Mégsem győzött a nihilizmus! – Alain Finkielkraut a koronavírusról

Alain Finkielkraut (1949-) filozófus, író, napjaink egyik legjelentősebb francia értelmiségije, a Francia Akadémia tagja. Magyarul három könyve (A gondolkodás veresége; A hálátlanság; A képzelt zsidó) jelent meg. L'identité malheureuse (A boldogtalan identitás) című, a francia multikulturalizmus kudarcát vizsgáló esszéje 2013-ban széles körű társadalmi vitát robbantott ki. Cikkünk a Figaro Finkielkrauttal készített, március 26-án közölt interjújának szemléje.

***

Finkielkraut szerint a koronavírus megjelenése előtt

Megszabadultunk a hovatartozás és a heideggeri jelenvalólét súlyától, „a fluiditás, a mobilitás, a mindenütt jelenvalóság” váltották fel korábbi lét- és gondolkodásmódjainkat. A letelepedettséget a sötét korokkal, a prehisztorikummal azonosították, „s ha volt is néhány késlekedő, napjaik meg voltak számlálva: bizonyosnak tűnt, hogy a földtől elszakadtság válik az emberi világ általános törvényévé”.

A vírus hatására aztán valóságunk egyszerre egy katasztrófafilm képét öltötte, „a nyüzsgésizmust az elzártság váltotta fel, és kénytelen-kelletlen engedelmeskedünk a parancsnak, ami az ezredvégi nemzedék számára a reakció szellemét jelképezi: maradj otthon!”

A filozófus arra is felhívja a figyelmet, hogy az új helyzetben a szolidaritás természete is megváltozott: ezt most nem az érzelmek kinyilvánításával, hanem az eltávolodással fejezzük ki,

„A polgári szellem azt követeli meg, hogy kerüljük a nyilvános tereket, az evangéliumi princípium pedig azt, hogy meneküljünk egymástól.”

Háborúban állunk? – teszi fel a kérdést a Figaro újságírója. Finkielkraut Albert Camus A pestis-ét idézi meg, amelyben az író járványallegóriával írta le a háborús életet, és Sartre epés megjegyzése szerint a németek szerepét mikrobákkal játszatta el. Ma épp fordított a helyzet, hiszen arra buzdítanak bennünket, hogy a háború fogalmaival gondoljuk el a járványt. „Az analógiának persze megvannak a korlátai: vannak nagyon is létező, emberi ellenségeink, akik ha nem is a halálunkat, de a boszporuszi szultán mintájára (Erdoğan – a szerk.) az elözönlésünket kívánják, és rosszul tesszük, ha erről megfeledkezünk” – húzza alá a filozófus, hozzátéve: individualista társadalomban élünk,

A széttöredezett francia társadalom, ahol a „frankofóbia” felettébb gyorsan terjed, miként lehet képes az összefogásra, a nemzeti egységre? – kételkedik Finkielkraut, aki szerint a háborús retorika talán szükséges, de meglehet, „nem elég”.

Mégsem győzött még a nihilizmus

A legvagyonosabbak csapot-papot maguk mögött hagyva leköltöztek vidékre, még ha ezzel terjeszthetik is a vírust: a filozófus Rimini esetét hozza fel, amely a járvány gócpontjává vált, miután a milánói lakosok ottani nyaralóikban húzták meg magukat. A szegénynegyedek népe továbbra is folyamatosan összetűzésbe kerül a rendőrökkel, az ottani fiatalok a vírusban „a fehérek betegségét vagy összeesküvését” látják, a polgármesterek pedig a nyüzsgő éjszakai élet dacára nem merik érvényesíteni a kijárási tilalmat, nincsenek eszközeik, amikkel betartathatnák azt. 

„Termelni, hogy fogyaszthassuk, fogyasztani, hogy termelhessünk: a globalizált modernitás ennek a végtelen körforgásnak nyomasztó képét nyújtotta. Az egész bolygót átfogó akarat, amely ezt működtette, nem bírt semmilyen céllal vagy tartalommal” – jelenti ki Finkielkraut. Pedig „e nihilista folyamat” gyökerénél a tudomány – ahogyan Leo Strauss írja – „aktívvá és jótékonnyá tételének” nagy humanista projektje állt.

Az a gondolat, hogy a tudományt az emberek körülményeinek javítására használjuk fel, a válság hatására újra előtérbe került: a politika, amely korábban a gazdaságnak rendelte alá magát, minden erejével az emberek és áruk szabad áramlását szorgalmazva,

Hiszen a modern idők kezdetek óta az egészség jelenti „a javak közül az elsőt és minden más javak alapját ebben az életben” – idézi Descartes-ot.

„Egyre csak azt hajtogatják, hogy a betegek 98 százaléka meggyógyul. Ha kizárólag a gazdasági logika érvényesülne, társadalmaink széttárták volna a kezüket” – véli Finkielkraut. A többség megfertőződött s így immunizálódott volna, az öregek, a gyenge szervezetűek pedig elhalnak. Mégsem kértünk ebből a természetes szelekcióból, inkább a mind szigorúbb elzárkózást választjuk, hogy lehetőség szerint elhárítsuk a kórházak leterhelését és a kritikus állapotú betegek halálra ítélésének ódiumát.

„Egy öregember élete ugyanannyit ér, mint egy ereje és képességei teljében lévő személyé. Ennek az egyenlőségi princípiumnak a megerősítése a nehézségek idején jelzi, hogy a nihilizmus még nem győzött, és hogy mégis civilizáció maradtunk” – hangsúlyozza a gondolkodó, aki idézi Giambattista Vico (egyébként megalapozatlan) etimológiai elméletét, miszerint a „humanitás” szó a humare latin igéből (inhumálni, eltemetni) származik: a válság egyik legijesztőbb jelensége, hogy számos halottat gyászszertartás nélkül tesznek sírba.

A túlinformált butaság ítélőszéke

Mindenki a saját ideológiai szemüvegén keresztül vizsgálja a jelenlegi helyzetet: az antikapitalisták a megszorítások végét, a szuverenisták az Európai Unió bukását várják – jegyzi meg az interjúkészítő. Finkielkraut szerint újra felfedezzük a határok értékét, de

és az infektológusok világméretű együttműködése is szükséges. „A globalizációt illetően kétségek merülnek fel, de ne feledjük, az ázsiai pestis is elterjedt Európában a középkorban. Ne okoskodjunk hát, ne próbáljuk bezárni a valóságot a rendszereinkbe. Idézzük fel, mit mondott Péguy: minden hatalmas, kivéve a tudást.”  

Az interjúban szóba kerül az is, hogy egyesek nem tudják befogadni a katasztrófát anélkül, hogy ne keressenek bűnösöket. „Számonkérést követelnek, ellentmondás nem tűrő hangon követelik egy gyógyszer használatát, aminek egy hete még nem is tudtak a létezéséről, háborognak azon, hogy túl kevés maszk van, éppen úgy, ahogyan a H1N1-járvány után a túl sok maszk miatt háborodtak fel. Ugyanezt láttuk az AIDS esetében: azok, akik késlekedtek szembenézni a vírussal, mondván, csupán a félelem járványáról van szó, nem sokkal később már nürnbergi pert követeltek az állami vezetők számára, akiket lassúsággal, totojázással, a homoszexuálisok tudatos pusztításával vádoltak” – fogalmaz Finkielkraut. Úgy folytatja: 

és a „túlinformált ostobaság ítélőszéke elé” vezetik, és olyan intézkedéseket akarnak meghozatni velük, amiket később ugyanolyan arrogánsan a szemükre hánynának.

Finkielkraut szerint „a gazdaságban és az áruszállításban esett kényszerű szünet nem várt shabbatot jelent a Föld számára”: Peking fölött eltűnőben van a szmog, a természet újra megszépül, a csupán a madárcsivitelés által megszakított csend időlegesen úrrá lesz mindenhol, ahonnan az állandó zajkeltés kiűzte. „Talán az ember az elzárkózással felismeri, hogy nincs egyedül. Amikor újraindulnak majd a gépek, talán megőrzi füleiben a csend szépségét. Talán ismét örömet talál majd abban, hogy másokkal ossza meg a Földet, örömet a távolságok tiszteletében” – mondja, mielőtt hozzátenné: nagyon azért nem mer reménykedni ebben.

***

A koronavírus, a járvány és az egész életmódunkat átalakító karantén a kortárs gondolkodás nagy alakjait is megszólalásra késztették. A Mandiner ezért elkezdte Korona-gondolatok cikksorozatát, amiben a legkülönbözőbb országok nemzetközi hírű, legkülönbözőbb nézetrendszerű gondolkodóinak friss megszólalásait szemlézzük.

Az első szemlét, Yuval Noah Harari gondolatait itt olvashatják!