Sport és tévé helyett: Exatlon

2021. május 18. 16:00

Puzsér Róbert
Hírklikk
A műsor verseny és izgalom helyett hibátlan testű fürdőruhás csajok és srácok látványának élményét nyújtja.

„A TV2 Exatlon című műsorának valóságshow-élménye valahol a Szomszédok utolsó és a Való Világ első évada közt rekedt. Erőltetett konfliktusok, természetellenes hangzású fecsegés és filléres motivációs dumák kellemetlenül hömpölyögve váltakoznak Palik László tónus nélküli rikoltozásával – a résztvevők azonosulhatatlanok, az úgynevezett verseny átélhetetlen.

Az önmagát ügyességi és extrémsport vetélkedőnek hirdető műsor olyan fokú másodlagos szégyennel terheli meg a hazai tévénézők pszichéjét, melyet az az örvendetes tény is alig enyhít, hogy Palik László ripacskodása végre méltó formátumot nyert: az egykori sportkommentátor a száguldó cirkusz futamainak közvetítésétől mára egy olyan cirkusz porondmesterségéig küzdötte le magát, ami sportversenynek röhejes, és még realitynek is kevés.

A műsor verseny és izgalom helyett hibátlan testű fürdőruhás csajok és srácok látványának élményét nyújtja, s miközben sportteljesítményt hazudik, nagyjából annyira vehető komolyan, mint a késő Kádár-kori köztévé Csepü, lapu, gongyola című vetélkedője: hiába nyeri meg valaki fölényesen – akár öt másodperccel – az akadálypályát, ez mindössze minimális előnyt jelent az elmaradhatatlan dobálózás teljesítése során.

E bohóckodást övezi az élete izgalmát színlelő Palik László rekedtre üvöltött hangja, valamint a versenyzők idomított szurkolása és arcoskodása. Amint megnyernek egy fordulót, rutinszerűen produkálják magukat a kamerának olykor vagány érdektelenséget demózva, máskor a Mortal Kombat valamelyik szereplőjét előadva. A szurkolás élménye minősíthetetlen: a csapattagok valami slágerre kínrímjeikkel aktualitást erőltetnek, hogy aztán tettetett szenvedéllyel elénekeljék – mintha Mészáros Lőrinc tévécsatonája hét drag queent a Fidesz választási gyűlésén az Édes Erdély, itt vagyunk kezdetű revíziós sláger előadására kényszerítene.

A műsor sikeres. Az emberek ma már nem nézik a tévécsatornák programjait, hisz ez azok értelmezését is feltételezné, hanem csak bámulják, épp ahogy a történelem kezdetén az ősember a tűzbe meredt. Ülnek a készülék előtt, megy ez a hulladék: strandélmény, napsütés, tetszetős testek – és ez elég is. Két évtizede a Duna Televízió élőben közvetített akváriuma még csak csekély nézettséget hozott – ma már kellő bulvárfelhajtással, némi marketinggel és egy néma Palik Lászlóval közönségsiker lehetne.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 71 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A Való Világhoz képest az Exatlon magaskultúra.

Irigyli a kisportolt testeket.
Arra már n gondol, hogy ebben több munka van, mint egy cikk megírásában.
Tegnap a két piros fejenként 10 futamot ment.
Puzsér menjen egyszer végig!
Abban viszont biztos vagYok, hogy az exatlon sportolói közül többen is képesek Puzsérnál jobb cikkeket írni.

Sokkal jobb, mint az RTL.

Nem baj, hiszen nem gondolom magam újságírónak:-)

Nem tudtam, mert ilyen gyengéket nem nézek. Most rakerestem, momentumos az asszony.

Olyanokat gyaláz, akik valamilyen nemzetközi versenyen elsők lettek és Magyarországot képviselték.
Puzsér meg itthon világhírű.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés