A középkorban és a törökkorban is Nagyszekeres egy igen fontos kereskedelmi út mentén feküdt, amely az erdélyi és az északkeleti hegyi kereskedelmet közvetítette. Ennek következtében a viszonylag népes település sokat szenvedett, a 16. század végén és a 17. században többször is portyák áldozata lett. Egyetlen kivétel talán a kis szigetre épült templom volt, amely kiváló védelmet jelentett a kisebb portyák ellen. Az igazán jelentős támadásokat azonban sem a víz, sem a lakosság elszántsága nem tudta visszaverni. A települést 1717-ben a tatárok feldúlták, felégették, a templomba menekülőket mind egy szálig megölték. A pusztulás mértéke leírhatatlan volt. Az 1717-es tatár portya jellegében az 1241-es tatárjáráshoz hasonlított. a tatárok amerre jártak mindent felégettek, minden mozdítható javat elvittek, a faluban. a mezőn elfogott munkaképes embereket és gyerekeket rabszíjra fűzték, az öregeket és a templomokba menekülőket, a fegyverrel védekezőket az utolsó szálig megölték.
A nagyszekeresi temp|om szerkezete a gótikus korszak végének szatmári hagyományait mutatja. A hajóját és a szentélyét kétlépcsős támpillérek veszik körbe, déli és délkeleti homlokzatát osztósudaras gótikus ablakok tagolják. A templorn nyugati homlokzatának tengelyében. a harangtornyot és a templomot összekötő épületrész alatt áll a kőből faragott, gótikus bejárati kapu. 1773-ban készült a többszintes gazdagon tagolt szószékkorona, karzata 1783-ból származik. A templom nyugati oldalát 18. században épült fa harangtorony őrzi, melyet előcsarnokszerű barokk cinterem kapcsol össze a bejárattal. A fa harangtorony négy fiatornyos, zömök, fazsindelyes borítású. A harangtorony feltételezhetóen a 18. század végén készüIt, melynek száz kilogrammos harangját 1802-ben öntötték.
Ahhoz, hogy a középkori boltozatot rekonstruálni lehessen, az építészeti szaktudáson túl több tényező együttállására is szükség volt. A konzoloknak és a faloszlopoknak az egykori helyét szerencsére pontosan be lehetett azonosítani. A pontos beazonosítást az is segítette, hogy a kőfaragók az egyes elemek tetejére vagy aljára ráfaragtak egy azonosító számot, megadva a kőműveseknek, hogy melyik elemet a fal mely sarkába, illetve szakaszán kell majd elheIyezniük.