Uralni a robotot

II. évfolyam 15. szám | Meta - 50 könyv a jövőről
2020. április 9.

Böszörményi Nagy Gergely
Nagyon nem mindegy, hogy napjaink digitális átalakulása a 18. századi brit vagy a 20. századi amerikai ipari forradalom mintáit követi. Az egyik a kommunista mozgalomhoz, a másik széles középosztályhoz vezetett – lehet választani.
Fotó: Brain Bar

Carl Benedikt Frey közgazdászprofesszor, az Oxfordi Egyetem munka jövőjével foglalkozó kutatóközpontjának a vezetője az automatizáció talán legelismertebb szakértője a földön. Meggyőződése, hogy a technológia nem eredendő ellensége az embernek: minden ipari forradalom idején megkülönböztethetünk a munkát segítő és a középosztályt erősítő, illetve a munkát kiváltó és a közösséget szolgáló innovációkat. Amelyik dominál, az határozza meg az átalakulás karakterét. A 20. századi Egyesült Államokban lezajlott ipari forradalom nemcsak termelékenységi, de emberi vonatkozásban is pozitív egyenleggel zárt, mert fő termékei, az elektromosság és a belső égésű motor sikere azonnal és érdemben javított az alkalmazottak és a családok életminőségén. Ez nem mondható el a korábbi évszázadok átalakulásairól, különösképp az 1780 és 1840 között zajló brit ipari forradalomról. Ekkor az egy munkásra eső termelékenység csaknem 46 százalékkal nőtt, a bérek azonban mindössze 12 százalékkal. Nem véletlen, hogy ekkor ütötte fel a fejét a gépromboló mozgalom. A történészek és a közgazdászok ott hibáznak, hogy az ipari forradalmakat rendszerint csak a mai korra gyakorolt kedvező utóhatásaik alapján ítélik meg, szemet hunyva az adott korban elszenvedett, akár több nemzedék sorsát is meghatározó emberi károk – az átalakulás rövidebb távú társadalmi költségei – felett.

Frey szerint a probléma az, hogy az internetkor tendenciái egyelőre inkább a brit, mintsem az amerikai ipari forradalom sajátosságait mutatják. A szolgáltatóközpontok légkondicio­nált irodái természetesen távolról sem emlékeztetnek az egykori sötét bányajáratokra, a megtermelt üzleti érték és az érte kapott bér közötti szakadék azonban ma megint nem szűkül, hanem szélesedik. A fejlett gazdaságokban a termelékenység az elmúlt negyven évben nyolcszor olyan gyorsan nőtt, mint a bérek. A nagyvállalati profitok bruttó nemzeti összterméken belüli aránya magasabb, mint valaha, ám ebből mind kevesebb jut az alkalmazottaknak. Az új technológiák pedig egyre inkább helyettesítik és nem gyarapítják az őket használó munkaerőt. Ez a trend látványosan erodálja a politikai rendszerbe vetett bizalmat.

A forradalmi technológiák – ha az elöljárók nem éberek – politikai forradalmakat robbantanak ki
Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés