is erre buzdított, Vitray pedig retorzió helyett fényes televíziós karriert futhat be a pártállam idején. Ez több mint hihetetlen, ez nonszensz.

Nem ő az egyetlen, akinek a rendszerváltozás után megjelent életrajzában meghurcolásról és derékba tört karrierről is lehet olvasni. Újraírták a saját történetüket?
Főleg azok, akik később a jobboldalon próbáltak érvényesülni. Klasszikus példa erre Brády Zoltán, a Kapu főszerkesztője, aki utólag óriási lázadónak láttatta magát, azt állítva, egy időre szilenciumra ítélték, a könyvét pedig bezúzták. Pedig szó sem volt elhallgattatásról, folyamatosan jelentek meg írásai a nyolcvanas években is a különféle lapokban. Ilyen volt Pallagi Ferenc is, akit azzal „büntettek meg” akkoriban, hogy a belpolitikai rovatba került. Csakhogy a Kádár-­korszakban sem így nézett ki a valódi retorzió.

Miért állt neki kikutatni ezeket a részleteket?
Öt évvel ezelőttig fogalmam nem volt az egészről, majd elolvastam Hankiss Ágnes munkáit a témában, a Tovább­élő hálózatokat és az Állambiztonsági játsz­mákat, amelyek feltárták előttem, mennyire nem úgy zajlott a rendszerváltozás, ahogy kellett volna. Világossá vált számomra, alapvetően az MSZMP és az állambiztonság forgatókönyve szerint zajlott az átalakulás. Elkezdtek egyre jobban érdekelni az összefüggések, mondhatni, beszippantott a történet.

Békés átmenet – a kommunista befolyás alatt lévő sajtó ezt sulykolta, miközben Grósz Károly fehérterrorral riogatott. Nincs ebben ellentmondás?
Nagy Imre újratemetése is ezt akarta üzenni, ám a békés átmenet alatt valójában a békés átmentést értették. Grósz híres beszéde inkább a szabályt erősítő kivétel volt. És derékba is tört a karrierje. A lényeg a felelősségre vonás és a számonkérés elkerülése volt, mondván, aki ezeket követeli, igazából csak vért és erőszakot akar. Az Amerikából hazatérő Király Béla ötvenhatos hős is arról beszélt az újratemetésen, hogy felejtsük el a múltat, amikor pedig a hősöket sorolta, csak a kommunistákat említette név szerint. A posztkommunisták tehát lenyúlták az egészet, mindent és mindenkit a saját céljaiknak megfelelően akartak felhasználni. Az egyik kommunista megbocsátott a másiknak, erről szólt a történet. Mint Rajk László újratemetésekor. Érdekes, most már Kádár rendszeréről is kezdenek pozitív képet rajzolni.

A békés átmenet alatt valójában a békés átmentést értették”

Lendvai Ildikó szerint a nyolcvanas években kifelé mentünk a diktatúrából, ma befelé. Vagyis akkor jobb volt.
Persze, azoknak, akik ilyeneket mondanak vagy írnak, biztosan jobb volt. Például Vágó Istvánnak, aki Egyiptomban járt iskolába, megtanult angolul, aztán jött a külkeres vonal, majd tévésztár lehetett.

Visszatérve Nagy Imre újratemetésére: akkoriban Orbán Viktort azért vették elő, mert a megbékélésről szóló beszédek közepette a szovjet csapatok kivonulását követelte, utólag pedig azt róják fel neki, hogy ehhez nem is kellett bátorság, hiszen a csapatkivonás akkor már ismert tény volt. Mi az igazság?
Valóban, akkor azt mondták, a Fidesz elnöke tulajdonképpen elárulta a megegyezést, pedig a karrierjét sztálinista uszítóként kezdő, majd a nyolcvanas évek végén már a Történelmi Igazságtétel Bizottságot és a magyarországi 
Soros-alapítványt vezető Vásárhelyi Miklós és társai mindent alaposan megszerveztek. Utólag pedig valóban azt vágták Orbán fejéhez, hogy a sajtóban már megjelent a kivonulás ténye. Ez sem igaz, legfeljebb pár sort lehetett olvasni részleges csapatkivonásról, ami ugyebár 1956-ban is történt, aztán mi lett belőle. A posztkommunisták mindig az érdekeiknek megfelelően alakítják a narratívát.

Fotó: Ficsor Márton

Akkoriban, egész pontosan 1989 októberében történt, hogy a Gyárfás Tamás nevével fémjelzett Nap TV-ben Havas Henrik és Forró Tamás kérte számon az ötvenhatos Krassó Györgyön, miért problémázik az átmenettel kapcsolatban, hiszen a parlament minden ellenzéki követelést elfogadott. Szimbolikus?
Az. Iskolapéldája volt ez az interjú is annak, ahogy az állambiztonság rendelkezett a nemkívánatos személyek lejáratásáról. Forróról ki is derült később, hogy titkos megbízott, Havasról viszont semmi biztosat nem tudunk e tekintetben. Mindenesetre a sejtéseimet az ő esetleges érintettségéről már korábban megírtam, amiért beperelt, ám huszonkét pontos keresetének csupán egyetlen elemében adott neki igazat a bíróság, erre visszavonta az egészet. Hasonló lejáratást művelt a vezető média Petrasovits Annával, a szoc­demek vezetőjével. Egy biztos: a már a nyolcvanas években is kivételezett helyzetben lévő Forrónak, Havasnak és persze sok másnak is vezető szerepe volt abban, hogy ne történjen valódi rendszerváltozás.

A posztkommunisták mindig az érdekeiknek megfelelően alakítják a narratívát”

A könyvben is utal a közismert körülményre, miszerint nehéz teljes képet kapni a beszervezésekről, hiszen igen sok dokumentumot semmisítettek meg. Lehet tudni az arányokról?
Értelemszerűen arról nem maradt fenn irat, hogy mit daráltak le vagy vittek haza az illetékes elvtársak, így sötétben tapogatózunk. Mivel az állambiztonsági tisztek is folytatni akarták a karrierjüket, alighanem az akkor ismert közéleti személyiségekről szóló dossziékat kimentették az irattárakból. Másrészt a katonai szolgálatok iratait ma sem lehet kutatni, Aczél Endréről is csak véletlenül, egy londoni magyar hírszerző tiszt átállása kapcsán tudtuk meg, hogy „megnyert” volt.

Ez a kifejezés sokszor szerepel a kötetben. Mit jelent pontosan?
Mai tudásunk szerint a „megnyerteket” nem szervezték be, de a kifejezésben benne van a lényeg. Nem fenyegették, zsarolták, hanem megnyerték őket. Segítették őket a pályafutásukban, orosz helyett angolul tanulhattak, utazhattak, dolgozhattak Nyugaton, ők pedig segítették a rendszer fennmaradását. E körbe tartozik például Balázs Péter, a Bajnai-kormány külügyminisztere, aki éppen a napokban csatlakozott Karácsony Gergely újabb mozgalmához. Ezekről a külkeres, impexes figurákról Borvendég Zsuzsa kutatásaiból tudhatunk meg többet, konkrétan azt, hogy mind az ország eladósodásában, mind a hatalom átmentésében óriási szerepet játszottak. Mindenesetre kevés, a nyolcvanas években befutott újságíróról tudjuk biztosan, hogy beszervezték, noha a rendszer működését ismerve ez akkoriban is szokás volt. Csakhogy nem maradt fenn róla nyilvántartás.

Szegő András újságíró és Vitray Tamás sportriporter az ökölvívó-Európa-bajnokság döntő mérkőzését közvetíti a kölni sportcsarnokban 1979-ben. <br> Fotó: MTI / Petrovits László

Havas a Jobbik tévéjénél dolgozik, Forró eltűnt, Vitray bőven nyugdíjas, Gyárfást pedig a börtön fenyegeti, mivel az ügyészség szerint ő ölette meg Fenyő Jánost. Finoman szólva is kifutott széria. Elillant mostanra a posztkommunista befolyás?
Nem tagadom, érzek némi kárörömöt, hogy ezek a korábban hihetetlenül befolyásos emberek kiestek a fősodorból. Alighanem ezzel nem vagyok egyedül. Azonban ha kormányváltás lenne, az említettek közül talán sokan visszakerülnének az élcsapatba. Ám ettől függetlenül is fontosnak tartanám, hogy legalább utólag igazságot szolgáltassunk, a kilencvenes években ugyanis ezeket az összefüggéseket még nem lehetett teljes egészében megírni, bemutatni. Megjegyzem, az utánpótlást kinevelték a média és a diplomácia területén egyaránt. A bolsevik örökség a globalistákban él tovább, olykor családi vonalon.

A könyvben számos olyan kiadóvállalatról is szó van, amelyet közvetlenül vagy áttételesen az állampárt hozott létre, túlélte a rendszerváltozást, ám nem sokkal később beleállt a földbe. Ez nem árnyalja a tervezettségről szóló üzenetet?
Nyilvánvalóan voltak hibák, ahogy az is előfordult, hogy valaki túlzottan mohónak bizonyult. Az egyik legnagyobb játékos, Siklósi Norbert vállalkozásaiban például kulcsszerepet kapott egy bizonyos Dalmady György állambiztonsági tiszt, aki túlzásba vitte a csempészést, azt hitte, mindent megtehet. Ez még az állambiztonságnak is sok volt. Lekavarták, s vele bukott az egész csapata. Siklósiról meg annyit, hogy az ötvenhatos forradalom után ő vezette a tisztogatást az újságíró-szövetségben és az írószövetségben, ezt a „tudást” aztán 1968-ban Prágában is kamatoztatta. Az ő nevéhez fűződik a Mai Nap és a Reform elindítása, illetve az Esti Hírlapnál is megfordult. Bár keveset hallani róla, az idősebb balos újságírók mind ismerik. Sokat köszönhetnek neki. Visszatérve a kérdésre: az akkoriban létrehozott orgánumok elsődleges feladata nem feltétlenül az üzleti siker volt, hanem az is, hogy biztosítsák a rendszerváltozás hátterét, a már említett narratívát erősítsék a nyilvánosságban. Vagyis hogy a közvéleményt a megfelelő irányba tereljék. Ezt a küldetést teljesítették.

Medgyessy Péter miniszterelnök Bolgár György szerkesztő-műsorvezetővel a Klubrádióban 2003-ban <br> Fotó: MTI / Rózsahegyi Tibor

Ahogy az MDF-kormány megbuktatásában is lehetett szerepük.
Igen, az volt a következő fontos teendő. Ebben a Kurír volt a zászlóshajó. Ügyeket építettek fel. Csak egy példa: valaki bekiabált egy SZDSZ-es képviselő felszólalása alatt a parlamentben, hogy „Hordót a szónoknak!”. A lapban viszont így jelent meg: „Hordót a zsidónak!”, a bekiabáló pedig szerintük Torgyán József volt. Ebből aztán óriási botrány lett, antiszemitázás, a külföldi sajtó is átvette az álhírt. A Kurír végül egy rövidke cikkben ismerte el, hogy tévedett. A cél nyilván a jobboldal démonizálása volt. Hozzáteszem, ma már tudjuk, hogy az Antall József vezette kormány sajnos elhanyagolta a sajtót, nem vette komolyan a befolyását, ami óriási hiba volt.

A nyugati elit eldöntötte, hogy azokkal fog üzletelni, akik korábban is kulcspozíciókban voltak”

Lett volna eszköze? S ha érdemben lép az ügyben, nem kapta volna meg ugyanazt, amit a Fidesz az utóbbi évtizedben?
Szerintem lett volna. Csurka István és Csengey Dénes meg is próbált lépni ezen a téren, összehozni egy konzervatív lapot. A Népszabadságban és a többi hasonló, hálózati orgánumban erre azt írták: propagandalapot akar az MDF. Volt, ahol a Rákosi-rendszerhez hasonlították az ötletet, siratták a sajtó­szabadságot a monopolhelyzetben lévő poszt­kommunista erők. Ismerős. Óriási hiányossága volt egyébként az első szabadon megválasztott kormánynak emellett az is, hogy nem alakította ki a Nyugaton azokat a baloldalnak „alanyi jogon” meglévő hálózati kapcsolatokat, amelyekkel az álláspontját tudta volna elmagyarázni. Hogy legalább eljusson a befolyásos körökhöz a valóság a hazai viszonyokról, illetve látszódjon, hogy akiknek a szavára a Nyugaton adnak, korábban operatív módon is kiszolgálták a kommunista rezsimet.

Ha már itt tartunk: milyen szerepük volt a nyugati médiabefektetőknek ebben a folyamatban?
Alapvetően pénzt akartak keresni. Ám a nyugati elit eldöntötte, hogy azokkal fog üzletelni, akik korábban is kulcspozíciókban voltak. Ebben nyilván van logika, morálisan azonban elfogadhatatlan. A Springer elvileg kereszténydemokrata német kiadó, ám a magyarországi leányvállalatában hálózati figurák kapnak szerepet. Úgy einstandolták a vidéki lapok jó részét, hogy mindenütt megtartották a még az MSZMP által kinevezett főszerkesztőket. Volt köztük KISZ KB-káder, munkásőr és bányász is, a kilencvenes években is ők irányították ezeket az óriási befolyású médiumokat.

Miért Gyurcsány Ferenc és Gyárfás Tamás van a címlapon?
Gyárfás a könyv témája kapcsán megkerülhetetlen, ráadásul kifejezetten ismert kulcsszereplő. Nemrég egyébként bejelölt a Facebookon. De az Apró–Dobrev-klán, illetve maga Gyurcsány sem választható el az átmentés folyamatától. A képen mindenesetre nagyon kifejező az úszószövetséget is vezető Gyárfás szervilis vigyora. Rögtön megfogott a felvétel.

A média lenyúlásának titkos története címmel jelent meg a Pesti Srácok oknyomozó újságírójának, a Pesti TV műsorvezetőjének könyve. Mező Gábor korábban cikksorozatot írt a témában, ezt tárja most olvasmányos, szórakoztató stílusban az olvasók elé átszerkesztve, újragondolva, kiegészítve. A beharangozó szöveg szerint Havas Henrik perelte a szerzőt, de elbukott. Más nem is próbálkozott. „Inkább lapítanak, a szocialisták egykori bábmestere, Gyárfás Tamás pedig már az ítéletére vár. Megöregedtek, látszólag elszállt az erejük. Egykor a média és az ország urai voltak, ma már nagyjából senkik. De hogyan építették fel magukat, hogyan építették fel őket, hogyan érték el, hogy a sajtó szinte teljes része az MSZP-nek és az SZDSZ-nek engedelmeskedjen, és megtámadjon mindent, ami magyar, nemzeti, antikommunista vagy egyszerűen csak más?”

Nyitókép: Ficsor Márton

Összesen 65 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Bizony, a Fidesz-maffia, egyébként is, kommunisták soha, nem is voltak.
Már Jászi, Péter Gábor, Marosán, Biszku, Medgyessy, Gyurcsány, Gergényi és a fiúk a térről, mind-mind fideszesek voltak.
Így történt: a Fidesz élni fog, él, és élt

Konspirációban, provokációban, az ember elaljasításában, a baloldal, liberálisok verhetetlenek.
Ezt maga Kádár János fogalmazta meg legvilágosabban:
"Ott voltam, ahol lennem kellett, és azt tettem, amit tennem kellett."
Ami szépen, igaznak hangzik, ám egy kicsit is utánagondolva, a valóságban nem több, mint ennyi:
Voltam, ahol voltam, tettem, amit tettem.
Ám a bűvös szó, a "kellett" úgy hat az emberekre, hogy ezt még Thomas Mann sem gondolta volna, amikor Cipolláról írt...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés