Mégsem győzött a nihilizmus! – Alain Finkielkraut a koronavírusról

2020. március 28. 19:20
A koronavírus megjelenése előtt a „távolságok eltűnése” megrészegített bennünket, de a vírus hatására aztán „a nyüzsgésizmust az elzártság váltotta fel, és kénytelen-kelletlen engedelmeskedünk a parancsnak, ami az ezredvégi nemzedék számára a reakció szellemét jelképezi: maradj otthon!” Alain Finkielkraut francia konzervatív filozófus gondolatai – új szemlesorozatunkban!

Alain Finkielkraut (1949-) filozófus, író, napjaink egyik legjelentősebb francia értelmiségije, a Francia Akadémia tagja. Magyarul három könyve (A gondolkodás veresége; A hálátlanság; A képzelt zsidó) jelent meg. L'identité malheureuse (A boldogtalan identitás) című, a francia multikulturalizmus kudarcát vizsgáló esszéje 2013-ban széles körű társadalmi vitát robbantott ki. Cikkünk a Figaro Finkielkrauttal készített, március 26-án közölt interjújának szemléje.

***

Finkielkraut szerint a koronavírus megjelenése előtt

a „távolságok eltűnése” megrészegített bennünket.

Megszabadultunk a hovatartozás és a heideggeri jelenvalólét súlyától, „a fluiditás, a mobilitás, a mindenütt jelenvalóság” váltották fel korábbi lét- és gondolkodásmódjainkat. A letelepedettséget a sötét korokkal, a prehisztorikummal azonosították, „s ha volt is néhány késlekedő, napjaik meg voltak számlálva: bizonyosnak tűnt, hogy a földtől elszakadtság válik az emberi világ általános törvényévé”.

A vírus hatására aztán valóságunk egyszerre egy katasztrófafilm képét öltötte, „a nyüzsgésizmust az elzártság váltotta fel, és kénytelen-kelletlen engedelmeskedünk a parancsnak, ami az ezredvégi nemzedék számára a reakció szellemét jelképezi: maradj otthon!

A filozófus arra is felhívja a figyelmet, hogy az új helyzetben a szolidaritás természete is megváltozott: ezt most nem az érzelmek kinyilvánításával, hanem az eltávolodással fejezzük ki,

a testvéri tett ma az, ami sorompókat emel.

A polgári szellem azt követeli meg, hogy kerüljük a nyilvános tereket, az evangéliumi princípium pedig azt, hogy meneküljünk egymástól.”

Háborúban állunk? – teszi fel a kérdést a Figaro újságírója. Finkielkraut Albert Camus A pestis-ét idézi meg, amelyben az író járványallegóriával írta le a háborús életet, és Sartre epés megjegyzése szerint a németek szerepét mikrobákkal játszatta el. Ma épp fordított a helyzet, hiszen arra buzdítanak bennünket, hogy a háború fogalmaival gondoljuk el a járványt. „Az analógiának persze megvannak a korlátai: vannak nagyon is létező, emberi ellenségeink, akik ha nem is a halálunkat, de a boszporuszi szultán mintájára (Erdoğan – a szerk.) az elözönlésünket kívánják, és rosszul tesszük, ha erről megfeledkezünk” – húzza alá a filozófus, hozzátéve: individualista társadalomban élünk,

ahol a fegyelmezettséget kapásból úgy tekintik, mint „a hatalom mesterkedését”.

A széttöredezett francia társadalom, ahol a „frankofóbia” felettébb gyorsan terjed, miként lehet képes az összefogásra, a nemzeti egységre? – kételkedik Finkielkraut, aki szerint a háborús retorika talán szükséges, de meglehet, „nem elég”.

Mégsem győzött még a nihilizmus

A legvagyonosabbak csapot-papot maguk mögött hagyva leköltöztek vidékre, még ha ezzel terjeszthetik is a vírust: a filozófus Rimini esetét hozza fel, amely a járvány gócpontjává vált, miután a milánói lakosok ottani nyaralóikban húzták meg magukat. A szegénynegyedek népe továbbra is folyamatosan összetűzésbe kerül a rendőrökkel, az ottani fiatalok a vírusban „a fehérek betegségét vagy összeesküvését” látják, a polgármesterek pedig a nyüzsgő éjszakai élet dacára nem merik érvényesíteni a kijárási tilalmat, nincsenek eszközeik, amikkel betartathatnák azt. 

Termelni, hogy fogyaszthassuk, fogyasztani, hogy termelhessünk: a globalizált modernitás ennek a végtelen körforgásnak nyomasztó képét nyújtotta. Az egész bolygót átfogó akarat, amely ezt működtette, nem bírt semmilyen céllal vagy tartalommal” – jelenti ki Finkielkraut. Pedig „e nihilista folyamat” gyökerénél a tudomány – ahogyan Leo Strauss írja – „aktívvá és jótékonnyá tételének” nagy humanista projektje állt.

Az a gondolat, hogy a tudományt az emberek körülményeinek javítására használjuk fel, a válság hatására újra előtérbe került: a politika, amely korábban a gazdaságnak rendelte alá magát, minden erejével az emberek és áruk szabad áramlását szorgalmazva,

most vállalja azt a kockázatot, hogy kárt tesz a gazdaságban, mivel emberéletekről van szó.

Hiszen a modern idők kezdetek óta az egészség jelenti „a javak közül az elsőt és minden más javak alapját ebben az életben” – idézi Descartes-ot.

Egyre csak azt hajtogatják, hogy a betegek 98 százaléka meggyógyul. Ha kizárólag a gazdasági logika érvényesülne, társadalmaink széttárták volna a kezüket” – véli Finkielkraut. A többség megfertőződött s így immunizálódott volna, az öregek, a gyenge szervezetűek pedig elhalnak. Mégsem kértünk ebből a természetes szelekcióból, inkább a mind szigorúbb elzárkózást választjuk, hogy lehetőség szerint elhárítsuk a kórházak leterhelését és a kritikus állapotú betegek halálra ítélésének ódiumát.

Egy öregember élete ugyanannyit ér, mint egy ereje és képességei teljében lévő személyé. Ennek az egyenlőségi princípiumnak a megerősítése a nehézségek idején jelzi, hogy a nihilizmus még nem győzött, és hogy mégis civilizáció maradtunk” – hangsúlyozza a gondolkodó, aki idézi Giambattista Vico (egyébként megalapozatlan) etimológiai elméletét, miszerint a „humanitás” szó a humare latin igéből (inhumálni, eltemetni) származik: a válság egyik legijesztőbb jelensége, hogy számos halottat gyászszertartás nélkül tesznek sírba.

A túlinformált butaság ítélőszéke

Mindenki a saját ideológiai szemüvegén keresztül vizsgálja a jelenlegi helyzetet: az antikapitalisták a megszorítások végét, a szuverenisták az Európai Unió bukását várják – jegyzi meg az interjúkészítő. Finkielkraut szerint újra felfedezzük a határok értékét, de

fontos az is, hogy az uniós tagállamok ne széttartó módon cselekedjenek,

és az infektológusok világméretű együttműködése is szükséges. „A globalizációt illetően kétségek merülnek fel, de ne feledjük, az ázsiai pestis is elterjedt Európában a középkorban. Ne okoskodjunk hát, ne próbáljuk bezárni a valóságot a rendszereinkbe. Idézzük fel, mit mondott Péguy: minden hatalmas, kivéve a tudást.”  

Az interjúban szóba kerül az is, hogy egyesek nem tudják befogadni a katasztrófát anélkül, hogy ne keressenek bűnösöket. „Számonkérést követelnek, ellentmondás nem tűrő hangon követelik egy gyógyszer használatát, aminek egy hete még nem is tudtak a létezéséről, háborognak azon, hogy túl kevés maszk van, éppen úgy, ahogyan a H1N1-járvány után a túl sok maszk miatt háborodtak fel. Ugyanezt láttuk az AIDS esetében: azok, akik késlekedtek szembenézni a vírussal, mondván, csupán a félelem járványáról van szó, nem sokkal később már nürnbergi pert követeltek az állami vezetők számára, akiket lassúsággal, totojázással, a homoszexuálisok tudatos pusztításával vádoltak” – fogalmaz Finkielkraut. Úgy folytatja: 

igencsak megnehezítik a helyzet kezelését azok az emberek, akik a vezetőket „primér félelmeik” bűnbakjaivá avatják

és a „túlinformált ostobaság ítélőszéke elé” vezetik, és olyan intézkedéseket akarnak meghozatni velük, amiket később ugyanolyan arrogánsan a szemükre hánynának.

Finkielkraut szerint „a gazdaságban és az áruszállításban esett kényszerű szünet nem várt shabbatot jelent a Föld számára”: Peking fölött eltűnőben van a szmog, a természet újra megszépül, a csupán a madárcsivitelés által megszakított csend időlegesen úrrá lesz mindenhol, ahonnan az állandó zajkeltés kiűzte. „Talán az ember az elzárkózással felismeri, hogy nincs egyedül. Amikor újraindulnak majd a gépek, talán megőrzi füleiben a csend szépségét. Talán ismét örömet talál majd abban, hogy másokkal ossza meg a Földet, örömet a távolságok tiszteletében” – mondja, mielőtt hozzátenné: nagyon azért nem mer reménykedni ebben.

 

***

A koronavírus, a járvány és az egész életmódunkat átalakító karantén a kortárs gondolkodás nagy alakjait is megszólalásra késztették. A Mandiner ezért elkezdte Korona-gondolatok cikksorozatát, amiben a legkülönbözőbb országok nemzetközi hírű, legkülönbözőbb nézetrendszerű gondolkodóinak friss megszólalásait szemlézzük.

Az első szemlét, Yuval Noah Harari gondolatait itt olvashatják!

Összesen 61 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ühüm. És biztos, hogy a tudomány valamint a világi racionalizmus azok szinonimák? Semmi meghökkentő nincs egy olyan világban, amelynek évmilliárdok óta stabilan érvényesülő, ésszel megismerhető törvényei vannak? Ha nincs, nincs. Mi sem természetesebb ugye...

És most a tudomány, meg a kíbertér abszolút tehetetlen a vírussal szemben. Szóval, mennyit ér az istenített fejlődés akkor, ha egy ismeretlen csapás ellen kéne tenni valamit? Mennyit ér most mindaz, amire olyan büszkék vagyunk?

Igen, Radnóti magyar. A magyarság első fokú szolidaritás kérdése. "Nekem szülőhazám..."

Akkor miért vagyunk még mindig egy beláthatatlan katasztrófa küszöbén? Miért tehetetlenek a legfejlettebb országok is? Ilyenkor nem árt némi szerénység, elismerve azt, hogy a tudomány bármilyen sűrűnek és biztonságosnak vélt védőhálóján van még néhány lyuk, amin keresztül igencsak kieshet az emberiség.

Azok a részeredmények, ami a tudomány javára írsz, egyelőre nem sokat érnek. Ha pedig összehasonlításba kezdesz, talán tehetnéd a középkornál feljebb a mércét.

Az istenhitet viszont nem érdemes ide keverni. Az csak egy belső tartást, vagy éppen fékeket és ellensúlyokat jelentő lelki plusz. Legfeljebb azt érdemes megjegyezni, hogy nagyon sok mértékadónak tekinthető ember gyakorolja, talán azért, mert tudja, hogy nem az ember uralja a mindenséget, vagy a földi természetet, az még egyelőre fordítva van. Az önhittség pedig sokszor visszaüt.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés