A Black Lives Matter és a kulturális marxizmus

2020. október 28. 14:03

Koskovics Zoltán-Párkányi Eszter
Alapjogokért Központ
A szélsőbal tíz árnyalata – kilencedik rész

A kulturális marxizmusnak van egy olyan vetülete, mely megnehezíti azt, hogy felhívjuk a figyelmet azokra a veszélyekre, melyekkel ez az ideológia fenyeget. Nevezetesen, a rejtőzködő természete. Mint korábban írtuk, a kulturális marxizmus nem más, mint a kritikai elméletek és a posztmodern filozófiák olyan összefonódása, melynek célja a kapitalizmuson alapuló polgári demokratikus rend megdöntése. A társadalmat „elnyomó” és „elnyomott” identitáscsoportokra osztják, melyek között feszültséget szítanak, hogy aláássák azokat az intézményes és természetes korlátokat, melyek útjában állnak az egyének parttalan ösztöneinek. Az ideológia terjesztői legtöbbször leplezik saját természetüket, ugyanis eszük ágában sincs nyíltan kimondani, hogy Marx követőiként a társdalom totális feldúlása a céljuk. Azt sem jelentik ki nyíltan, hogy az egyének érzései és vágyai elsőbbséget élveznek a valósággal szemben. Ilyen szempontból „üdítő színfolt” a Black Lives Matter mozgalom, mivel a szervezet nyíltan felvállalja marxizmusát és ki is mondja, hogy végső célja az amerikai polgári rend megdöntése.

A Black Lives Matter (BLM) mozgalmat 2013-ban hozták létre, miután egy fehér férfit felmentettek egy feketebőrű tizenéves, Trayvor Martin meggyilkolásának vádja alól. Az ügy akkoriban jelentősen megosztotta az amerikai közvéleményt, melynek progresszív része meg volt győződve arról, hogy igazságtalan ítélet született. Országos hírnevet akkor szerzett magának a BLM, amikor a 2014-ben Missouri állam Ferguson városában kitörő lázongások élére állt, azután, hogy a rendőrök lelőttek egy fekete gyanúsítottat. Az elkövetkező években már temérdek híresség állt ki mellettük. Bár a nagypolitikára ekkor még nem voltak közvetlen hatással és a Demokrata Párt vezetői is inkább elutasították a mozgalmat, a demokrata szavazók körében folyamatosan növekedett a népszerűségük. George Floyd halálával azonban elszabadult a pokol és hirtelen megugrott a Black Lives Matter ázsiója is, olyan demokrata politikusok álltak a mozgalom pártjára, mint például az a Bernie Sanders, akit a 2016-os előválasztási kampány során a BLM aktivistái többször is durván zaklattak. Rövid időn belül pedig a teljes Demokrata Párt felsorakozott a mozgalom mögött.

Mi teszi a Black Lives Matter-t marxistává? Először is, saját maguk is annak vallják magukat. Nem feltétlenül az üzleteket fosztogató, gyújtogató vandál tömeg tagjai, a mozgalom szervezői azonban igen. A BLM egyik „alapító anyja”, Patrisse Cullors kendőzetlen nyíltsággal beszélt arról, hogy ő és alapítótársa, Alicia Graza, ideológiai szempontból „magasan képzett marxisták”.

Nincs kizárva, hogy nem is a beképzeltség beszélt belőle, hiszen a szervezet, melyet felépítettek a neomarxista követelményeknek maximálisan megfelel. Vegyük a mozgalom gondolatiságának központi elemét: az Egyesült Államokban a feketéket elnyomja egy fehér felsőbbrendűséget valló, vagy annak öntudatlan eszközéül szolgáló többség, mely a rendőrséget használja fel a feketék rettegésben tartására. Mielőtt rátérnénk arra, hogy ez miért ostobaság, vegyük észre az „elnyomott” kisebbség marxista toposzát, a kizsákmányoló osztály körvonalait, hiszen a BLM szemében a fehérek a feketék máig tartó kizsákmányolásával építették fel az egész amerikai civilizációt. Lássuk azt is, hogyan használják állítólag az erőszakszerveket az „elnyomás” fenntartására. Ez leplezetlen marxizmus.

Azért badarság „elnyomott” amerikai feketékről beszélni, mert az amerikai történelem során még soha nem kezdte egy fiatal fekete állampolgár olyan jó eséllyel az életet, mint manapság. Ha van elnyomás a feketékkel szemben, azt bizony elsősorban feketék követik el. Elsősorban ugyanis a fekete fegyveres bandák gátolják meg azt, hogy az afroamerikai fiatalok kitörjenek a mélyszegénységben élő belvárosi gettókból. Nem a „rendszer” tartja őket vissza, hiszen manapság az amerikai egyetemek éppen, hogy a fekete diákok javára alkalmaznak hátrányos megkülönböztetést fehér és ázsiai fiatalokkal szemben. És nem tudjuk, hogyan lehet a „fehér felsőbbrendűség” számlájára írni a fekete családok legnagyobb tragédiáját: a fekete gyerekek háromnegyede ugyanis házasságon kívül születik, túlnyomó többségük édesapa, vagy elfogadható férfi példakép nélkül nő fel. Kutatások támasztják alá azt a tényt, hogy abból a szempontból, hogy egy gyermek milyen eséllyel válik sikeres felnőtté, a legfontosabb tényező a stabil családi háttér megléte.

Ezzel egyébként a Black Lives Matter „képzett marxistái” is minden bizonnyal tisztában vannak, csak nem vesznek róla tudomást. Az „Amiben hiszünk” című kiáltványukban – melyet azóta töröltek oldalukról – többek között amellett tesznek hitet, hogy „szétzúzzuk a Nyugat által előírt hagyományos családmodellt, (…) azért hogy kollektíven gondoskodhassunk egymásról és a gyermekekről.” Vélhetőleg, mint egy hippi kommunában. Ezt elősegítendő természetesen a hagyományos nemi identitásokat is szeretnék leépíteni, hiszen „szándékunkban áll megszabadulni a heteronormatív (normális – K.Z., P.E.) gondolkodás szorító markából”. (A kiáltvány eredeti képét megőrizte a Wayback Machine nevű automatikus archiváló rendszer.)

A mozgalom vandál, pusztító jellege miatt a felületes szemlélő könnyen úgy gondolhatja, hogy a Black Lives Matter egyetlen célja a pusztítás és a faji ellentétek szítása. Bizonyára valóban ez a legfontosabb céljuk, azonban egy igen ravasz húzással a mozgalom vezetői megfogalmaztak egy olyan politikai követelést is, ami, bár őrültség, mégis a jelen keretek között akár még meg is valósítható. Ez pedig a rendőrség intézményének meggyengítése, bizonyos városokban akár annak teljes leépítése. A Demokrata Párt a rendfenntartás teljes újragondolásának ötletét, a BLM-től kölcsönözve beemelte idei választási programjába.

Biden győzelme esetén, és egy esetleges demokrata többséggel rendelkező szövetségi törvényhozásban már semmi nem állná útját a rendőrség totális átszervezésének és meggyengítésének az olyan szélsőbaloldali vezetésű nagyvárosokban, mint Portland, Seattle, Chicago vagy akár New York. Emellett az iskolákban tovább erősítenék a kritikai rasszelmélet szerepét, mely a feketék jelenkori „elnyomásának” neomarxista mítoszát terjeszti, vagy a gender-elméletet, mely szerint a nem pusztán társadalmi konstrukció és a szexuális orientációval együtt bármikor megváltoztatható. A „rasszizmus elleni harc” és az LMBTQ-ideológia melletti kiállás szintén kulcsszerepet játszanak az idei demokrata választási programban. Ez is a tétje a közelgő amerikai választásoknak. Amennyiben pedig a tengeren túlon elszabadul az őrület, az könnyen Magyarországra is begyűrűzhet.   
 

Összesen 5 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés