Újra naggyá kell tennünk Európát – David Engels a Mandinernek

2021. január 5. 12:19
„Akár egyfajta »fausti indíttatásról« is lehet beszélni, a vágyról, hogy jobbak legyünk, a látóhatáron túlra jussunk, hogy minden határt és korlátot ledöntsünk.” A nyugati civilizáció egyedi és csodálnivaló, Trump egy baki volt az amerikai történelemben, Kína terjeszkedésére figyelni kell, Európa hanyatlása pedig törvényszerű, de lassítható és fel lehet ellene lépni – többek között ezekről is beszélgettünk David Engels belga történésszel, aki nemrég a Migrációkutató Intézet online rendezvényén volt vendég.

Előadásaiban gyakran beszél a „nyugati civilizáció” „hanyatlásáról”. De mit ért pontosan a hanyatlás alatt?

Itt két dolgot kell különválasztani. Történészként meg vagyok győződve a klasszikus elméletről, miszerint

minden civilizáció olyan, mint egy szerves élőlény,

amely fázisokon megy keresztül: születés, fiatalság, felnőtt kor, öregkor és halál. Tehát úgymond normális, hogy minden civilizáció előbb vagy utóbb eléri a természetes végét, és ilyen értelemben a nyugat jelenlegi „hanyatlása” elkerülhetetlen volt a kezdetektől. A hanyatlást itt nem moralizálva kell érteni, hanem egy folyamatként.

Másrészt viszont emberi lények vagyunk, akiknek az orra előtt játszódik le a folyamat, és nem tudjuk nem észrevenni, hogy a hanyatlás tünetei hatással vannak a hagyományos erkölcsi mércére is, illetve nagyon is valós napi hatásuk van ránk is. Az individualizmus demográfiai hanyatlást okoz, a luxus a hagyományos család végét, a rövidtávú gondolkodás az ipar Ázsiába települését, a kapzsiság szélsőséges társadalmi polarizációt, a gyávaság az intézmény megbénulását, az arrogancia az eltérő hangok elnémítását, a kétszínűség a politikai korrektséget, az öngyűlölet a tömeges migrációt, a nihilizmus a kereszténység halálát, az irigység a középosztály gyűlöletét, és az egoizmus a környezetpusztítást okozza.

Hogyan definiálja a „nyugati civilizációt”?

Az emberi történelmet nagy civilizációk határozták meg: az ókori Egyiptom, Mezopotámia, India, Kína, a klasszikus antikvitás, a muszlim világ és mások. Mindegyiknek véges élete volt, és nagyon határozott nézete az emberről, a természetről, s mindegyik hasonló fázisokon esett át.

A „nyugat” egyike ezeknek a civilizációknak, amely nem jobb, és nem is rosszabb a többinél,

de egyedi és csodálnivaló a maga módján. Természetesen a nyugat a sokkal régebbi Ó- és Újszövetségben, a görög és római civilizációban, illetve a kelták, germánok, szlávok vagy éppen a magyarok gondolati világában is leli gyökereit. Viszont a nyugati civilizáció történelme igazán a birodalmi csillogás Karoling-dinasztia alatti helyreállításával kezdődik el. Ma, a 21. században pedig a hanyatlás látható: eltűnnek a kezdeti kulturális hatások, amik kapcsán akár egyfajta „fausti indíttatásról” is lehet beszélni, a vágyról, hogy jobbak legyünk, a látóhatáron túlra jussunk, hogy minden határt és korlátot ledöntsünk. 

Friss könyvében (Was tun) nagyon pesszimista hangot üt meg: minden elveszett, nem tudjuk megállítani a közeledő véget. Mégis, a közép- és kelet-európai nemzetek meg tudják állítani a hanyatlás folyamatát?

Senki sem tudja megállítani a folyamatot, mert nem lehet megfordítani a haldoklás menetét. De persze különböző módokon lehet kezelni a végünket. Lehet tagadni és ezzel egyenesen gyorsítani a hanyatlást. Vagy közösen ráébredhetünk a hanyatló civilizációnk általános fejlődési keretére, és stabilizálhatjuk és óvhatjuk azt megfelelő és realista eszközökkel, ameddig csak lehetséges. Fontos tisztázni, hogy

egy civilizáció „halála” nem jelenti, hogy az abban élő emberek is meghalnak!

Itt egyszerűen a kreatív fejlődés lassú elmúlásáról, a civilizáció megkövüléséről van szó. Az egyéni élet folytatódik, de a kulturális cement, ami összetartotta és megtöltötte egy közös, magasabb értelemmel, eltűnik. Így tehát a civilizációnk végnapjain is lehetünk büszkék annak értékeire, átadhatjuk azt gyermekeinknek, és egy nap majd későbbi civilizációk építhetnek a mi örökségünkre is, ahogyan korábban mi építettünk a görög és római kultúra romjaira.

Úgy hiszem, hogy Közép-Európának alapvető szerepe van ebben a korszakban. Egyrészt szembe tud szállni a nyugati civilizáció azon önpusztításával, amelyet megannyi nyugat-európai kormány támogat a politikai korrektség elvén keresztül. Ha így tesz Közép-Európa, akkor húsz-harminc év múlva, amikor a nyugat már teljesen kizsigerelte magát a politikai korrektségen keresztül, stabilizálhatja azt és megóvhatja a teljes pusztulástól. Azonban arra is számítani lehet, hogy Közép-Európa lesz egyszer az utolsó maradványa annak, amit a nyugati civilizáció egykoron képviselt, mivel elkerülték azok a veszélyes fejlemények, amelyek Nyugat-Európában már mindennaposak: a tömeges migráció, az iszlamizáció, a gendereszme, a kulturális öngyűlölet, és így tovább. Van remény, hogy a keleti végeken a nyugati civilizációt megőrzik és ápolják – jobban, mint annak egykori központjában. Ezért is hiszem, hogy erősíteni és hivatalossá kell tenni az együttműködést a V4-ek és „három tenger” országok között, hogy Közép- és Délkelet-Európa felépítése saját szövetségét és együttműködése ellenálljon a Párizs–Berlin-tengelynek.

A Kommentár folyóirat 2019/4. számában is közölt írásában a heszperializmus mellett érvel. Mi ez a kifejezés, és hogyan segíthet?

A heszperializmus kifejezést 2019-es könyvemben (Renovatio Europae) alkottam meg, melyet több európai értelmiségivel írtam, és melyet azóta több nyelven kiadtak. Bárhova néz az ember, Európa a szemünk előtt esik szét: tömeges bevándorlás, értékeink elhalványodása, a genderelmélet fősodratúvá válása, radikalizáció, párhuzamos társadalmak, a pártok kartellesedése és adósságkrízis.

Itt az ideje, hogy visszatérjünk értékeinkhez, melyek a nyugat nagyságát adták,

ha el akarjuk kerülni a legroszabb forgatókönyveket. Ezt csak Európa alapvető megújulásával lehet elérni, egy olyan politikai krédó talaján állva, melyet a görögök által az ismert világ legnyugatibb pontjára használt szó után „heszperializmusnak” nevezünk.

Egyrészt szükség van egy olyan Európára, mely elég erős, hogy megvédje az egyes nemzetállamokat a feltörekvő Kínától, Afrika demográfiai robbanásától, az Oroszországgal való bonyolult viszonytól és a Közel-Kelet radikalizációjától. Létre kell hozni egy társadalmilag felelős gazdasági rendszert, vissza kell térni a természeti törvényhez, életet kell lehelni kultúránkba és fel kell éleszteni szépérzékünket – röviden ezek az új, „heszperialista” Európa alapjai. 

2020 márciusi interjújában leírta belga szülővárosának szomorú helyzetét. Gondolja, hogy a kelet-európai jobboldal Nyugat-Európáról festett sötét képe a valóságot tükrözi, gondolva itt főleg az iszlamizációra?

Két megjegyzés: először is, Nyugat-Európa iszlamizációja nem csak a „jobboldal” fejében él, az iszlám növekvő fontossága statisztikailag kimutatott tény, hiszen egyre több nyugat-európai nagyvárosban, főleg Franciaországban nő a muszlimok számaránya. Ez a jelenség egyre erősebb lesz, minél fiatalabb korosztályokat veszünk szemügyre. Sok nyugat-európai városban közelednek a kisebbségi lét felé az „őslakos” helyiek, és ez még csak a kezdet. Tekintve az új muszlim lakosság hagyományos társadalmi struktúráját és erős vallásos hűségét,

nehéz elképzelni, hogy ezeknek a demográfiai folyamatoknak ne lenénnek komoly kulturális és politikai hatásai. 

Viszont az ön által említett „sötét kép” kapcsán meg kell jegyeznem: a fő probléma nem egyszerűen a „terrorizmus” vagy a fundamentalizmus és a saría, hanem az, hogy a saját civilizációnk, amelyet ezer éven át ápoltunk és óvtunk, egyszerűen eltűnik az bevándorlás által hozott idegen kultúrák és a balliberálisok által képviselt öngyűlölet kettős nyomása alatt. Az iszlám önmagában nem „probléma” – én személyesen nagyon tisztelem a klasszikus muszlim civilizációt és tanultam arabul is. A probléma ugyanaz lenne számunkra, ha fél Marseille hirtelen kínai vagy japán lenne. A nagy kérdés: ki hajlandó még Európában megvédeni a civilizációnkat, és ki az, akit csak az egyéni jóléte foglalkoztatja, s akit nem érdekli, ha húsz év múlva Nyugat-Európa megszűnik felismerhetően nyugatinak lenni, és helyette iszlamizálódik? 

Európa sorsát most nagyban befolyásolja a koronavírus: hogyan látja a világjárvány kezelését Belgiumban és Kelet-Európában?

Nem vagyok egészségügyi szakértő, de úgy látom, mára a nyugati és a kelet-európai válaszok egészen hasonlóan. Személyesen nem vagyok biztos benne, hogy a járvány egészségügyi hatásai igazolják-e Európa gazdasági öngyilkosságát. A járvány egyrészt katalizálja a nagy cégek, a technológiai óriások és az egészségügyi cégek erősödését, másrészt tönkreteszi a középosztályt, mely demokráciánk, gazdaságunk és kultúránk pillére. Másrészt, mint láttuk, az Európai Unió arra használja a koronavírus-krízist, hogy az eddiginél is jobban elnyomja Magyarországot és Lengyelországot, s hogy megerősítse központi hatalmát. Persze örülök, hogy Közép-Európa gazdasági szemszögből jobban kezeli a járványt, mint Nyugat-Európa, de őszintén: inkább azt kívánom, bár véget érnének itt is a lezárások, és fel lehetne használni a krízist a Nyugat-Európától független politikai és gazdasági szerkezetek kiépítésére. 

És mi lesz a Nyugat vezető hatalmának sorsa? Gyorsítani fogja Joe Biden elnökké válása az Egyesült Államok vezető szerepének gyengülését? 

Hosszú távon az Egyesült Államok nyilván hanyatlásban van összevetve más, feltörekvő globális hatalmakkal, elsősorban Kínával – mind gazdaságilag, katonailag, kulturálisan és technológia terén. Viszont számítani lehet rá, hogy az amerikai elit, amelynek érdekei össze vannak fonódva Amerika szuperhatalmi szerepével, nem fogja egykönnyen elfogadni ezt a helyzetet.

Donald Trump egy baki volt az amerikai történelemben,

aki mérsékelni akarta az amerikai jelenlétet külföldön, és egyfajta „pompás elszigeteltséget” keresett. Biden külpolitikája nyilván beavatkozóbb lesz, és újabb nyílt vagy nem nyílt háborúkat vezet majd. Talán azt is reméli, hogy rövid távon ez majd segít leküzdeni az amerikai megosztottságot, de szerintem a 2020 közepén indult civil forrongások nem fognak leállni, és egyre jobban fogják destabilizálni az Egyesült Államokat és Európát. Ráadásul az új eurázsiai tömb, mely egybefogja Kínát, Oroszországot, Közép-Ázsiát, Iránt és Szíriát, de talán még Törökországot is, komoly kihívást jelent Amerikának, főleg, mivel az európai nemzetek láthatóan teljesen érdektelenek védelmi képességeik fejlesztésében. Tehát hosszú távon az Egyesült Államok politikailag is meggyengül és katonailag kihívókra lel.

Trump sokszor figyelmeztetett, hogy Kína lesz a világ következő vezető hatalma. Mit jelentene egy Kína-központú világrend Európa és konkrétan Kelet-Európa számára?

Kétségtelen, hogy Kína a következő világhatalom, és amíg a megdöbbentő gazdasági növekedés valamifajta gyümölcsöt hoz a kínai tömegeknek, támogatni fogják az uralkodó pártot, amely már egyébként is régóta nem „kommunista”, hanem az ősi kínai birodalmi pragmatizmus és bürokrácia talaján áll. A kínai hegemónia Eurázsia felett nem fog nagy területi terjeszkedéshez vezetni, kivéve talán azon területeket, amelyek régen a Csing-dinasztiához tartoztak, vagyis lényegében Kelet-Szibériát.

De ez nem jelenti azt, hogy Kína túl messze lesz ahhoz, hogy beavatkozzon Európában

akár a legkisebb kérdésekben is. Voltaképpen a gazdasági uralom és a maradék iparunk nagyfokú tulajdonlása már eleve egyfajta indirekt politikai hegemóniát feltételez, és nagyon is lehetséges, hogy ha Európa nem kezdi el nagyon gyorsan megvédeni az érdekeit, akkor Kína délnyugati perifériájává, kliens-államainak csoportjává válik. Nehéz megmondani, milyen szerepe lesz Oroszországnak, melynek súlyos demográfiai és gazdasági gondjai vannak, és Kína gyengébb partnerének szerepében találja magát. Utóbbi szerep nem csak az oroszok számára, de Európa stratégiai szempontjából sem kielégítő. 

Hogyan reagálhat erre Európa?

Sajnos amíg Európának nincsen közös külpolitikája és védelmi politikája, ez a helyzet csak a mi hátrányunkra változhat. Az egyetlen probléma, hogy tekintve az Európai Unió jelenlegi önromboló gyakorlatát, a jelen helyzetben nem is kívánatos, hogy közös külpolitikának és védelmi politikánk legyen, mivel ezt saját tagállamaival, és Európa valós érdekeivel szemben használná. Még egyszer: ha meg akarjuk óvni kulturális, politikai és gazdasági életünket, újra „naggyá kell tennünk Európát”. De mielőtt megbirkózunk az európai hadsereg és a megfelelő külpolitika kérdésével, előbb újra rá kell helyeznünk Európát kulturális identitásának, történelmi büszkeségének és keresztény tradíciójának alapjaira. Örömmel látom, hogy Európa-szerte történnek erre kísérletek a konzervatív pártok részéről. De rá kell döbbennünk, hogy ez egy hosszú harc lesz.

Összesen 57 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Na, tehát nyugodtan trágárkodj otthon!
X

Nem Európa volt 'nagy', hanem egyes államai.

Mi van abban az esetben, ha arra gondolunk, hogy a "a tömeges migráció, az iszlamizáció, a gendereszme, a kulturális öngyűlölet, és így tovább", az egy jó körülhatárolható bolsevik kisebbség agitácója és erőszaka a többség ellen, amely agitáció és erőszak idővel, több okból is visszaszorulhat Európában.
Ilyen ok például a vírus elleni közös védekezés, Orbán fellépése, a jövőben Macron esetleges pálfordulása, Merz másik Németország programja, Salvini hatalomra kerülése.

Az elmélete egyáltalán nem húzható rá Kínára. Úgyhogy kicsit javítani kellene rajta.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés