„Mindig életpárti voltam”

2020. október 15.
Hatvan felett is vibrál, de huszonhétnél leállt lélekben, ott, ahol Jim Morrison befejezte. A magyar blues egyik királya, aki a rock and rollban az életszeretetet találta meg, nem az önpusztítást. Szereti John Lennont, de számára már Jézus népszerűbb, mint a The Beatles. Takáts Tamás tavaly ünnepelte a Karthagóval a negyvenedik, idén a T. T. Blues Banddel a harmincadik évfordulót. A járványhelyzetet nehéznek találja, de énekesként is látja a jövőt.

Maráczi Tamás interjúja a Mandiner hetilapban.

Angyalföldi, mégsem értette elsőre, miért szervezzük a fotózást indusztriális környékre. Mi lenne jelenleg az önhöz leginkább illő háttér?
Mindig kilógtam a kategóriákból: a rockerek megkérdezik, hogy miért játszom blueszenét, a bluesrajongók megkérdezik, hogy miért játszom rockzenét, és mindkét tábor meg volt lepve, hogy az Easttel progresszív rockot játszottam. Uszodában például szívesen fotózkodnék, csak ne mutassák a testemet. Ugyanis a nemzeti sportuszodában nőttem föl. Valamikor rohangásztam a világban, mint akit tökön rúgtak; úgy gondoltam, hogy az embernek van jó esetben nyolcvan éve, és ebbe az életbe mindent bele kell gyömöszölni. Most már otthon ülő típus vagyok, ezért jelenleg az ideális kép az lenne rólam, hogy valahol egy parkban ülök, nagy fák alatt.

Sokszor hárítja a múltbeli rock and roll életvitelt firtató kérdéseket, mondván: soha nem volt kábszeres, falfirkáló, balhés zenész. Miért ragadt önre akkor a „magyar Jim Morrison” jelző?
Nem tudom, valaki kitalálta rólam. Ha kulturálisan jövök valahonnan, akkor abban valóban benne van a Morrison-­érzet, a szabadság utáni vágy, de tinédzserként igazából az undergroundhoz vonzódtam, tizennégy évesen olvastam a Szürrealizmus című könyvet, és rettenetesen nagy hatással volt rám. Gyerekkoromban otthon a szüleim jazzlemezeit hallgattam: Charlie Parkert előbb ismertem, mint a The Beatlest, onnan pedig eljutottam a Led Zeppelinig. Syrius-­koncertekre jártam, utána volt egy rövid P. Mobil-rajongói korszakom, de jobban szerettem az A. E. Bizottságot és a VHK-t.

„Élj gyorsan, halj meg fiatalon!” – az előbb említett Jim Morrison és kortársai, Jimi Hendrix, Brian Jones, Janis Joplin, a legendás huszonhetesek így éltek. Az élet habzsolása az ön esetében nem csapott át önpusztításba?
Nem voltam soha önpusztító, annál sokkal jobban szerettem élni. Mindig életpárti voltam: nem akartam idő előtt meghalni, élvezni akartam az életet.

Egyszer beszélt arról, hogy a katonai behívó elkerülése végett kamu öngyilkossági kísérletet hajtott végre. Miként?
Annak sem volt köze az önpusztításhoz. Ellenkezőleg: az élet szeretete miatt csináltam, nem akartam bemenni két évre katonának abban az életkorban, amikor tulajdonképpen minden eldől az ember sorsában. Nem akartam, hogy kivonjanak két évre a forgalomból. Egy ismerős lány elmagyarázta, hogy melyik bogyóból mennyit kell beszedni, ami még nem veszélyes, a pupilláim mégis készek lesznek annyira, hogy amikor kijön a mentő, azt gondolják, hogy ennek kampec doloresz. Meg volt szervezve, nem mentem le próbálni, a zenészkollégáim pedig hívták a mentőket. Bevitt a mentő a kórházba, kimosták a gyomromat, és ott is úgy viselkedtem, hogy azt higgyék, bolond vagyok.

„Ma már olyan szövegeket írok, amelyek tükrözik a világnézetemet, és van néhány régi dal, amelyet kicsit problémás már elénekelni”

Ismerünk Morrison-féle hullócsillagokat és Stones-féle állócsillagokat. Milyen volt a Rolling Stones előtt játszani 1995-ben? Tudtak szót váltani Mick Jaggerrel?
Személyesen nem találkoztam Mick Jaggerrel. Úgy kerültünk eléjük, hogy baleset miatt kiesett az előzenekarként fellépő Gary Moore, így gyorsan keresni kellett egy magyar együttest. Bekérték négy zenekar lemezeit, és mellettünk döntöttek. Óriási élmény volt előttük játszani, életemben nem láttam olyan profizmust: mindenkinek megvolt a feladata, minden funkcionálisan, pontosan működött.

Ha van néhány igazi jaggeri rocksztár itthon, akkor az egyik biztosan ön. Exhibicionista, teret betöltő jelenség, hibátlan hanggal. Mi a sztárság „mágnesességének” az oka?
Erre születni kell. Amit ebből meg lehet tanulni, az az, hogy nem szabad betojni. Én például a vizsgákon tinédzserként betojós voltam. A színpadon azonban nem szabad félni a közönségtől – tisztelni kell, félni nem szabad. Úgy kell felmenni a színpadra, hogy a következő órában itt te leszel a főnök.

Fotó: Földházi Árpád

„Népszerűbbek vagyunk, mint Jézus” – fogalmazott 1966-ban, sztársága csúcsán John Lennon.
Ez a kevélység bűne – benne van a Bibliában. Egyébként értem, miért mondta ezt John Lennon. Én elhiszem, hogy ő ezt amolyan ártatlan naivitással mondta. Látta, hogy bárhova mennek is, sikítoznak a csajok. Egy újságcikkben olvastam, hogy egyes koncertjeikre betegeket toltak be, hogy majd a zenekar tagjai kézrátétellel gyógyítsák meg őket. Vélhetően erre utalt Lennon is, hiszen annyira istenítették őket.

Címlapkép: Földházi Árpád

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés