A moldvai katolikus csángókat erősen megviselte a sors, az előző évszázadokban elsősorban olasz vagy más anyanyelvű papokat kaptak, ha volt bármikor is papjuk, az erdélyi püspök vagy más egyházi elöljárók hiába igyekeztek magyarul tudó papokat kérni Rómától, vagy arra rávenni a misszionárius papokat, hogy tanuljanak meg magyarul. A jászvásári püspökség csak 1884-ben jött létre, a moldvai értelmiség pedig elsősorban azokat a katolikus (főleg ferences) papokat jelentette, akik a frissen megszületett román államban nem csak a lelkek megmentésén és a szentségek kiszolgálásán dolgoztak, hanem az egységes román nemzet létrehozásán is. Az egyházmegye élén eleinte külföldi nemzetiségű püspökök álltak, románosító hatás és a papság nacionalizmusa először Mihai Robu, az első moldvai csángó származású püspök idején (1925-44) hágott a magasba, aki kifejezetten segítette a csángók elrománosítását.
Rómának nem a nyelvi-etnikai kérdés volt a fontos,
hanem hogy végre legyen egységes papi hierarchia a világ szélének tűnő tartományban, elvégre a kultúra másodlagos a lelkek megmentéséért folytatott harcban (bár anyanyelven kétségtelen könnyebb lelkeket menteni...). A jászvásári püspökség nacionalista papjai még azt az aljas szójátékot is bevetették a csángóknál, hogy azt is bizonyítja románságukat, hogy román () nevezik magukat és a csángókat római (romano) helyett .
A magyarságért aggódó szervezet a kommunizmus elején kommunista magyar szervezet volt, aminek kommunizmusa igen távol állt a vallásos csángóktól,miközben papjaik meg indentitásukat kezdték ki, illetve hát a jászvásári egyházmegye papjai sem mulasztották el mindig az együttműködés lehetőségét a Szekuritátéval. El tudjuk képzelni: a megtört, nacionalista román egyházmegye és a nacionalista kommunizmus két oldalról ekézte a csángók identitásának fontos összetevőit.
A csángók, de talán az erdélyi magyar katolikusok is eddig mindig mostohagyerekek voltak Róma számára,