A kormány és a zsidó szervezetek: egy bojkott, és ami utána jöhet

2014. február 7. 14:01

Rajcsányi Gellért
Mandiner
Párbeszéd és vita zajlik a kormány és a zsidó szervezetek között. Fájdalom kimondani, de a megegyezés elmaradásával, a bojkottal legrosszabbul a magukat zsidónak vagy zsidó származásúnak valló magyarok fognak járni. Ezért szorítok a kompromisszumnak.

Nyúljunk forró témához. A legforróbbhoz.

Kényelmesebb lenne persze hallgatni, tudván, hogy egy ilyen témában balról meg jobbról is súlyozni, centizni, méricskélni, mondatonként, szavanként elemezni szokták az egyszeri véleménynyilvánítót, de mit lehet tenni. Beszélni, írni, vitázni kell, higgadtan, normálisan. Enélkül nem lesz normális közélet. Vagy csak az abnormálisaké lesz a terep. Abból meg már sokunknak elege van.

Nos, párbeszéd és vita zajlik a kormány és a zsidó szervezetek között: bojkottálja-e végül a Mazsihisz az idei holokauszt emlékév kormányzati programjait, vagy esetleg Orbán Viktor ígért válasza fogja enyhíteni a feszültséget?

Csütörtökön találkoztak a Zsidó Közösségi Kerekasztal tagjai a Lázár János vezette kormánydelegációval. A zsidó szervezetek javaslatára felvették a napirendi pontok közé a német megszállás emlékművének kérdését, Szakály Sándor történészprofesszor, a Veritas Történetkutató Intézet főigazgatójának Kamenyec-Podolszkijjal kapcsolatos kijelentéseit és a tervezett Sorsok Háza nevű intézménnyel kapcsolatos vitákat. Végleges megállapodás nem született az egyeztetésen, a következő napokban mind a zsidó szervezetek, mind a kormány részéről további állásfoglalások várhatók a témával kapcsolatban. Talán jobb most, előre szólni, mint utólag okosnak lenni.

*

Gyűjtsük össze először az Orbán-kormány vezető politikusainak kijelentéseit a holokausztról és az azért viselt magyar felelősségről.

„Megtört szívvel hajtunk fejet az áldozatok emléke előtt. Ugyanakkor hálát adunk Istennek, hogy a náci és nyilas pusztítás ellenére nálunk autentikus zsidó közösség maradhatott életben, amely Európa egyik legtekintélyesebb és legősibb zsidó közössége. Hálát adunk Istennek, hogy ezzel egész Magyarországot gazdagabbá tette. Mi azt is megtanultuk, hogy az antiszemitizmus nem természeti csapás, hanem emberek műve. Ezért mindenkinek át kell éreznie a saját, személyes felelősségét. (...) Amikor a jó emberek akarata érvényesült itt, Magyarországon, akkor a magyarok és a zsidók békében és sikerekben gazdagon éltek együtt, és ha szükség volt rá, a magyar állam megvédte minden polgárát. Az antiszemitizmus az az állapot, amikor az emberben a gonosz veszi át az uralmat, és ez a veszély bennünket, keresztényeket is fenyeget. Tudatában vagyunk annak, hogy voltak a történelemben rossz keresztények és rossz magyarok, akik súlyos bűnöket követtek el” – mondta Orbán Viktor a Zsidó Világkongresszus budapesti ülésén 2013-ban.  A miniszterelnök egy minapi levélben úgy fogalmazott: „A magyar holokauszt sem tekinthető másnak, mint az egész magyar nemzet tragédiájának”. 

Szintén 2013-ban Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter a Zsidó élet és antiszemitizmus a mai Európában című, a Tom Lantos Intézet által szervezett budapesti konferencián arról beszélt: „A magyar állam is felelős volt a holokausztért”; és „a magyar állam szembefordult saját polgáraival, sőt segédkezett abban, hogy kiirtsák őket”. 

Martonyi János külügyminiszter úgy fogalmazott: „A magyar holokausztot magyarok követték el magyarok ellen, az elkövetők és az áldozatok egyaránt magyarok voltak”.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár nemrég arról beszélt az UNESCO párizsi székházában a nemzetközi holokauszt-emléknapon: „Magyarországnak szembe kell néznie azzal, hogy nemcsak ellenünk követtek el bűnöket, és nemcsak mások felelőssége a magyarországi holokauszt, hanem mi is vétkeztünk önmagunk ellen”; és „a magyar állam egyes vezetőit súlyos, személyes felelősség terheli a magyar zsidók deportálásáért. Saját polgáraik halálra ítéléséért. A magyar állam nem volt képes megvédeni saját polgárait, de nem is követett el minden tőle telhetőt”. 

Hogy miért gyűjtöttem ezeket a kijelentéseket össze? Mert végső soron ezek a kormány kimondott és írásba adott álláspontjai erről az érzékeny, máig ható történelmi témáról. Amikor az emlékévvel kapcsolatos viták kapcsán a kormányt kritizálják, végső soron ezzel a jelenlegi kormányállásponttal vitáznak a vitapartnerek. Ennek tükrében érdemes hát az esetleges bojkottról, annak arányosságáról, megalapozottságáról és hasznosságáról gondolkodniuk az illetékeseknek.

*

Vegyük most röviden sorra a három jelenlegi vitapontot a kormány és a zsidó szervezetek között.

A frissen kinevezett Szakály Sándor történész Kamenyec-Podolszkijjal kapcsolatos kijelentései súlyos érzéketlenségről árulkodnak. Mert lehet, hogy a Kamenyec-Podolszkijhoz vezető deportálások akkor és ott hivatalosan „idegenrendészeti eljárásként” indultak, a deportálások rövidesen embertelen és erkölcstelen embervadászattá alakultak, majd a zsidók tömeges kiirtásának első felvonása lettek  amelynek felkavaró epizódjairól érzékletesen írtak a helyszínt felkereső Slachta Margiték. Ezt 2014-ben, az akkor és később történtek teljes tudatában, új kormányzati kinevezettként átgondolatlan fél mondattal elintézni, súlyos hiba, és semmiképp nem vezet az ijesztő önbizalommal Veritasnak nevezett intézmény igazságkeresésének sikeréhez.

A német megszállás emlékműve, annak előkészítése, a most ismerhető tervei, és annak üzenete kapcsán Tauglich kolléga összefoglalta a lényeget: „A példa nélküli rohamtempóban most felállítani tervezett, a német megszállás emlékének szentelt Szabadság téri emlékművet nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű projektként kezeli a kormányzat; ami annyit jelent, hogy az emlékmű megvalósítása kikerül a szokásos eljárásrend alól. Nincs szükség tervpályázatra, nem szükséges a hagyományos véleményezési eljárások lefolytatása és ami talán a leglényegesebb: nincsen mód semmiféle társadalmi és szakmai vitára, ami egy ilyen jellegű emlékmű esetében egész egyszerűen elfogadhatatlan. Ráadásul ismerve a leendő emlékmű zavaros jelentéstartalmát és az 1944-es német megszállást émelyítő giccsparádéval relativizáló fogalomrendszert, az világnézeti hovatartozástól függetlenül ugyancsak elfogadhatatlan és józan ésszel érthetetlen.” Ha valamiből, a kormány ebből engedhetne a leggyorsabban: az emlékmű ne most, ne ebben a formában és ne ilyen eljárásban valósuljon meg. Egy normális folyamat és normális párbeszéd végén megszülető normális szobrot jövőre, a II. világháború lezárásának hetvenedik évfordulójára is fel lehetne állítani.

A harmadik vitatéma a Sorsok Háza. Igaza van Schmidt Máriának, amikor arról beszél: szinte pontosan ugyanolyan viták folynak a Sorsok Háza, mint anno a Terror Háza körül. Hosszú évek után pár hónapja újra végigjártam a Terror Háza kiállítását. Ma is ugyanolyan erős és megrendítő, mint egy évtizede. A Terror Háza sokat tett azért, hogy hazai és külföldi tömegek ismerjék meg jobban a 20. századi diktatúrák világát. Történészi viták voltak és lesznek is körülötte, ezzel nincs is baj. Ahogy a Sorsok Háza körül is. Nem hiszem, hogy Schmidt Máriát félteni kellene a vitákban való részvételtől. Amit nem értek, az az eleve felháborodott és elutasító álláspont, amit sokan a Sorsok Házával szemben az első pillanattól kezdve képviselnek. Egyet tudok érteni Petri Lukács Ádám véleményével: „Ha a Sorsok Házából kijőve megértik a gyerekek, mi történt akkor, és kérdezni kerekedik kedvük – remélhetőleg otthon is –; és válaszokat kutatnak és megértik az iszonyatot, a SOA borzalmát; egyúttal a személyes felelősség, az egyéni út választásáról is benyomást szereznek; mondjuk egyszerűen arról, hogy akár jó ember is lehetsz; akkor is, ha a tömeg ordas – annál fontosabb missziót nem nagyon lehet elképzelni. Épp ezért ámulattal figyelem, hogy mennyi ellenséges indulatot gerjeszt egy szép idea már születése pillanatában.”

Schmidt Mária az elmúlt hónapokban a zsidóság képviselőivel egyeztetett és magyar értelmiségieket, művészeket kért fel a Sorsok Háza kialakítása kapcsán a közös gondolkodásra. A témával kapcsolatban olyan reagálások is érkeztek, mint Karsai László súlyosan méltatlan reakciói, vagy Konrád György válaszlevele, melyben nemes egyszerűséggel az életrajzi könyvének a felhasználását ajánlja a Sorsok Háza megalkotóinak. A hírek szerint a kormány hajlandó tárgyalni a Sorsok Házáról, ami egyrészt természetes, másrészt pedig mégis csak fontos lenne az is, hogy a vitában valamiért érintett felek, értelmiségiek tényleg részt is vegyenek, és ne a sértett reagálások határozzák meg a párbeszédet. Itt van például György Péter megfontolt és megfontolható véleménye: „Ez a kiállítás nem akkor jár igaz úton, ha az áldozatok halálához vezető, tévesen sorsszerűnek tekintett utat rekonstruálja, hanem akkor, ha azt tárja fel kérlelhetetlenül, amit az elkövetők tettek. Ha a megsemmisítés elkövetésének történetét mondja el végre, hogy a ma élők is megérthessék, mit műveltek elődeink kortársaikkal, és miféle átkot hagytak utódaikra”. 

*

„A Holokauszt hetvenedik évfordulójára meghirdetett emlékév jó lehetőség az egész magyar társadalom számára, hogy a ki nem beszélt történelem, egy építő társadalmi párbeszéd témájává lehessen. Mint holokauszt túlélők gyermekei és unokái kötelességünk a megemlékezéseken részt venni, de a történelmi felelősséggel való őszinte szembesítés és az ebből leszűrhető össztársadalmi trauma megküzdése nem a zsidó közösség, hanem az egész magyar társadalom ügye. Ezért káros, ha ez a téma a zsidó közösség és a Kormány »alkudozásává« silányul” – írja Köves Slomó. Ezekkel a gondolatokkal csak egyetérteni tudunk.

Mélyen átérezzük a magyar zsidók fájdalmát a II. világháború és a holokauszt tragédiájáért. Igen, a magyar állam felelős volt. Felelősek voltak a zsidók elhurcolásában tevékenyen részt vevő magyarok, ahogy azok is, akiknek módjukban állt volna tenni ellene, de nem tettek semmit. És tisztelet azoknak a magyaroknak, akik bármilyen módon részt vettek a német megszállás és a zsidók jogfosztása, elhurcolása elleni küzdelemben.

Megértjük azokat a családi és személyes fájdalmakat, amik most, a hetvenedik évfordulón újra előtörhetnek és felerősödhetnek az érintettekben és leszármazottaikban. A lassan telő idő majd egyszer, a kései utódoknak elhozza a megbékélést, ahogy a tatárok és a törökök megannyi tragédiával járó pusztítása is a távoli múlt ködébe veszett az elmúlt évszázadokban. Ezt a távoli időpontot mi már nem fogjuk megérni. Ma élünk itt, együtt, privát és közösségi érzékenységeinkkel. Épp ezért értjük meg a mindezek folyományaként megjelenő csoportdinamikákat is, amelyek a mai zsidó közösségi vezetőket a bojkott gondolata felé terelik. Hetven év telt el azóta, hogy a magyar állam nem hogy levette a kezét állampolgárai egy részéről, hanem egyenesen segédkezett azok megsemmisítésében. Nem tudjuk így nem észrevenni azokat a lelki mozgatórugókat, amelyek most, az évfordulón a mai magyar állammal szembeni, újbóli gyanakvásra, összezárásra és kiállásra sarkallják a zsidó közösség egyes tagjait. 

Mégis, próbáljuk meg együtt elképzelni és távolabbról szemlélni, mi lesz akkor, ha a zsidó szervezetek tényleg bojkottálják a magyar kormányt a holokauszt emlékév kapcsán.

*

Mert mi lesz a bojkott bejelentésének másnapján?

A kormány biztosan a helyén marad. A kormánypártok támogatottságát aligha fogja csökkenteni a bojkott híre. A Jobbikét sem, sőt. Akik eddig is gyűlölték az Orbán-kormányt, ezután is gyűlölni fogják. Akik meg a hívei, nem emiatt fognak eltávolodni a kormánytól.

Megjelenik majd egy sor olyan cikk a nyugati sajtóban, Amerikától Ausztriáig, mely szerint Magyarországon fokozódik az antiszemitizmus, a kormány pedig kokettál a szélsőjobbal? Na és, mondhatja majd a megedződött kormánypárti külpolitikus és kommunikációs agytröszt: ez ment 2010 óta, és ez megy majd tovább is. A kormány megtanult együtt élni a nemzetközi sajtóössztűzzel, ami ráadásul semmit nem változtat a hazai beágyazottságán, támogatottságán; sőt, ezzel (is) tudta folyamatosan és sikeresen kommunikálni a nagyvilággal folytatott küzdelem létét és fontosságát.

Az ország népe másnap is felébred, és dolgozik tovább. A polgárok többsége valószínűleg hallani sem fog az ügyről, a kicsit tájékozottak nagy része meg – ne legyenek kétségeink  annyit fog nagyjából gondolni, indulattal vagy indulat nélkül: „ezek a zsidók megint kavarnak”. Ott lesznek még a különböző hevületű antiszemiták, akiknek nem is kell több, mint egy ilyen hír, hogy két fokkal feljebb csavarják a zsidózó tempót az online felületeken és a valós életben.

Ehhez képest fájdalmasan kicsi és szűk azok köre, akik zsidóként vagy nem zsidóként a sebek begyógyításán, a normális egymás mellett élésen, a közös múlt emlékezetén, a közös jelenen és jövőn fáradoznak. Akik nem kérnek az évszázados árkokból; és ha már kezükbe került egy lapát, nem az árkok mélyítésén, hanem betemetésén dolgoznak, ki így, ki úgy. A jelen helyzetben a kormány és a zsidó szervezetek közötti kompromisszum elmaradása, sőt, az esetleges bojkott meghirdetése ezt a sok éves aprómunkát teszi tönkre. Emiatt lesz, aki kétségbe esik, lesz, aki kiábrándul, és hagyja az egészet a fenébe. És persze lesznek egy páran olyanok is, akik ebben az esetben sem hagyják elveszni azt az álmukat, hogy egyszer egy normális közéletű, normális országban éljenek  itthon, nem máshol.

Végül: fájdalom kimondani, de a megegyezés elmaradásával, a bojkottal legrosszabbul a magukat zsidónak vagy zsidó származásúnak valló magyarok fognak járni, akiknek  a Mazsihisz közlése szerint  jelentős része a keményebb fellépés, a bojkott meghirdetése mellett foglalt állást. 

Mert ahogy írtam: a bojkott másnapján az ország tovább működik, az élet megy tovább. És a nagyrészt egyébként indifferens, közömbös, kisebb részt különböző fokon a zsidóságtól idegenkedő magyar többségi társadalomban tovább élnek a zsidó (származású) honfitársaink is, akár akarták a bojkottot, akár nem. Nem tudok mást mondani: a bojkott nem fog javítani a hazai zsidóság helyzetén, rontani viszont tud. A Mishpaha blog kormánnyal szemben is erősen kritikus szerzője arról ír: „Magam nem csak reálpolitikai okokból tartom károsnak a teátrális bojkott hirdetést. Az ugyanis nem csak azt zárja karanténba, aki ellen irányul, hanem azt is sarokba szorítja, aki ezzel az eszközzel él.” Valahogy így.

Én pedig egyáltalán nem akarom, hogy közös hazánkban bárki is sarokba szorítva érezze magát származása vagy vallása miatt. Ezért szorítok a kompromisszumnak. Mindkét fél engedékenységének.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 189 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Tökéletes összefoglalás. Minden szavával egyet lehet érteni.

Tudod ez olyan, mint amikor valakit meghívnak vacsora. Semmit nem hoz magával, és a családfő kezéből kiveri az ajándékot, ami leesik és össze is törik. Ezután elrohan és utána közli a sajtóval, hogy bojkottálni fogja az összes többi meghívást.

Ki fogja megint meghívni?

Szerintem már annyit lett beszélve a holokausztról, naponta, hogy 25 évre előre járunk.

Lapozzunk.

Teljesen igazad van, de a háttérhatalom Gondolatrendőrsége mást parancsol.

Kíváncsi leszek, mennyire kell majd meghunyászkodnia a szabadon választott kormánynak a háttérhatalom Gondolatrendőrsége előtt!

Sorry Gellért de nem értek egyet.

Ami megtörtént az megtörtént. Azt gondolom tiszteséggel bocsánat lett kérve már többször is, valamint az anyagi kárpótlás is bőségesen biztosítva lett az érintetteknek.

Egy kérdés a végére és nem több:

Az én magyar nagyapám miért nem kapott életrjáradékot amiért "kitelepítették" a felvidékről???

Miért kell a zsidókkal kivételezni?

Mindig voltak, lesznek olyan emberek akik nyalnak és ha változik a hatalom akkor az újnak nyalnak.

Nyilasból olyan gyorsan lettek kommunisták 45-ben és ezen fajták kommunistából olyan gyorsan lettek kapitalisták 89-ben.
Ez az emberi gén (önző gén) -ami sajnos van- az egész társadalmak ellensége.

Martonyi János külügyminiszter úgy fogalmazott:

„A magyar holokausztot magyarok követték el magyarok ellen, az elkövetők és az áldozatok egyaránt magyarok voltak”.

Martonyi egy nagy pénisz, de még nőni fog!

A megszálló német hadosztályokat nyomban követték a zsidótlanítás intézői, amit Hitler már évek óta elvárt, sőt követelt.

Ha nincs német megszállás, akkor nem következik be a zsidók deportálása.

Ahogy Adolf Eichmann, a magyarországi zsidó ügyekben Hitler teljhatalmú megbízottja kimondta:

„Ettől a pillanattól kezdve a magyar zsidóság ügyei az SS hatáskörébe tartoznak.”

1944 március 19.-én a németek megszállták Magyarországot.

Ettől kezdve a kezdeményezés és a parancsolás joga a megszállók kezében volt.

A nagyarányú deportálások a németek által megszállt Magyarországon 1944 nyarán kezdődtek.

Ki felelős miért is, pontosan?

London, 1943. október 14.
Mr A. W. G. RANDALL KÜLÜGYI TANÁCSOS FELJEGYZÉSE L. B. NAMIER PROFESSZORRAL FOLYTATOTT BESZÉLGETÉSÉRÕL:

Namier professzor (Jewish Agency) tegnap közölte velem, munkatársai súlyos aggodalommal gondoltak azokra a lehetséges következményekre,

amelyek a Magyarországon viszonylagos biztonságban élő 800 000 zsidót sújtanák,

ha a magyar kormány idő előtt szakítana Németországgal...

Namier professzor közölte: a zsidókat illetően

az egyetlen remény, hogy a magyarok nem tesznek semmit addig

, amíg gyakorlatilag nem látszik valószínűnek, hogy a németek már nem lesznek képesek reagálni.

(A fenti dokumentumot teljes terjedelmében közölte: Magyar - brit titkos tárgyalások 1943-ban, Kossuth Könyvkiadó, 1978. A Jewish Agency a Cionista Világszövetség vezető szerve, a palesztinai zsidóság érdekképviseleti szervezete.)

A bojkott másnapján felszabadul a holokauszt évre félretett pénz.

A választásokig ez lesz.
Ha a Fidesz nyerne, a zsidó közösségnek el kéne majd azon gondolkodnia, h. lehetséges, h. ezután osztozkodni kell, pozíción, döntési lehetőségen.
A probléma most is az, h. annyira rögzült az előnyös helyzet tudata, h. mára jognak tűnik az érintett agyakban.
Sokkal nagyobb probléma a milliós civilizálatlan roma közösség, a 80%-os államadósság, mint a zsidó-magyar társadalmi méretű -a kommentekből világosan kitetsző- mostmár lehet, akkor mondjuk is ki, erős ellenszenv.
Nem ez a magyar társadalom fő problémája, annál is inkább, mert ha az érintettek ennyire lenézik, megvetik, elítélik a többségi társadalmat, nekik van hová menniük, nem kényszerülnek arra, h. ebben a pocsék közegben éljenek elég jól.
A magam részéről Türelem Új Társadalmi Szerződését is olvasásra és elgondolkodásra ajánlom a zsidó közösség szellemi vezetőinek, idáig jutottunk, véleményem szerint, a zsidó közösség vélemény formálóinak érzéketlesége, a többségi társadalomról makacsul és következetesen rosszat feltételező magatartása, külföld szerte a jobboldali kormány lejáratására irányuló propaganda hadjárata miatt.

Az embernek néha olyan érzése van, mintha a zsidóság tenné ki a lakosság 20-30%-át, akkora figyelmet kapnak.
Szarni kell a fejükre.
Most is azt mondják, nem akarnak részt venni a megemlékezésen, hát akkor nem vesznek részt, kit érdekel?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés