Szégyen és szabadság

„A kilencvenes években meglátogattam a heidelbergi egyetemet, s bár a könyvtárban való búvárkodásra nem volt időm, a katalógus-teremben nézelődtem egy kicsit. Elégedetten állapítottam meg, hogy az L betűnél részint Georg, részint György vagy Gyorgy Lukács névre legalább száz katalóguscédula hivatkozik.

Saját könyvei, cikkei és hivatkozások. Aztán, némi kajánsággal, elkezdtem keresni a korszak Cs-betűs MDF-es nagyságait. (Csengey, Csoóri, Csurka.) Ha jól emlékszem, egyetlen egy katalóguscédulát sem találtam róluk. Slavoj Zizek, korunk egyik legdivatosabb filozófusa egy művében úgy hivatkozik egy fogalomra, különösebb adatolás nélkül, hogy »mint Lukács György ismert művéből jól tudjuk«. Feltételezi, hogy aki a társadalomtudományban művelt embernek számít, az ismeri Lukács György nevét és munkásságát. Ennek fényében nyilvánvaló, hogy a sok éve halott – és művei nagyobbik részét németül író – Lukács György emlékének nemzetközi távlatból tekintve édes mindegy, hogy Magyarországon elneveznek-e róla utcát, vagy sem. Magunkat szegényítjük, ha az egyetlen, egyetemes hatású magyar gondolkodót nagylelkűen a németségnek ajándékozzuk. Lukács munkásságát a nemzetközi szellemi életben amúgy egymagában is sokkal többen ismerik, mint az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontja összes tagjáét és munkatársáét együttvéve. Ezért eleve mulatságos, ha az utóbbiaknak kell ítélkezni róla.

A tiltott nevek listáján sajátos módon nagyobbrészt olyanok szerepelnek, akiknek módjuk sem volt megérni a kommunista önkényuralmat, mert a Horthy-korszakban kivégezték őket. Munkásságukat nem ismerem részletesen, de egy neven, Hámán Katóén megakadt a szemem. Azon egyszerű oknál fogva, mert középiskolásként a budai Hámán Kató Gimnázium diákja voltam. Hámán Kató, a Nyugati pályaudvar egykori pénztárosa és lelkes eszperantista a Vörös Segély szervezője volt, aki a börtönbe zárt kommunistákat, szociáldemokratákat és más baloldaliakat segítette, mígnem őt is be nem börtönözték, s a börtönbeli bántalmazások következtében 1936-ban meghalt. Ha a Kádár-rendszert önkényuralomnak tekintjük, akkor a kádári MSZMP-ben tagságot vállaló mai miniszter urak, az MSZMP-ből a Fideszbe átigazolt párttörténészek, bankárok és üzletemberek, a Pozsgay-Szűrös féle alakok bizonyosan többet tettek az önkényuralomért, mint szegény Hámán Kató, aki csak az egészségét, az egzisztenciáját és végül az életét adta fel egy általa igaznak hitt ügyért. Az, hogy a Magyar Tudományos Akadémia feketelistára tesz egy világhírű gondolkodót, akinek a híre messze túlnő Magyarországon, inkább csak pitiánerség. De Hámán Kató esetében az eljárás súlyosan erkölcstelen is, szégyene azoknak, akik meghozták.”