Az agresszív manöken friss vagyonbevallása szerint hazugság volt az is, hogy az EP-s fizetése felét „jótékony célra” ajánlja fel

2026. február 08. 19:12

A csávó egyetlen célja, hogy 4 év alatt megszedje magát a politikából, aztán kalap-kabát.

2026. február 08. 19:12
null

„NAHÁT! Az agresszív manöken friss vagyonbevallása szerint hazugság volt az is, hogy az EP-s fizetése felét »jótékony célra« ajánlja fel. A számokból az derül ki, hogy az elmúlt évben bizony az összes eurót zsebrevágta, amit munka nélkül vett fel. (Az EP honlapja szerint 2025. júliusától 2026. januárjáig a közelébe sem ment a munkahelyének.)

15 évnyi NER-es élősködés után eljött az európai adófizetők pénzén való élősködés korszaka, amit már nem a felesége zsarolásával, hanem a szájtáti ellenzéki szavazók bepalizásával ért el. Ezúttal mentelmi joggal kiegészítve, amire szüksége is van, hiszen hűtlen kezeléstől bennfentes kereskedelmen át telenfonrablásig és kocsmai verekedésig nagyon sok van már a rovásán.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Ez most a reális forgatókönyv: így ér véget a Fidesz és a Tisza versenyfutása áprilisban

Ez most a reális forgatókönyv: így ér véget a Fidesz és a Tisza versenyfutása áprilisban
Tovább a cikkhezchevron

Természetesen a mentelmi jogáról is épp úgy »mondott le«, ahogy »nem vette fel az európai mandátumot«, ahogy »bejárt a munkahelyére«, vagy ahogy »megnyitotta a pártot« azok előtt, akik legalább 3 hónapig fizették neki a »rendszerváltó kártyának« becézett piramisjátékos jutalékot.

De hát elmondta a Tisza kiugrott egyházügyi programfelelőse is: a csávó egyetlen célja, hogy 4 év alatt megszedje magát a politikából, aztán kalap-kabát. Minden, amit mond vagy tesz, csak eszköz ennek a célnak az eléréséhez. Az a helyzet, hogy bizony itt sem ő a hülye, hanem azok, akik ennyi hazugság után még egyetlen szavát is elhiszik. Mit elhiszik! Az önkéntes propagandistájává szegődnek, a »lelkesedni rest« emberek torkának ugranak, bohócorrot ragasztva alázzák magukat, és közben valami »szent küldetésként« fogják fel, hogy hatalomhoz és pénzhez juttassanak egy elvtelen, csak önmagát imádó, szélhámos NER-karikatúrát. 

Csúnya vége lesz, de akkor már nem játszhatjátok az ártatlan naivat, akinek nem szóltak előre.”

Nyitókép forrása: Attila KISBENEDEK / AFP

Ezt is ajánljuk a témában

***

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tajoska
2026. február 10. 08:02
Csak pontosítok. Az EP mandátum 5 év.
Válasz erre
1
0
catalina11
2026. február 09. 21:57
15 évnyi NER-es élősködés után eljött az európai adófizetők pénzén való élősködés korszaka, amit már nem a felesége zsarolásával, hanem a szájtáti ellenzéki szavazók bepalizásával ért el. Ezúttal mentelmi joggal kiegészítve, amire szüksége is van, hiszen hűtlen kezeléstől bennfentes kereskedelmen át telenfonrablásig és kocsmai verekedésig nagyon sok van már a rovásán." hát ezért imádják a libernyákok!
Válasz erre
3
0
csulak
2026. február 09. 12:39
„Három pont ellenzéki polgártársaim figyelmébe. 1. Soha nem utálhatsz valakit annyira, hogy ne nézd, hogy milyen minőségű embert hozol a helyébe. 2. A »mindegy hogy ki jön helyette, csak a csúti potrohos bukjon«-típusú gondolkodás valójában szellemi igénytelenség, politikai infantilizmus, a hazád iránti felelősség hiánya. Ezt inkább szégyellni kellene, mint büszkén hirdetni. Nem, egyáltalán nem mindegy, hanem pont az a lényeg, mert utána abban fogsz élni. 3. Nagyon keserű tanulási folyamaton kell még átesnie a társadalomnak, hogy vakreményből ne dőljön be az első szembejövő köpönyegforgató unokázós csalónak.”
Válasz erre
8
0
Sün Balázs
2026. február 08. 23:09
A magát jogásznak tartó MP a vagyonnyilatkozatát sem volt képes tisztességesen, pontos adatokkal kitölteni. Az ingatlanok esetében hiányzik a társasházi lakás, a telken álló ház alapterületének a mérete. Egyik ingatlannál sem adta meg az abban levő tulajdoni hányadának arányát. Pedig ezek az adatok az ingatlan megszerzésekor (akár a válás során a tulajdonközösség megszüntetésekor) a szerződésekben, no és azt követően az ingatlannyilvántartásban precízen, egyértelműen szerepelnek. Az az ember csak erre képes. Hogy akarnak ilyen felkészületlenül, ilyen trehány módon elvégzett munkát elvégezve egy egész országot irányítani, képviselni?
Válasz erre
18
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!