Hiába tagadja Magyar Péter, fontos szerepe van mozgalmában a Matolcsyékhoz kötődő ügyvédnek

2025. július 08. 08:07

Ellenzéki háttéremberként lelhetett rá új hivatására Gál András, aki 20 milliót kapott az MNB-ügy kulcsfigurájától.

2025. július 08. 08:07
null

Már a legelső pillanatban – a Partizánnak adott 2024 februári interjú utáni napokban – feltűnt Magyar Péter mellett Gál András ügyvéd, akinek, központi szerepét a pártelnök bagatellizálni próbálta, miután kiderült, hogy Gál 20 millió forintot fogadhatott el az MNB-ügy kulcsfigurájától, Somlai Bálinttól. Az eset kapcsán Magyar közzétett egy videót, amiben megvádolta a kényes ügyet megíró Telexet, és azt fejtegette, hogy a hatalom akár a független sajtót is felhasználja a lejáratásra és a dezinformációra azzal a céllal, hogy „összefideszezze” a Tiszát. Ezt követően a Tisza Párt elnöke elhatárolódott Gál Andrástól, és azt mondta: „a Tisza közösségének nem lehet tagja olyan ember, akinek bármilyen köze van az orbáni oligarchákhoz”. A pártelnök azt is hozzátette, hogy az ügyvédnek nincs és nem is volt semmilyen „formális kapcsolata” a Tiszával. Magyar Péter valamiért arra azonban már nem tért ki, hogy ténylegese milyen komoly szerepet játszik Gál András a pártja életében. 

Az első pillanattól Magyar Péter mellett van az ügyvéd

„Az András volt az első, akit behoztam” – mondta Gálról Vogel Evelin, Magyar Péter korábbi barátnője azon a nyilvánosságra került hangfelvételen, amelyen arról tárgyalt Hanzel Henrikkel, a Tisza Párt pénzügyesével, hogy milyen feltételek mellett lépne ki a politikai közösségük életéből. A beszélgetés során Vogel többször is utalt arra, mennyire meghatározó volt a szerepe, mivel a kezdeteknél ő gyűjtött segítőket volt élettársa köré. Közülük az első volt tehát Gál András ügyvéd, korábbi válogatott vízilabdázó, aki onnan ismerte Vogel Evelint, hogy a 90-es években az Újpestben együtt pólózott az édesapjával.

Ezt is ajánljuk a témában

Az is alátámasztja, hogy Gál már a legelején segítette Magyar Pétert, hogy Nagy Ervin színész maga nyilatkozta, mindössze öt nappal az elhíresült partizános interjú után megkereste őt az ügyvéd, hogy beállna-e Magyar mögé.

Volt egy kontaktszemély, aki megkeresett, hogy van valaki, aki szeretne beszélni velem”

 – mondta az interjúban a színész.

Az pedig, hogy Gál András volt ez a kontaktszemély megint csak Vogel Evelin visszaemlékezéséből tudjuk, aki a már említett hangfelvételen azt mondta, hogy Radnai Márkot Nagy Ervin hozta a Tisza Párthoz, akit pedig az a Gál András, csábított Magyar Péter mellé, akit viszont ő ismertetett össze korábbi kedvesével.

Magyar Péter mellett találhatott új életcélt Gál András?

Érdekes egybeesés, hogy az azt megelőző napon, hogy Nagy Ervint Magyar Péter táborába csábította, 2024. február 15-én, Gál András interjút adott a Klubrádiónak, amiben arról beszélt, hogy a jövőben nem kíván tovább az igazságszolgáltatásban dolgozni. „Én érzelmileg már elteltem, úgyhogy nem kívánok különösebben az igazságszolgáltatásban dolgozni. Nyilván nem fogom a meglévő ügyfeleimet cserben hagyni, és van még néhány, de ez nem a bejelentés helye, hogy vége van” – fogalmazott sejtelmesen az ügyvéd, aki arról is beszélt, hogy vannak konkrét elképzelései a jövőjét illetően, ugyanakkor nem feltétlenül az interjúban akarja nyilvánosságra hozni a terveit. 

Sokkal több mint jogi tanácsadó

Gál András tehát már a Magyar Péter körüli politikai csapat kezdeti felépítésében is aktívan részt vett, és nem csak a bicskei gyermekotthon áldozatainak ügyvédjeként, a kegyelmi botrány kapcsán került kapcsolatba a későbbi pártelnökkel, ahogy azt sugallani próbálták.

Pedig Magyar egyértelműen ezt a látszatot igyekezett kelteni, amikor egy 2024. február 19-i, a Facebookon közzétett bejegyzésében megosztott kettejükről egy közös képet amihez ezt írta: „Gál András ügyvéd úrral, a bicskei áldozatok képviselőjével kezdtem a mai napot. […] Azonnali konkrét lépések kellenek a szócséplés és a politikai kommunikáció helyett, hogy a bicskei szörnyűséghez hasonló esetek ne fordulhassanak elő.” 

Érdekes módon valamiért Gál András maga is igyekezett terelni, amikor korábban a Tisza Párthoz fűződő kapcsolatáról kérdeztük.

Az ügyvédről ugyanis több tiszás forrásunk is egybehangzóan azt állította, segít feltárni a Tisza Párt „digitális gyóntatószékébe” beérkező ügyeket. Az ezzel kapcsolatos megkeresésünkre válaszolva azonban Gál – Magyar Péter minapi szófordulatához kísértetiesen hasonló megfogalmazással élve – mindössze arról beszélt, hogy soha nem állt „szerződéses kapcsolatban” a Tisza Párttal, pusztán szóbeli tanácsokat adott nekik jogi kérdésekben. 

A Tisza Párt belső életét jól ismerő forrásaink szerint azonban Gál – akinek Magyar Péter mellett egyedüliként még saját szobája is van a Tisza Párt III. kerületi irodájában – szerepe lényegesen összetettebb a puszta tanácsadásnál.

Úgy tudjuk például, hogy az ügyvéd még Magyar Péter beszédeinek megírásába is besegített az európai parlamenti kampány hajrájában. Sőt, a pártelnök kifejezetten rábízta, hogy koordinálja annak a titkos információszerző csapatnak a munkáját, amely kormányközeli körökből igyekszik terhelő bizonyítékokat szerezni Magyar Péter számára a Fidesz ellen.

Gál András, amikor a témában írt cikkünk elkészítése során erről kérdeztük, hevesen tiltakozott, és úgy fogalmazott: 

„Nem tudok ilyesmiről. Ez a legegyszerűbb válasz, de azt is mondhatom, hogy nincs is ilyen. Nem mintha, ha lenne ilyen, azt nekem mondanák el”. Pedig értesüléseink egybecsengenek a Telex mostani információival is, ami erről azt írta, hogy a párt belső ügyeit ismerő forrásuk szerint Gál András „annak a csapatnak a munkáját segítette, amelyik a NER korrupciós ügyeiről próbál információkat gyűjteni”.

Ezt is ajánljuk a témában

Simicska korábbi embere keresi a korrupciós ügyeket a Tisza Párt háttércsapatában

Gál András ügyvéd, Vályi-Nagy Vilmos és Tiszolczi Lajos lehetnek a kulcsfigurák abban a rejtélyes csoportban, aminek feladata a Magyar Péterék „digitális gyóntatószékébe” beérkező ügyek feltárása. Vályi-Nagy és Gál András tagadják érintettségüket. Tiszolczi Lajos és a Tisza Párt pedig nem válaszoltak kérdéseinkre. Oknyomozó cikksorozatunk 5. része.

Gál feladata lett a nemzeti oldal kompromittálása

Az ügyvéd érintettsége nem sokkal később világosan kiderült egy forrásunk beszámolójából. Gál András tartotta ugyanis a kapcsolatot azzal a nővel, akivel egy nyilvános helyen beszéltek meg találkozót, majd Radnai Márk alelnökkel és Vályi-Nagy Vilmos egykori fideszes államtitkárral közösen egy autóba ültették és felvitték egy magánlakásra, ahol kivallatták, és a Fideszre nézve terhelő információkat igyekeztek kicsikarni belőle.

A teljesen kiszolgáltatott helyzetbe került nő, aki korábban kormánytisztviselőként dolgozott, eredetileg abban a hiszemben volt, hogy egy állásinterjút intézett számára Gál András a Tisza Pártnál, ám teljesen megrémült a történtek miatt.

Ezt is ajánljuk a témában

Forrásunk elbeszélését erről a konkrét esetről érdekes módon Gál András valamiért már nem tagadta.

Cikkünk megjelenése után ugyanis a Magyar Nemzet telefonos megkeresésére válaszolva valódi cáfolat helyett mindössze annyit mondott

nem kívánok nyilatkozni, azt írnak, amit akarnak. Akár azt, hogy így volt, akár azt, hogy nem.” 

Amikor pedig az újságíró még egyszer hangsúlyosan rákérdezett, hogy találkozott-e a cikkünkben leírt körülmények között forrásunkkal, Gál András inkább bontotta a vonalat.

Megkárosíthatták a bicskei áldozatokat

Nemrég a 444.hu számolt be arról, hogy a Bicskei gyermekotthonban elkövetett bántalmazási ügy egyik sértettje a Facebookon ment neki a korábban őket képviselő Gál Andrásnak.

Bejegyzésében Pop Mert Julián leírta, hogy a 2024. április 26-án tartott Magyar Péter-féle tüntetésen derült ki számra, hogy korábbi ügyvédje információkat oszthatott meg a politikussal a bicskei áldozatok kártérítési egyezségéről.

Ezért úgy döntött, ő is leír néhány részletet Gál András tevékenységéről. 

A bicskei áldozat a médiában előszeretettel megjelenő, és kifejezetten nagy sajtóérdeklődést kiváltó ügyeket elvállaló egykori jogi képviselőjéről úgy fogalmazott: „látszott, hogy szeret szerepelni, szereti viszont látni/hallani a saját gondolatait a médiában. Sokszor alárendelve ennek az igényének mindent, az ügyünket is.”

Ezután Pop Mert Julián azt is elmesélte, hogy Gál András a sógorához, dr. B. Bálinthoz irányította a bicskei áldozatokat, hogy az képviselje őket a kártérítési ügyükben.

A Gál András által ajánlott kolléga azonban az áldozat elmondása alapján kihasználhatta a sértetteket. Az ügyvéd ugyanis 10 százalékot kért az esetlegesen megítélt kártérítés összegéből, amennyiben peren kívül sikerül megállapodni, pereskedés esetére viszont 20 százalékot. Végül egy keresetlevelet megírt az ügyvéd, de tárgyalásra már nem került sor.

B. Bálint mégis a nagyobb összeget követelte az áldozatoktól, és így több mint 20 millió forintot kereshetett tárgyalás nélkül a bicskei áldozatok ügyén.

Dr. B. Bálint ügyvéd behívott az irodájába, hogy elszámoljunk a kártérítéssel. Nem értettem, de az egyik részét utalva fizette ki, 23 millió Ft-ot, a többit viszont készpénzben. Furcsálltam, mert nem kértem, hogy így fizesse ki. Kifizetés közben jelezte, hogy vannak még egyéb költségek. Adó és a készpénz utáni banki díjak, ami további 1,4 millió Ft”

 – emlékezett vissza Pop Mert Julián, aki bejegyzésében azt állította, hogy a számára megállapított 33 millió forintból végül mindössze 25 millió lett az övé, és a többi Gál András sógorához került. Az eset további érdekessége, hogy bicskei áldozat bejegyzése nem sokkal az esetről a 444-en közzétett cikk megjelenése után elérhetetlenné vált.

Nyitókép: Facebook

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
google-2
2025. július 08. 09:48
Gál András nevű előembernek is maga felé hajlik a keze. Korrupció az, amiből őket kihagyták.
5m007h 0p3ra70r
2025. július 08. 09:45
>>szandokan-2 2025. július 08. 08:18 Az MNB-t is MP fosztotta ki.<< Nahát! Ki hitte volna? Üres a MNB kasszája egyesek szerint!
5m007h 0p3ra70r
2025. július 08. 09:43
>>tunktunktunk-2 2025. július 08. 08:25 20 millio? Nem semmi<< Kereken 20 millióval több, mint a semmi.
5m007h 0p3ra70r
2025. július 08. 09:40
>>kobi40 2025. július 08. 09:12 Az ügyvédnek meg vélhetően a tök buta Novákkal megetetett "pedofilt segítő" idiótának az amnesztiájához van köze?<< Bizony, bizony. Annak az ügynek Gál az egyik legtöbbet szerepeltetett szakértője. A-tól Z-ig mindent tud a témában. Sőt több sértettnek is a védője volt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!