A tanári tekintély az online korszakban is fontos – Szűts Zoltán szakértő lapunknak

2020. december 14. 7:00
A tanár lehet az új influencer – erről is ír Szűts Zoltán digitálispedagógia-szakértő most megjelent könyvében, amelyben az online oktatás jelenét és jövőjét kutatja. De hogyan áll a digitális oktatásban hazánk? Mi a szerepe a szülőknek, és hogy lehetne jobban kiszűrni a fake newst? Ezekről is beszélgettünk A digitális pedagógia elmélete című munka szerzőjével.

A koronavírus számos téren megváltoztatta hagyományos életvitelünket, például már nem is tűnik rendhagyónak a tavasszal bevezetett online oktatás. Szűts Zoltán kommunikáció- és neveléstudományi szakértő most megjelent könyve is e témakörhöz kapcsolódik (a szerzővel készült korábbi interjúnk itt olvasható). A digitális pedagógia elmélete azonban több az aktuális helyzetre való reflektálásnál: tudományos igénnyel, de könnyed hangvétellel vezet be a huszonegyedik század új oktatási irányzataiba, az online edukáció rejtelmeibe. Nem csupán arra tesz kísérletet, hogy bemutassa a tanteremben és azon túl használható infokommunikációs eszközöket és módszertani megközelítéseket, de kitér az online oktatás több évtizedes történetére és a nemzetközi gyakorlatra is. 

A könyv legizgalmasabb része talán a megváltozott tanári szerepekről és a tantermi oktatás transzformációs lehetőségeiről szól. Ahogy a szerző megállapítja: 

Ha a tanár képes influencerré válni az online médiába, hatása megsokszorozódik.

Az influenceri szerep előzménye a pedagógiában a példakép.” Vagyis az új tanári attitűd a netes véleményvezérekére hasonlít. Erről, a digitális oktatás kihívásairól és a magyar pedagógiai viszonyokról is kérdeztük Szűts Zoltánt.

A könyv részletesen bemutatja a digitális oktatás közelmúltját és fejlődését, megállapítja azt is, hogy: „A nyomtatott tankönyvek környezetében elsajátított stratégiákat követve már nem képesek biztonsággal eligazodni az online megjelenő információk között.” Ám vajon csak a diákokra igaz ez? A hazai pedagógusok magabiztosan eligazodnak a digitális térben?

A tendencia biztató, és bár egyre több pedagógus tájékozódik magabiztosan a digitális térben, és kezeli a célnak megfelelően a digitális technológiát, a fejlődés ütemét lassúnak tartom. Ráadásul a folyamatos informatikai fejlesztések miatt valódi élethosszig való tanulásra kell felkészülnünk. Az elmúlt 25 évben „lopakodó” digitalizáció történt, nagy felhajtás nélkül a hálózatra költözött a kereskedelem, a kommunikáció vagy éppen az ügyintézés jelentős része. Ezeknek a rendszereknek nagy része felhasználóbarát, és az oktatásban meg kell még történnie ennek a transzformációnak. Komplex, mindenki által használt rendszerekre, programokra van szükség. Közben azt tapasztaljuk, hogy a tanárok és tanulók technológia kezelése még nem minden esetben tudatos. Inkább kísérleti és ösztönös, pedig fontos lenne, hogy strukturált ismeretek alapján kezeljük a technológiát. És még nem beszéltünk az előttünk álló, a mesterséges intelligencia elterjedésének hatására kibontakozó forradalomról.

A jelenleg egyre több iskolában működő „digitális munkarend” hogy lehetne hatékony? Számos szülői panasz érkezik a gép előtt töltött idő radikális megnövekedéséről, a technikai hibákról, a digitális eszközökhöz nem alkalmazkodó módszertanról...

Most mutatkozik meg az az adóságunk, hogy még nem sikerült 2016 óta már létező egységes digitális oktatási stratégiát alkalmaznunk az oktatási gyakorlatban. Mert akkor már stabil alapokra építhettünk volna. Meg kellene vizsgálni, mi akadályozta meg a bevezetését, majd ebből tanulva újra nekifutni, figyelembe véve az elmúlt négy évben bekövetkezett változásokat is. A személyes tapasztalatom az, hogy 

a tanárok teljes erőbedobással dolgoznak a jelenleg, de a kevesebb olykor több lenne. 

A könyvemben azt javaslom, hogy figyeljünk az online média természetére, hiszen ott töltenek sok időt a diákok. Egyértelmű, hogy nem lehet 45 percben online fenntartani a figyelmet. Lehetne alkalmazni a tükrözött osztályterem módszerét. A tanár rögzítheti az előadását, amit a tanulók házi feladatként megnéznek, majd röviden, 20 percben, az órarendi időpontban megbeszélik az anyagot. Az oktató videót pedig más kollégák is használhatják, és fel lehet osztani a feladatokat, hogy ne dolgozzanak párhuzamosan a tanárok. Az igazgatóknak pedig el kell fogadniuk, hogy az a tanár sem lóg, aki nem tart 45 perces órát. A felsőoktatásban kikapcsolt mikrofonok és kamerák mellett gyakran a falnak kell beszélnem. Türelemre és folyamatos kommunikáció kezdeményezésre van szükség, csak éppen a hagyományos tanóránál rövidebb keretek között. Én például alkalmazom a tükrözött osztályterem módszerét, és ez hatékonybank bizonyult. Csak ehhez szükséges, hogy a tanulók képesek legyenek önirányított tanulásra. Az alsó tagozatban ezért fontos most a szülők részvétele az oktatásban.

A karanténhelyzet, a digitális oktatás milyen hatással lehet a hazai pedagógustársadalom digitális kompetenciáira, tanítási szokásaira? Hozhat pozitív változást?

Remélhetőleg majd tanulunk a jelenlegi kihívásokból és hibákból, és a járvány után nekifutunk az oktatás észszerű digitalizációjának, mely a résztvevők együttműködésén alapul. Mindannyiunk felelősek vagyunk ennek sikeréért. Párbeszédre van szükség az iskola, a tanárok, a diákok és a szülők között, és ezt az intézetvezetőnek kell koordinálnia. Tudomásul kell vennünk, hogy az építkezés időszaka következik. A hagyományos oktatás azon gyakorlatait, melyek beváltak, meg kell tartanunk. Ilyenek a tanrend vagy éppen a tanóra mint szervezési elv, de sorolhatnám. Nem radikális, hanem racionális transzformációt kell végrehajtanunk. Ne felejtsük el, hogy a digitalizáció kreatívan bomlasztó technológia, ha nem figyelünk, nagy károkat okozhat. Ilyen a figyelemzavar, vagy a digitális demencia, ha idővel a tanulók csak keresik az információt, és nem jegyzik azt meg. Ugyancsak 

szükség lenne a tanári tekintély helyreállítására, de ebben nekünk oktatóknak is komoly szerepünk van. 

Példaképpé kell válnunk a digitális technológia használatában is. 

Mi a szerepe ebben a folyamatban a szülőknek?

A szülőknek pedig figyelniük kell arra, hogy hogyan tölti a gyerekük az idejét az online környezetben. Olyan eszközöket kell a jövőben vásárolniuk, amelyek a produktivitást támogatják. Az olcsó laptop ilyen. A drága okostelefon nem. Sok panasz érkezik, hogy a szegényebb családok nem tudnak laptopokat venni a gyerekeknek. A probléma valós, de a felmérések szerint az országban minden főre jut egy okostelefon. A következő beszerzés legyen tehát egy komputer és nem okostelefon. Így együtt tudunk majd átlépni a digitális szakadékon. A hozzáálláson is múlik, hogy a pedagógus társadalom úgy dönt-e, hogy a jó gyakorlatokat átveszi a digitális oktatásból, vagy felsóhajt, hogy ennek az időszaknak is vége, térjünk vissza a régi rutinokhoz. A transzformációt támogatni kell, szerencsére előtérbe kerültek azok a szoftverek és keretrendszerek, melyek az osztálytermet képesek hatékonyan kiterjeszteni, és most a tanártovábbképzéseken van sor.

Lényeges megállapítása a könyvnek a tanári szerep változása: „A jelenben azonban a digitális kultúra, az infokommunikációs technológia és a horizontálisan szerveződő hálózatok következményeként a tanár szerepe és feladata átalakul – a tanulók is ezt várják el.” Mik a jellemzői a 21. századi, az infokommunikációs forradalomhoz adaptálódott pedagógusnak?

A 21. században a tanárnak új szerepekbe kell helyezkednie. Ilyen a facilitátori szerep. Ekkor a tanulókat kell segítenie a digitális eszközök használatában, a tudatos használatra kell rávezetni őket. Facilitálnia kell a transzformációt, elősegítve a kreatív folyamatok kibontakozását és a diákok közötti együttműködést. Új szerep a játékmesteré, aki a játékosításon alapuló tanulás során felkelti és fenntartja a tanulók érdeklődését, egy egészséges versenyt alakít ki. Számos applikáció támogatja ezt, az osztályteremben a Kahoot, online a Quizlet.

A jövőbe mutató tanári szerepek közé tartozik, akármennyire is meglepő, az influenceri. 

Szűts Zoltán digitálispedagógia-szakértő

A tanár mint internetes celeb?

A tanár mint influencer. Az influencer nem csak smink- és divattanácsokat adhat. Amennyiben a tanár tud influencer lenni, hatása az iskola közösségben is hatványozódik, és motiválhatja a kollégákat is. Ez persze attól is függ, mennyire otthonosan mozog a közösségi médiában, mennyire szeret szerepelni. Mindannyian tapasztaljuk, hogy az online térben könnyen konfliktusok alakulnak ki. Szükség van tehát tanárra mint moderátorra, aki keretek között tartja a vitákat, nem engedheti, hogy azok eldurvuljanak. Közben rá kell mutatnia az értékekre is. A social media hajlamos arra, hogy relativizálja az értékeket, hiszen egy platformon jeleníti meg magyarázat nélkül a jót és rosszat. Ez a szemlélet sajnos jelen van az osztályteremben és a pedagógia gondolkodásban is. Nemrég egy konferencián adtam elő, ahol a szekciómban egy drámapedagógus az előadásában amellett érvelt, hogy a mesék kapcsán ő nem akarja, hogy a diákok állást foglaljanak, bűn-e lopni, hanem bízzuk a gyerekekre, hogy ők döntsék ezt el. Én azt gondolom, hogy ezzel a felfogással szembe kell menni, és az online környezetben ez a moderátor szerepe. 

Jelölje ki bátran a hagyományos értékeket, melyekre civilizációnk épül. 

Ezeket át kell hozni a digitális korba.

A könyv számos nemzetközi példával mutatja be a hagyományos osztálytermek digitalizációját, az IKT-eszközök térnyerését. Hol áll Magyarország nemzetközi összehasonlításban? Menyire vagyunk innovatívak, felkészültek?

Nem vagyunk a csúcson, ha az innovációnkat vesszük alapul. Az alapvető problémát ott látom, hogy nem alakult ki még egy egészséges versenyszellem és „entrepreneur” szemlélet. Az előző, Online című könyvemből hoznék példát. Míg az európaiak és köztük a magyarok is, Neumannt tartják a modern számítógép feltalálójának, hiszen ő találta fel a tárolt program ideáját és a komputer architektúráját, addig az USA-ban tartja magát az elképzelés, miszerint Mauchly és Eckert találták fel a digitális számítógépet, mivel a tudományos eredményeikből ők tudtak üzletet csinálni. Változtatunk kell a szemléleten. 

Attól, hogy programozókat képezünk, nem kerülünk automatikusan az élvonalba. 

Nagyon fontos, hogy az alkalmazott informatika is hangsúlyossá váljon, és merjünk vállalkozni. Ha egy oktatási program nemzetközi sikerré válik, követheti a következő. És még valamit, gondolkozzunk reálisan. Tíz évvel ezelőtt jelen voltam egy olyan egyetemi ünnepségen, melyen az intézmény saját közösségi média platformját mutatták be, melyet súlyos összegekből fejlesztettek. Pedig 2010-ben már mindenki a Facebookot használta, és túl voltunk az iWiW-en. Mekkora a realitása annak, hogy egy egyetemista egy olyan platformot használjon a szabadideje eltöltésére, amelyen pár száz társa lézeng, és közben azt hisszük, hogy majd pezsgő egyetemi közeg alakul ki? Vigyünk inkább értékes tartalmakat a Facebookra!

Külön fejezet taglalja a tudáshoz való hozzáférés radikális megváltozását: ez ugyanakkor táptalajt ad a fake newsoknak, a laposföldhívőknek, az alternatív elméletek támogatóinak is. Hogyan lehetne növelni a társadalom és a diákok kritikai gondolkodását?

A munkavégzés, a tanulás és szabadidő eltöltésének határai elmosódtak. Világszerte átlagban az emberek napi 3 órán töltenek online, ráadásul ennek jelentős részét mobileszközök használatában, melyek a figyelmüket kívánják megszerezni és eladni mindenáron. Ez nem baj, ha felismerjük a kihívást. Két megközelítést kell kombinálnunk. Egyik a szabályozás. Hogyan lehetséges, hogy a Facebookon a koronavírussal kapcsolatos azok az álhírek és áltudományos nézetek is továbbra szabadon terjedhetnek, amelyek emberek halálát okozhatják? Ha az algoritmusok precízen tudnak célozni marketing vagy politikai célok szolgálatában, termelik a valódi és politikai profitot, akkor miért nem használja a vállalat a mesterséges intelligenciáját hatékonyabban a szűrésre? Szüksége van ugyanis azokra a felhasználókra is, a többieket pedig alapvetően nem zavarják a konteók, áltudományos elméletek. A kritikai gondolkodást akkor lehet növelni, amikor lelassulunk. Amikor nem az e-mailek, chatüzenetek, telefon értesítések diktálják az életünk tempóját. Meg kell tanulnunk figyelni arra, hogyan használjuk a technológiát, a pedagógusoknak pedig ezeket az ismereteket kell megosztaniuk. És nem árt figyelembe vennünk azt a bölcsességet sem, melyet a kecskeméti piarista atyák megosztottak: „többet ésszel, mint anélkül”.

Összesen 42 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Nem ide készült, de érvényes:
Mit kellene tenni az iskolákban, mit kellene oktatni a gyerekeknek, pl. lehetne a napot az iskolákban 10 perc közös énekléssel indítani, az első órát, hetente legalább egyszer a gyerekeket foglalkoztató témák, gondok felszínre hozásával, megbeszélésével, hisz annyi negatív inger éri őket, amit mi el sem tudtunk képzelni...
HOgyan kell kezelni, hogy 13-14 éves gyerekember ne szüljön és 18 éves korára ne legyen 4-5 gyereke és így tovább...
Miért nem lehet a fiataloknak emberi szórakozást nyújtó szabad idő eltöltését biztosítani, miért állat módra "szórakoztatnak" a diszkók...

"hogy lehetne jobban kiszűrni a fake newst?"
Pl.: ismeretterjesztő kiváló sorozatok vetítésével, lejátszásával-
Ha a 4 részes "Igazi reklámőrültek"-et, 10 percekre lebontva, megnézik, megbeszélik, 3 hónap alatt, 20 órában megkapják a "fake news" természetrajzát...

Motivációs gyakorlatként a "Veszélyes utakon az iskolába
The Most Dangerous Ways To School
ismeretterjesztő filmsorozat, 2013
A világ számos táján élnek olyan gyerekek, nem kényelmesen, autóval, tömegközlekedéssel, netán pár perces sétával jutnak el nap mint nap az iskolába, hanem rendkívül mostoha körülményekkel kell megküzdeniük az odajutásért. Ezek a gyerekek órákat gyalogolnak, hegyeket másznak vagy éppen eveznek mire elérik az iskolát, tudomást sem véve a félelemről, hidegről, forróságról vagy a vadállatokról, mert a jobb élet reménye lebeg a szemük előtt, amely az iskolában kezdődik. A Himalája, Kenya, Nepál, Oroszország és Peru gyermekeit kíséri végig a sorozat a világ leglátványosabb és legveszélyesebb iskolába vezető útjain."
Nem lehetne ezeket a filmeket megnézni osztályfőnöki órán?

Az énekóra és az iskola együtt éneklése nem ugyanaz.

Nem olvasol végig, aztán kioktatsz, pedig:
" indítani, az első órát, hetente legalább egyszer a gyerekeket foglalkoztató témák, gondok felszínre hozásával, megbeszélésével, hisz annyi negatív inger éri őket, amit mi el sem tudtunk képzelni..."

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés