Ha a Fidesz győzelme veszélybe kerülne, a választási csalás sem rendszeridegen

2019. augusztus 12. 13:27

Pető Iván
168 Óra
Nem kellett gyanakvónak lenni ahhoz, hogy az ember megengedje, bennfentes információkkal teremtett pénzügyi haszon lehet a tét.

„Rátérve a mai politikára: mi az, ami a népuralomból, a liberális demokráciából nyomokban ma is fennmaradt?

Formálisan van választás, ha a funkciójától egy sor módosítással eltérítették is. A politikai verseny feltételei finoman szólva »nem kiegyensúlyozottak«, miközben azt is tudjuk, hogy önmagában a választás nem a demokratikus berendezkedés egyetlen feltétele. A nyilvánosság lehetőségei korántsem egyenlők. A parlament már rég nem döntéshozó, csak jóváhagyó, bólogató testület. És még hosszan sorolhatnám.

Feltűnő, hogy szinte matematikai pontossággal szállítja a rendszer a kétharmadot.

 Ráadásul nem is kell csalásra gyanakodni, de én azt sem tartom kétségesnek, hogy ha borulna a rendszer, ha a Fidesz győzelme veszélybe kerülne, a választási csalás sem rendszeridegen. A »jó ügy«, vagyis a hatalom megtartása érdekében – ezt ismerem a kommunista rendszerből – bármikor indokolható a machináció.

Sokan állítják, hogy normális választásokon a kormány szinte leválthatatlan. A hangsúlyt a szinte szóra tenném, mert sosem lehet tudni.

Ebben magam is szívesen hiszek. De Orbán nyíltan ki is mondta, »egyszer kell nyerni, de akkor nagyon«. Az utómunkálatok változatlan intenzitással folynak. A »jó ügy« által kitágított határokat jelezte például már korán, 2010-ben, amikor Kósa és Szijjártó urak felkonferálták, hogy Magyarország pénzügyileg Görögországhoz hasonló veszélyeztetett helyzetben van. Nem kellett gyanakvónak lenni ahhoz, hogy az ember megengedje, komoly tőzsdei nyereség, bennfentes információkkal teremtett pénzügyi haszon lehet a tét. Az efféle gazdasági »lehetőségekhez« is kell a fékek és ellensúlyok leépítése, nem csupán a megszerzett hatalom biztosításához.

Nyomasztó háttérkórusként csatlakozik mindehhez a hazai ellenzék siráma: mindez az unió jóváhagyásával zajlik, a rendszert maga az EU pénzeli.

A demokratikus rendszert normális emberekre, normális körülményekre tervezik. Ha valaki ezzel tudatosan visszaél, a szisztéma nem működik. Hasonlóan látom az Európai Unió helyzetét. Vannak persze szabályok, amelyeket a tévedésekre vagy a tudatos kihágások megelőzésre hoztak létre, de arra az esetre, ha egy tagállam átlép szinte mindenen, az EU-tól idegen normákat képvisel, nem lehet preventív szabályt alkotni. Az unió ugyanazzal a problémával szembesül, mint általában a demokráciák, és ami Mussolini vagy Hitler hatalomra jutása óta ismert. Egy liberális demokrácia nem készülhet fel arra, hogy a demokrácia eszközeit felhasználva antidemokratikus erők, szélsőségek jussanak hatalomra. Ha ennek elkerülésére rosszul kalibrált szabályok születnének, a rendszer már nem is lenne demokrácia. Persze ennél is összetettebb az ügy. Ha nem pénzelné a rendszert az unió, annak nem csak Orbán és üzlettársai látnák kárát. Dolgos népünk sem kedvelné annyira az EU-t, mint ahogy a közvélemény-kutatások szerint szereti.

Azt persze hozzá kell tenni, bármilyenek a szabályok, a választók durván fele folyamatosan a Fideszt választja.

Ez igaz, nincs olyan közvélemény-kutatás, amely az elmúlt kilenc évben ezt megkérdőjelezte volna. Amíg így van, a helyzet nem elsődlegesen az unió sara. A magyar választó felelőssége.

A korábbi politikusnemzedéket, például önöket, nem terheli felelősség?

Nevetséges lenne, ha valaki azt állítaná, hogy minden úgy volt jó, ahogy volt. Az azóta alakult ellenzéki pártok egytől egyig azt sugallják, a dolgokat a rendszerváltók rontották el, az újaknak kell rendbe hozniuk. Eddig nem nagyon tudták túlszárnyalni teljesítményben a régieket. Persze én sem hiszem, hogy amit csináltunk, tökéletes volt. A tudásunk korlátozott volt, a feladat szokatlan. Ahogy mondani szokták, halból csináltak már halászlevet, de halászléből halat sohasem. Az új rendszer konstruktőrei nem számítottak arra, hogy belső féreg foga rágja szét a közösen elképzelt demokráciát.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 134 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Az, hogy Pető szellemi utódaira a magyar választó nem kíváncsi, valóban a magyar választó felelőssége. Méghozzá a gyermekei, a jövő iránt érzett felelősség ez. Amely nem engedheti, hogy ezek a "demokraták" még egyszer hatalomhoz jussanak. Bármire is képesek ezért a "jó ügyért"...

A sáros választó esete a guruló nagymamával.

Micsoda szemét ez is. Ez a régi baloldal. Ávósok és egyéb komcsik liberálisnak átfestett leszármazottjai.

"FEGYVERBE!"

2019 =/= 1919

A puding próbája, hogy megeszik: Orbán tud kormányozni, az SZDSZ nem tudott.

Ami nem volt – az általad hadovált 3 milliárdos szdsz tartozás –, azzal nem is lehetett semmi.
A PestiSrácok neked biztosan okés forrás.
Nesze:
"Az SZDSZ még 2008-ban vett fel hitelt a Magyar Fejlesztési Banktól (MFB) ingatlanvásárlásra. A pártnak a pénzintézet csaknem 415 millió forintot folyósított állami kezességvállalással, ám a szabaddemokraták szinte egyáltalán nem törlesztették a kölcsönt. Az MFB 2010 végén mondta fel a fizetni elfelejtő párt szerződését, ezután került végrehajtás alá 26 ingatlan. Kiderült az is, hogy a liberálisok az elemi ingatlanvásárlási szabályokat sem tartották be, ezért az állam nem érvényesítette kezességvállalását. A párt az állami hitel mellett komoly közüzemi tartozásokat is felhalmozott, de nem fizetett a politikai hirdetésekért sem. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter 2015 márciusában számolt be róla, hogy addig az SZDSZ 14 ingatlanját értékesítették összesen 211 millió forintért, és további 12 ingatlan vár eladásra, becsült értékük akkor 329 millió forint volt. Később az egykori kormánypárt TARTOZÁSA felkúszott csaknem 500 MILLIÓ forintra."
https://pestisracok.hu/harom-e..

Ki, mint él, úgy ítél.

A kommunizmusban szerzet szülői vagyon lehet leadni a
ruhatárban, utána pofázhatsz Jovánka!

A pufajkáshoz dörgölődzés, az volt neked a politika.
Meg az elszámoltatás elsíbolása.

Hát persze. A demokrácia az a politikai rendszer, amelyben mindenki szabadon lehet hülye. Meg sáros ...

Kárpitos-asztalos család.. ÁVÓ-SzDSz kontinuitás.

"Olyan jó érzés tudni, hogy az SZDSZ a történelem süllyesztőjébe került :)"

Mindig van helyette valami. A Mozgalom, Együtt, Momentum. Galilei-kör.

Jobb,
– egyrészt azért, mert e hatodakkora összeg mögött legalább forrás van,
– másrészt azért, mert így már látszik,
hogy a nagyságrendje
igencsak hasonló a Fidesz 1995/97-es adócsalásához (Kaya Ibrahim és Josip Tot):
https://index.hu/belfold/2018/..

"A tudásunk korlátozott volt, a feladat szokatlan. "

Ott volt az a "tudás" a Marx-Engels-Lenins összesben.
A szokatlan feladatot is flottul megoldották .

Kérdésnek álcázott rágalmazással ne próbálkozz,
mert csúnyán eltaknyolsz vele.

Ivcsi , egy jó kis taxis blokàd? Talàn még Gazsi is odaállna a Margit hídra egy flash mobra kommünàrkodni!

Április 8. is a nap folyamàn fokozottan a demokràcia ünnepe volt. Este 8h-ra megint diktatóra lett. Ilyen ez a popszakma..

Ez még él? De minek?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés