Vidékiek, pestiek

II. évfolyam 38. szám | Meta - Jegyzet
2020. szeptember 17.

Jásdi István
Huszonkét évjárat a szőlőben, ugyanennyi szüret telik el, amire csökken valamelyest a kisebbrendűségi érzés az évezredes tudással felvértezett helyiekkel szemben.

Hiába járta be az ember a világot, hiába beszélgetett angolul, németül, franciául vagy olaszul Brüsszelben, Tokióban vagy Milánóban rettentően fontos emberekkel, hiába látta a Veronai Arénában az Aidát, a Scalában a Hamupipőkét és a Comédie-Française-ben a Tartuffe-öt, hiába született Budapesten és dolgozott évekig világvárosokban, ötvenévesen rá kell ébrednie, hogy mindettől itt, a szőlőhegyen nem ér többet ő: nem okosabb, mint a falusiak, akik közé költözött.

Ha magától nem jön rá, figyelmeztetik arra, hogy fogalma nincsen olyasmiről, ami számukra egyértelmű: nem tudja, honnan érkezik az eső, nem ismeri fel a gyomokat és a madarakat, nem tud több évre előre tervezni vetésforgót vagy szőlőtelepítést, nem ismeri ki magát még az olyan egyszerű dolgokban sem, amelyekről végképpen azt hitte, hogy többet tud – még egy családi gazdaság könyvelésében sem, ha egyszer nem áll a rendelkezésére egész könyvelési osztály főkönyvelővel. Huszonkét évjárat a szőlőben, ugyanennyi szüret telik el, amire csökken valamelyest a kisebbrendűségi érzés az évezredes tudással felvértezett helyiekkel szemben, és egyenrangúnak érezheti magát az ember.

„Aztán jönnek a pestiek, és megmondják a tutit a parasztoknak”

Címlapkép: Shutterstock

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés