Mit lehet tudni a magyar egyetemisták szerhasználati szokásairól?

„Ugyanakkor ez az életszakasz egybeesik azzal az életkori periódussal is, amikor a különböző szerhasználati kockázatok statisztikailag a leggyakrabban jelennek meg. Éppen ezért nem mindegy, hogy mit tudunk valójában a magyar egyetemisták szerhasználati szokásairól, milyen arányban jelennek meg tiltott szerek, és milyen társadalmi–mentális tényezők állnak mindezek hátterében. Egy 2024-ben megjelent, országosan reprezentatív kutatás most átfogó képet ad erről a kérdésről.

A vizsgálat abból a felismerésből indul ki, hogy a fiatal felnőttkor – különösen az egyetemi életforma – olyan átmeneti állapot, amelyben a korábbi kontrollmechanizmusok részben fellazulnak, miközben új szabályok és elvárások még nem szilárdultak meg. A tanulmány hangsúlyozza, hogy bár a szakirodalomban nem teljes az egyetértés abban, hogy az egyetemisták minden tekintetben kockázatosabban viselkednek-e, mint a nem tanuló kortársaik, abban konszenzus van, hogy a drogokhoz és más szerekhez kapcsolódó szélsőséges viselkedési formák ebben az életkorban jelennek meg a legnagyobb arányban (6–7. oldalak).

Az egyetemi közeg sajátosságai – a közösségi élet intenzitása, az időbeosztás rugalmassága, a teljesítménykényszer – mind hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a szerhasználat egyes formái normalizálódjanak, vagy legalábbis kevésbé tűnjenek problémásnak. A szerzők külön kiemelik, hogy Magyarországon eddig főként intézményi vagy kari szintű felmérések álltak rendelkezésre, amelyek fontos részleteket mutattak meg, de nem tették lehetővé az országos összehasonlítást. Ez a kutatás éppen ezért nem egyes egyetemek „minősítésére”, hanem a teljes hallgatói populáció jellemzésére törekszik.

A felmérés a 2021/2022-es tanév második, valamint a 2022/2023-as tanév első félévében zajlott, és országosan reprezentatív mintát használt. A kutatás kizárólag nappali tagozatos, magyar nyelven tanuló egyetemistákra terjedt ki, az adatfelvétel anonim és önkéntes online kérdőív segítségével történt, szigorú etikai jóváhagyás mellett (19–23. oldal). Ez a módszertan lehetővé tette, hogy a hallgatók viszonylag nagy őszinteséggel számoljanak be érzékeny kérdésekről is, például a szerhasználati tapasztalataikról vagy mentális állapotukról. Fontos sajátosság, hogy a kutatás nem pusztán az egyes szerek előfordulását mérte fel, hanem tágabb kontextusban vizsgálta az életmódot, a stresszkezelési stratégiákat és a pszichés jóllétet. Ez azért lényeges, mert a szerhasználat ritkán önmagában álló jelenség: sokkal inkább válasz bizonyos élethelyzetekre, elvárásokra vagy belső feszültségekre.

A szerhasználat kapcsán a kutatás egyik legfontosabb megállapítása, hogy nem beszélhetünk egységes, homogén „egyetemista droghasználói” csoportról. A tiltott szerek kipróbálása és alkalmi használata ugyan jelen van a hallgatók egy részénél, de a rendszeres, súlyos problémákkal járó droghasználat inkább kivétel, mint általános jelenség (52–58. oldalak).

Nemzetközi összehasonlításban az látszik, hogy bizonyos szerek esetében nincs érdemi különbség az egyetemisták és a nem egyetemista fiatalok között, míg más szerek – különösen egyes stimulánsok – esetében az egyetemi közegben valamivel magasabb előfordulás figyelhető meg. Ez arra utal, hogy a szerhasználat mintázata szorosan kapcsolódik az adott élethelyzethez, az elvárásokhoz és a teljesítmény-nyomáshoz.

A kutatás egyik legerősebb üzenete, hogy a szerhasználat szinte minden formája összefügg a mentális állapottal. A hallgatók körében gyakoriak a szorongásos tünetek, a depresszív hangulat és az alvászavarok, és ezek a problémák sok esetben együtt járnak fokozott szerhasználati kockázattal (83–95. oldalak). A tanulmány külön kiemeli az önmedikalizáció jelenségét: számos hallgató nem elsősorban rekreációs céllal, hanem feszültségoldásra, stresszcsökkentésre vagy az alvás javítására használ különböző szereket. Ez a megfigyelés arra utal, hogy a szerhasználat gyakran tünet, nem pedig önálló probléma. A szerzők elméleti keretként a normalizáció fogalmát alkalmazzák annak leírására, hogy egyes szerhasználati formák miként veszítenek korábbi deviáns jellegükből. A kutatás szerint ez nem azt jelenti, hogy a droghasználat általánosan elfogadottá vált volna, hanem inkább azt, hogy a fiatalok egy részénél csökken a kockázatérzet, miközben a társadalmi környezet bizonytalansága – járvány, gazdasági és egzisztenciális válságok – fokozza a pszichés terhelést (7–8. oldalak). Ebben a közegben a határok könnyebben elmosódhatnak.

A 2024-es kutatás alapján a magyar egyetemisták szerhasználati szokásai nem értelmezhetők sem pánikkeltő, sem bagatellizáló módon. A jelenség nem szélsőséges, de nem is elhanyagolható, és szorosan összefonódik a mentális állapottal, az életmóddal és a tágabb társadalmi környezettel. A tanulmány legfontosabb tanulsága, hogy az egyetemisták szerhasználata nem kizárólag rendészeti vagy egészségügyi kérdés, hanem komplex társadalmi jelenség, amely csak adatvezérelt, összehangolt intézményi válaszokkal kezelhető.”

Nyitókép: Pixabay