Baloldal '14

Ilyen volt 2014 Magyarországa baloldalról nézve

2015. január 7. 14:59

Nemzet vagy társadalom? Integráció vagy leszakadás? Elit vagy nép? Csúcskonferenciának adott helyet az év végén a Politikatörténeti Intézet, ahol Markó Béla, Andor László, Földes György és Szelényi Iván, valamint hozzászólók vitatkoztak magyar közéleti témákról. Olykor az indulatok is forrtak, és ha az elitkritika maradéktalan legitimitásában nem is értettek egyet, egy dologban biztosan: Magyarország helyzete drámai.

Válságtudat hatja át a magyar társadalmat

A december 10-én tartott Magyarország 2014 konferencia kezdetén Földes György igazgató köszöntötte a megjelenteket, akik között Romsics Ignáctól kezdve Nádas Péteren át volt APEH-elnököt és regnáló pártelnököt is felfedezhetett az Intézet kávéjától kipattant szemű szemlélődő. Földes György Eötvös József vádiratszerű, ám méltatlanul elfeledett regényét, a konferencia címét inspiráló Magyarország 1514-bent idézte, és utalt rá, milyen kevés szó esett idén a Dózsa-parasztfelkelés félévezredes évfordulójáról: szinte semmi. És valóban: nyilván csak azért nem végezte hamvvederben a Dózsa-emlékév, mert a Nemzeti Együttműködés Rendszerében szándék sem volt az emlékezésre.

„A magyar értelmiség nem léphet túl ez esztendőn, anélkül, hogy szembenézne vele” – nyomatékosította Földes, és egy felmérésre hivatkozott, amely szerint a magyar lakosság 80 %-a nem hisz a jövőben. „2009 óta Magyarország Európa legpesszimistább nemzete” – emelte ki Földes György, akinek intézetigazgatóként minden oka meglehetne a borúlátásra, hiszen 2010 óta a kormányzat nem támogatja a Politikatörténeti Intézet működését. „A Politikatörténeti Intézetnek minden politikai-biológiai számítás szerint fel kellett volna dobnia a talpát” – jegyezte meg, ám az Alkotmány utcai épület újabb és újabb rendezvényeknek ad otthont legyen szó Ady-konferenciától,  első világháborús filmklubról vagy éppen az ellenzék választások utáni élveboncolásáról, mert a Politikatörténeti Intézet nemcsak történeti, hanem baloldali szellemi műhely”. Ennek jegyében tartották meg az impresszív négyszakaszos vitanapot Markó Béla, Andor László, Földes György, Szelényi Iván előadásaival és azok vitáival.

Olyan nemzetfogalom kell, amely mentes az ideológiától

Markó Béla Mit kívánhat a magyar nemzet? Magyar nemzetpolitika a XXI. században című előadásában - amely azóta a Népszabadságban is megjelent – a magyar nemzetet szétfeszítő eszmetörténeti vagy-vagyok (népi vagy urbánus; a bibói „hamis realista vagy túlfeszített lényeglátó” stb.) felidézésével kezdte, majd ezekhez hasonlította az EU-t a nemzetekkel szembeállító felfogást. Mondandóját az „európai” Habermas és a „nacionalista” Orbán egy-egy idézetével illusztrálta, de hozzátette: Habermas is nacionalizmust kínál, „csak egy sokkal nagyobb nemzettel”. A kérdés, hogy milyen nemzetfogalomban oldódhatna fel a magyar vs. európai dilemma?

Markó ajánlata a többes identitás: egyszerűen le kell mondanunk arról, hogy magunkat vagy magyarként, vagy európaiként azonosítjuk. Érdekes módon ezt a fajta kettősséget a Facebookban pillantotta meg: „a radikális újdonságként ható” Facebook keretében a tradicionális a tradicionális kisközösségek (500-1000 fő) éledtek újjá. Miképp a Facebook modernizálta a közösség fogalmát, úgy kéne a nemzetet is újragondolni: „Olyan Európát álmodni magunknak, ahol akadálytalanul megvalósulhat a virtuális haza” – rögzítette a romániai magyar politikus. 

„A mai Európában a nemzetállam nem lehet kohéziós erő, viszont a nemzetállamok nélkül nem működik Európa.” Újabb látszólagos ellentmondás, ám ilyen termékeny feszültségből jött létre például az erdélyi kultúra, amely „se nem magyar, se nem román”. Markó itt említette meg, hogy az EU most is több magyar szót tesz lehetővé az Európai Parlamentben, mint Románia a bukarestiben.

„Az állampolgárság és a nemzeti identitás nem fog egybeesni a jövő Európájában, ez egyébként is homogenizálás lenne” – vetette el a 19. századi nemzetfogalmat Markó Béla, aki szerint a politikai, etnikai és kulturális nemzetfogalom egyaránt alkalmazhatatlan a 21. században. „Olyan nemzetfogalom kell, amely mentes az ideológiától és az etnikai hovatartozástól” – zárta előadását az egykori RMDSZ-elnök, hozzátéve, hogy az etnikai-nemzeti kérdések megoldásához a demokrácia nem elégséges, hanem szükséges.

Markó Béla előadásának felkért hozzászólói Szigeti László, a Kalligram igazgatója és Bárdi Nándor történészek voltak.

Szigeti László exkuzált, hogy jelen esetben nem szívesen beszél a nemzetről, mert szerinte a politikai vezetésnek társadalomban, nem pedig nemzetben kéne gondolkoznia. „Mi a feladata a kormánynak: az, hogy a nemzet, vagy az, hogy a társadalom problémáját oldja meg?” - tette fel a költői kérdést. Noha fontosnak tartotta leszögezni, hogy „korunkban, amikor az állam metafizikája kiüresedett, még fontosabb lesz a nemzeti identitás”. Azonban Szigeti is elvetette a hagyományos nemzetfogalmat, amelyben „a többségi nemzet a csúcsragadozó”. A kiadóigazgató az idegennyelvi oktatás fontosságát hangsúlyozta, mivel nincs nagyon más kitörési pont: „A mai Németország nem ismeri el a lengyeleket államalkotó kisebbségnek. Hogy a Lengyelországgal összevetve iszonyatosan gyenge Magyarország mit tudna tenni, nem tudom”.

Bárdi Nándor értelmezésében a nemzet egy hatékonyan működő politikai közösséget takar. Azonban ez a közösség nem jött létre, mivel a baloldali és a jobboldali közösség retorikája kölcsönösen kizárja egymást. Pedig szükség lenne a kiegyezésre: a magyar politikus és az erdélyi politikus között az a különbség Bárdi szerint, hogy az erdélyi politikus mindig tudja: „van egy másik igazság, ezért mindig kompromisszumot kell kötni”.

A történész Trianon emlékezetében is különbséget tett az anyaországi magyarok és a határon túliak között: „míg Magyarországon Trianon egy országvesztés, a határon túliaknak egy sorsesemény”. Bárdi úgy vélte, a kettős állampolgárság bevezetése szükséges kompenzáció, de a fókuszcsoportos felmérésekből kiderül, hogy a határon túli magarok ezt nem a Fidesznek, hanem „a Viktornak” köszönhetik: „Viktor verte keresztül a tápos magyarokon”. A „tápos” magyarok negatív megítélése 2004 óta ugyanis állandó.

A nemzet fogalmának újragondolásában Bárdi a legprogresszívebb módszernek a „többközpontú határtalanítást” tartja, amikor is például budapesti nyelvészek a „jogosítvány” egyenértékű szinonimájaként elfogadják és beveszik a felvidéki „hajtásit”. 

Az előadás és a hozzászólások vitája során különösen borúlátó vált a közönség soraiból felszólaló Gyurgyák János állásfoglalása, aki szerint „ha elfogadjuk a renani definíciót (közös múlt, közös terv), akkor jelenleg nincs nemzet”. „A baloldal és a jobboldal nincs közös nevezőn a múlt kérdéseiben. Sőt, gyökeresen eltérő álláspontokat képviselnek. A kérdésnek nincs történeti megoldása, csak hatalomtechnikai: az egyik csoport megsemmisíti a másikat politikailag.”

Földes György válaszában elutasította Gyurgyák megközelítését: „van egy nemzeti minimum és létezik egy sorsközösség” - húzta alá. Továbbá a nemzet vs. társadalom kérdéssel kapcsolatban az első vitaszakasz zárásaként kifejezte: „rossz válasz, ha a nemzet kisajátításával szemben lemondunk a nemzetről”.

Érdekközösség és gyarmatosítás, épülő bölcsődék és szabadságharcos küzdelem

Második előadóként Andor László Magyarország az Európai Unióban – tíz év után címmel vizsgálta meg hazánk uniós tagságának recepcióját. Andor felhívta a figyelmet arra, hogy ugyan a kilencvenes évek elején még külpolitikai konszenzus volt az Európai Unióhoz csatlakozással kapcsolatban, de már akkor eltérő várakozásokkal tekintettek az uniós tagságra: valaki a rendszerváltás kiteljesedését, más inkább a rendszerváltás korrekcióját várta.

Nyugaton ezzel szemben a kezdetektől egészen más gondolati keretekben helyeződött el Magyarország várható EU-csatlakozása: a fő nyugati kérdés a kilencvenes évek elején az volt velünk kapcsolatban, hogy a magyarok a szociális piacgazdaság vagy a thatcheri típusú piacgazdaság vitájában melyik félhez csatlakoznak? A déli országok ráadásul konkurenciát láttak Magyarországban és az újonnan csatlakozó államokban. 

Mi történt ehhez képest? „Tíz év után a legtöbb elemzés szerint Magyarország nem tudott élni a lehetőséggel” – hangsúlyozta Andor László. Ez különösen igaz, ha hazánk teljesítményét közép-kelet-európai összehasonlításban helyezzük el: az EU-pénzek lehívásában átlagosnak számító Magyarország az újonnan csatlakozó országok közül az egy főre eső jövedelemben listavezetőből sereghajtó lett. A kudarcot jelzi, hogy tíz év alatt „a Komp-ország kiköt Nyugaton” elbeszélést felváltotta a „gyarmatosítás” domináns diskurzusa.

Tíz év után is szembetűnő a Nyugat és a Kelet közti gazdasági szakadék, amelyet az egyenlőtlen és ellentétes irányú tőke- és munkaerőáramlások jeleznek: egyes országok munkaképes lakosságának 8-10 %-a is külföldön dolgozhat. A románok a listavezetők a külföldi munkavállalásban, aztán második helyezettek a lengyelek, de Magyarország rohamléptékben zárkózik föl a 2011 óta növekvő elvándorlással. Ennek okaként a hétéves moratórium lejártát, az osztrák és német munkaerőpiac megnyílását jelölte meg Andor, de úgy véli, „legalább ennyire fontos, hogy elveszhetett a remény a változásra”. Az olyan megnyilatkozások, amelyekből kitűnik, hogy kormányszinten gondolják a versenyképesség forrásának a kiszolgáltatott munkaerőt, nem túl bizalomgerjesztőek az egykori EU-biztos szerint. Példaként a munkatörvénykönyv munkavállalók számára előnytelen változtatását említette. Hazánkkal szemben Csehországban igen alacsony a kivándorlás, ott ugyanis „erős a közösség és alacsony a szegénységi ráta”. Persze a statisztikákkal mindig csínján kell bánni, hiszen Magyarország is a véleményes közmunkaprogrammal tudja abszolválni az Európa 2020 stratégiában vállalt foglalkoztatás-növelést.

Magyarország tízéves uniós tagságának kudarcát az is jelképezhetné, hogy még mindig nem tudtuk bevezetni az eurót. De így legalább hazánk megőrizte az önálló monetáris politika előnyét – zárta előadását Andor László. 

Pogátsa Zoltán közgazdász a hozzászólásában megjegyezte, hogy az eurót bevezető Szlovákia adósságállománya megduplázódott, továbbá, hogy a GDP-növekedéstől nem feltétlenül növekszik a reálbér, azonban összességében egy új modellre tett javaslatot: „Ahhoz, hogy kormányt váltsanak Magyarországon egy erős szociáldemokrata vízió lenne szükséges”. Ehhez képest az MSZP programját a Republikon Intézet írja, a DK programját a „bukott” Bauer Tamás jegyzi. Pogányi szerint nem spórolhatjuk meg a baloldali értékválasztást: „északnyugati típusú szociáldemokrácia kell, erős szakszervezetekkel”.

Sebők Miklós politológus hangsúlyozta, hogy a narratív keretek „az épülő bölcsődék vs. szabadságharcos küzdelem nem írják le a valóságot: „Hiába újítják föl a bölcsődéket, ha nem tudjuk odajáratni a gyermekeinket, mert nincs férőhely”. Hozzászólásában az MTA Politikatudományi Intézetének munkatársa mind a bal-, mind a jobboldal gazdaságpolitikája fölött kritikát gyakorolt: a szocialista-liberális kormányzás modernizációs ideológiájának és annak kudarcának jelképét az M6-os autópályában látta Sebők, míg meggyőződése, hogy a jobboldal „összeszereléses víziója” eleve kudarcra ítéltetett: „a kínai bérszínvonallal úgyse tudnánk versenyezni”. A gimnáziumok számának csökkentése kapcsán ironikusan jegyezte meg: „oda jutottunk, hogy már Hoffmann Rózsa bírálja a kormányt”.

Sebők végül rámutatott ama ellentmondásra, hogy „ugyan az EU-t elvileg tudományos elvek mentén rakták össze, de a források elosztásáról régen pragmatikus politikai vagy korrupt alapon döntenek”.

Andor László válaszában tagadta, hogy az EU a tudományos, vagy egyenesen utópikus gondolkodás terméke, szerinte már a létrejöttekör is a reálpolitika játszott döntő szerepet. Andor hozzátette, hogy „a teljes GDP nagyjából 1 %-át központosítja az EU, amely rendkívül alacsony”. Ilyen alacsony összeggel nem lehet integrációt működtetni – tette hozzá. Több központi döntés kellene, de azokra teljes joggal mondják a bírálók: „honnan tudják Brüsszelben, hogy helyben mi a jó”.

Sebők Miklós egyetértése zárta a második szakaszt. „Központilag meghatározni a hiányt a doktrinerség legrosszabb formája.”

A választások nem a jövőről, hanem a biztonságról szólnak

A Politikatörténeti Intézet igazgatója, Földes György Negyed század: tanulságok és perspektívák címmel tekintette át az elmúlt huszonöt év fejleményeit. Földes szerint az első tíz év – 1988-tól 1997-ig – „minden problémájával együtt egy sikeres évtized”. Békés átmenet volt, a mainstream nyugati modellt adaptálták és az akkor már másfél évtizede húzódó válság kezelésére megtörtént – emelte ki az értékelés szempontjait a történész. 1997-re a privatizációval befejeződött a rendszerváltás és „megteremtődtek a nyugati integráció feltételei”. „Ami az 1980-as évek végén formális lehetőség volt, az 1990-es évek végére valóságos lehetőség lett.” Esély kínálkozott, hogy a függetlenné vált Magyarország átlépje a perifériát a centrumtól elválasztó határvonalat.

Ugyanakkor ez a folyamat „súlyos társadalmi árakkal” járt: „szétesett a régi közepe a társadalomnak” és nem jött létre helyette új. Mindez persze nemcsak önhibánkból történt így, az 1980-as évek végére a keretrendszer is megváltozott: „Magyarország már nem a jóléti kapitalizmus felé indult el”, ugyanis mire megkezdődött a rendszerváltás Magyarországon, addigra Nyugaton a jóléti állam csillaga leáldozott.

Földes György nagy hibának tartja, hogy nem volt „baloldali válságkezelés”. Tagadólag idézte Bajnai Gordon kijelentését, miszerint „nincs bal- és jobboldali válságkezelés, hanem csak válságkezelés van”. Földes György szerint: „Ha nincs baloldali válságkezelés, akkor nagyon nagy baj van. Ha a baloldal nem tudja kijelölni a stratégiai céljait, és nem tud azokban az értékekben megkapaszkodni, amelyek az identitását jelentik, akkor abból az lesz, ami lett.”

1998 után több korrekciós kísérletnek is tanúi lehettünk: az elsőt az 1998-2002 közti Orbán-kormány mutatta fel, amely akkor még belül maradt az 1990-es évek elején létrejött rendszeren. A második a Medgyessy-kormány „jóléti rendszerváltás” - kísérlete volt, a harmadikként pedig a Gyurcsány-korszak államháztartási és egészségügyi reformkísérleteit lehet megjelölni, amelyek „mind megbuktak, és ezért újabb árakat kellett fizetni”.

A negyedik, ez idáig végső kísérlet a Nemzeti Együttműködés Rendszere 2010 óta, amely „már a rendszernek megváltoztatásában gondolkodott”. „Őszintén szólva nem gondoltam, hogy a dolog idáig elmegy” - vezette be a NER jellemzését Földes, ami szerinte nem másról szól, mint egy új uralkodó osztály létrehozásáról, a középső rétegek függő helyzetbe hozásáról és az alsók kiszorításáról.

„A magyar társadalom 40 %-a a műveltség hiánya miatt képtelen érdekeit artikulálni” – hangzott el a nap egyik erős kijelentéseként.

Az elmúlt huszonöt év fejleményeit pontokba szedve a következőket emelte ki Földes:

1., Magyarország a félperiféria tetejéről felkerült a centrum aljára

2., Az ország külpolitikai helyzetét az jellemzi, hogy „már megint azok a szövetségeseink, akik az ellenségeink” – Kádár János is ettől szenvedett a 80-as években

3., A 80-as és 90-es évek fordulóján még meglévő komparatív előnyeink szép lassan elfogytak

4., Magyarország egy pesszimista, jövőkép-nélküli ország lett, „nem valósult meg az 1990-es évek elején minden számottevő politikai erő által ígért szociális piacgazdaság”

5., Mivel hiányzik az „erős közép”, a polgárság, „hiányzik a civil társadalom is” – nincs civil energia a politikai életben, ezért Magyarországon „nincs politikai társadalom, csak politikai osztály”, a közéletben ugyan részt vesz az értelmiség, de a politikában nem: helyüket a szakértők vették át

6., Hiányzik a tagság a politikai mozgalmak mögül

7., Magyarországnak ma nincs klasszikus értelemben vett politikai elitje – „osztálya van, de nincs elit, amely mintát adhatna”

8., Huszonöt év után sincs egyensúly a társadalomban, nincs konszolidáció

„Ezért a választások nem a jövőről, hanem a biztonságról szólnak. Magyarországon 1990 óta mindig az a párt nyerte meg a választásokat, amelyikről a társadalom nagyobbik része el tudta hinni, hogy az valamennyire tudja szavatolna a biztonságát” – összegzett Földes György, aki szerinte ez magyarázza a 2014-es választási eredményeket is: „A baloldali-liberális értelmiség sokszor fölveti, hogy miért szavazott a nép a saját érdekei ellen. A nép nem a saját érdeke ellen szavazott, hanem a saját érdekében azokat tartotta hatalmon, akikről úgy gondolja, hogy meg tudja védeni a még rosszabbtól.”

A történész szerint a jelenlegi hatalom csak külső finanszírozással maradhat fenn, de reális veszély, hogy Magyarország tovább csúszik a lejtőn és a Jobbik tovább erősödik. A baloldal számára a következő perspektívát vázolta fel: „Semmi olyat ne tegyünk, amellyel önként legitimáljuk a jelenlegi rendszert. Egyértelművé kell tenni, hogy nem akarunk visszamenni 2010 elé. Népi mozgalom kell: a nemzeti kapitalizmussal szemben a nemzeti baloldalt kell szembeállítani.”

Új 1990, új baloldal?

A két felkért hozzászóló, Böcskei Balázs és Misetics Bálint közül előbbi kezdte: „Újra 1990-et írunk” – sóhajtott föl Böcskei, mivel a kérdés ugyanaz: nyugat vagy kelet. A politológus a nép-képe miatt bírálta a baloldal populizmuskritikáit (lásd: „Orbán populista”, „a Fidesz a kádári kisembert felemelni akaró populista párt”), továbbá az elmúlt huszonöt év úgymond alternatíva nélküli megszorításait. A „liberális tévedés” szerinte abban a félreértésben áll, hogy „a demokrácia fundamentuma a kapitalizmus”. „Így születik meg a Forbes-baloldal antiorbánista alapon.” Ugyanis Böcskei értelmezésében kizárólag antiorbánista alapon áll a magyar baloldal Juncker mellé.

Ezzel szemben új baloldal kell, új típusú beszédmóddal: „A netadós generáció mellett a vizitdíjas generációt is be kell csatornázni”.

Misetics Bálint nem értett egyet azzal, hogy az első évtized 1997-ig sikertörténet lenne, és elvitatta, hogy minden negatív intézkedés elkerülhetetlen lett volna az időszakban. Már 1990-től a lassú hanyatlással lehetne inkább leírni a korszakot, amelyet az aktivitás és a demokratikus élmény hiánya jellemzett: „a 2010 előtti berendezkedés nem tűnt méltónak arra, hogy megvédjék”. Nem mintha a 2010 utáni évekről jobb véleménye lett volna Miseticsnek: „Ez nem plurális demokrácia, hanem pszeudo-demokratikus tekintélyuralmi rendszer, és ennek megfelelően kéne fontolóra venni az erőszakmentes ellenállást” – zárta kemény hangú referátumát.

A három előadásra többek között Lendvai Ildikó is reagált a közönség soraiból, aki az elitkritikákkal szemben fejezte ki nemtetszését. Lendvait idézve: „Az elitellenes kritikáknál kevés elitistább van, mert azt feltételezik, hogy a nép egy gyámolítandó hülye, akit az elitek kijátszhatnak”.

Böcskei Balázs válaszában aláhúzta, hogy „az elitkritika nem elitellenesség”, és ezzel együtt az elitcsere diskurzusától is elhatárolódott, amely „rossz és felesleges”. Nincs másik elit.

A vitaszakaszt záró Földes György szerint viszont láthatóan jelen van egy fiatal baloldali, értelmiségi generáció – utalva Böcskeire és Miseticsre is -, amely már más paradigmában gondolkodik. A felvetésre, hogy 2018-ben egy régi, chartás, „antifasiszta” koalícióval, vagy inkább egy „új baloldal” létrehozásával bontható-e le a NER, Földes szerint nem kérdés, hogy az utóbbi, amely Szabó Zoltán József Attila-nekrológjából választhatna mottót: „Nemcsak értük, velük.”

Az orbáni rendszer putyinizmus light

A Magyarország 2014 konferencia utolsó nagyelőadását Szelényi Iván professzor A poszt-kommunista kapitalizmusok legitimációs problémái címmel tartotta meg. Szelényi egy hosszabb elméleti bevezetést követően Weber legitimációelmélete, hatalom és uralom, tömeg és stáb megkülönböztetése és az uralmi formák tipológiája alapján igyekezett elméleti keretbe helyezni a NER-t.  Mindenekelőtt leszögezte, hogy az a rendszer illegitim, amelynek masszív erőszakhoz, terrorhoz kell folyamodnia a rendszer fenntartásához.

1990 után alapvetően a legális racionális uralmi forma volt a domináns Magyarországon, de például a privatizáció során a patrimonális jegyek is kimutathatóak.  Oroszországban az oligarchákkal kiegyező Jelcin patrimonális hatalmat épített ki, mígnem Putyin „Rettegett Iván és Nagy Péter módjára leszámolt a bojárokkal”. Putyin fő fegyverül a szelektív kriminalizálást használta, amelynek legékesebb példája az ellene forduló Hodorkovszkij börtönbe juttatása.  Szelényi Iván szerint a hatalmi ágak összemosásával - beleértve negyedik hatalmi ágként a médiát - „az orbáni rendszer putyinizmus light”. Az orbáni berendezkedést le lehet írni „menedzselt illiberális rendszerként” (Szelényi felhívta a figyelmet, hogy még 2013 decemberében Charles Gati nevezte „illiberálisnak” Orbánt) vagy „mutyi prebendalizmusként”. A második Orbán-kormány még nem nyúlt a nagytőkéhez, de „most elkezdődött a tőke és a politika összeütközése” – utalva ezzel az Orbán-Simicska konfliktusra.

Szelényi Iván állítása, hogy 2014 végére egy kisebb legitimációs válság alakult ki Magyarországon. Ez akkor jön létre, ha már nem csak a „tömeg” – amely passzív, és a másik rosszabb indokával áll egy vezető mellé -, hanem az addig aktívan hívő „stáb” bizalma is megrendül a vezetésben. Márpedig Pokorni Zoltán nyilvánosan felvállalt kritikája erre enged következtetni.

A felkért hozzászólók közül Antal Attila politológus felvetette, hogy egyáltalán egy weberiánus keretbe illeszthető-e a magyar történet. Antal a fő problémát abban látja, hogy Orbán kizárólag karizmatikus módon építette föl a hatalmát, míg ezzel a karizmatikus erővel szemben 2010-re „egy jogi panoptikummá vált a köztársaság”. Antal fontosnak vélte, hogy a baloldal elszakadjon a technokrata szemlélettől: „az intézményekbe vetett hit kell”.

A nap utolsó hozzászólója, Éber Márk a politikai és a gazdasági elit összefonódását vizsgálta, amely szerinte 1991-ben kezdődött. Azóta nem pártok, hanem politikai-gazdasági blokkok versenyeznek, amelyek prosperálása vagy éppen visszaesése a választási eredményektől függ. Ez pedig nyilván nem fest túl pozitív képet a III. Magyar Köztársaságról.

A konferencia zárásaként Éber Márk is kitért az Orbán-Simicska „háború” jelentőségére: „Orbánra Simicska nagyobb veszélyt jelent, mint az egész ellenzék együttvéve.”

Ebben a mondatban pedig Magyarország egész 2014-es éve benne van.

A Politikatörténeti Intézet konferenciájának előadásai ezen a linken megtekinthetők.

A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/79882

Ajánljuk még a témában